„A zene a szenvedély, amely betölti az életemet”

„Az ösztönösség és a tudatosság nem létezik egymás nélkül. Ha az ember megért valamit, azt ösztönösen elkezdi érezni is, máskor pedig a megérzés vezet el valamilyen tudatos felismeréshez” − véli a Kossuth-díjjal frissen kitüntetett művész.

Amikor
Devich János 2016-ban átadta Önnek a Bartók-Pásztory-díjat, egyetlen szóval
jellemezte: szerénység. Ez tudatos törekvés vagy habitus kérdése?

Sokkal inkább habitus kérdése. Nagyon idegen tőlem a ma olyan divatos „brandépítés”. Arra is nehezen szánom rá magam, hogy időt, energiát fordítsak a közösségi oldalam gondozására, amely viszont ma már elkerülhetetlen egy művész számára.

Nagyon sokszínű a repertoárja, a Schumann összkiadás sorozattól Liszt, Beethoven művein át Bartók vagy Kurtág zongoraművekig. Mennyire érdemes specializálódni?

Nem érdemes. Arra törekszem, hogy az érdeklődésem ébren tartsam, és a repertoárom minél szélesebb spektrumot öleljen fel, noha valóban akad, ami közelebb áll hozzám. Inkább megfordítanám a felvetést:

érdemes kirostálni azt, amit – alkati vagy ízlésbeli szempontok miatt − nem szívesen játszom.

Megjegyzem, az is megesik, hogy valamit az ember szeret, mégsem működik igazán.

Mi
az, ami Önhöz közel áll?

A német romantika feltétlenül. A bécsi klasszikus
szerzők közül leginkább Beethoven és Mozart, ezen kívül Bartók Béla művei.

Miként
közelít egy műhöz? Olvastam: megesik, hogy már egy-másfél évvel a koncert előtt
előveszi a darabot.

Az említett bő egyéves időszakot Beethoven Hammerklavier szonátájával kapcsolatban
említettem, ami kivételes mű, a zongoraművészek Mount Everestje. Egyébként
sajnos ritkán áll rendelkezésemre ennyi idő, bár kétségtelenül jót tesz az
előadásnak. Minden műnek számos rétege van, ahogy az ember együtt él egy
darabbal, mind többet fedez fel belőle.

A zenében − bár a kottajelölések pontossága korszakonként változik − egyértelműen felfejthető a szerzői szándék?

Nem, hiszen mindannyian a saját, személyes szűrőnkön át közelítünk egy-egy darabhoz.

Illúzió azt hinni, hogy létezik valami objektív zeneszerzői szándék, amelyet visszaadhatunk.

Egy zenemű előadásában ott sűrűsödnek a személyes tapasztalataim, élményeim. Arra törekszem, hogy az előadásról lehántsak minden feleslegeset, igyekszem minél pontosabban, a fellelhető ismeretanyag birtokában hozzáfogni egy mű tanulásához. A legfontosabb fogódzóm természetesen a kotta, ám minden szerző más, a jelölések sem ugyanazt jelentik egyik vagy másik műben, ezek intuitív dolgok.

Ön
mennyire enged meg magának efféle ösztönösséget?

Az ösztönösség és a tudatosság nem létezik egymás
nélkül. Ha az ember megért valamit, azt ösztönösen elkezdi érezni is, máskor
pedig a megérzés vezet el valamilyen tudatos felismeréshez.

Önnek a zene a szakmája, amely éppen ezért munka, vagy ugyanúgy jelenthet kikapcsolódást?

A zene a szenvedély, amely betölti az életemet. De hazudnék, ha azt mondanám, kikapcsolódásként élem meg. Ha pihenni szeretnék, valami egészen más elfoglaltságot keresek, mert amint zenét hallgatok, a muzsika elkezd dolgozni bennem.

Rendszeresen
tanul új darabokat, bővíti a repertoárját. Van erre ideje, energiája?

Nagyon szívesen tanulok új darabokat, de elértem egy
olyan kort, amikor igyekszem alaposan megfontolni, mit érdemes felvennem a
repertoárba és mennyi időt kell hagynom a tanulásra. Korábban megesett, hogy
túl sok új darabot igyekeztem rövid idő alatt elsajátítani, az efféle feszített
tempót ma már nem szeretem.

Előfordul,
hogy bizonytalansággal áll ki a színpadra, vagy egy rutinos művésznél ez már
nem jellemző?

Jaj, dehogynem! Minden koncert új megmérettetés, sosem
válik könnyűvé, azt hiszem, nem is kell annak lennie.

Akadnak
darabok, amiket harminc éve játszik. Ilyenkor Önnel együtt a művek előadásmódja
is változik?

Természetesen, ahogy változik a látásmódom, úgy
fedezek fel addig számomra ismeretlen vonásokat egy-egy műben.

Miben
változott művészi értelemben?

Egyre határozottabban ki merem mondani a véleményem,
és egyre markánsabban képviselem az álláspontomat. De rendre adódnak újabb
kihívások, emberi és művészi szempontból, melyek formálják a személyiségem.

Mennyire
tud tudatosan válogatni a felkérések közül?

Jó ideje válogatok, nem az a célom, hogy a lehető
legtöbb feladatot elvállaljam. Nehéz beletanulnom abba, hogy évekre előre fel
tudjam mérni: mi visz előre. Két-három évvel korábban kötjük le a koncerteket,
és igyekszem ma már tudatosan építkezni.

Ön
szívesen és sokat kamarázik. Mi kell a jó együttzenéléshez?

Nyitottság és rugalmasság. Elengedhetetlen, hogy reagáljunk egymásra, akárcsak egy jó beszélgetésben. Sok esetben nincs is szükség szavakra, mert annyira közös hullámhosszon vagyunk. Megesik, hogy egy konfliktus is előrevisz, ám szükséges, hogy a zenészek alapvető attitűdje stimmeljen.

Idén novemberben már hatodik alkalommal szervezi meg – feleségével, Simon Izabella zongoraművésszel − a kamara.hu fesztivált a Zeneakadémián. Mindig irodalmi tematikát választanak. Fontos Önnek az irodalom?

Az olvasás nagyon meghatározó számunkra, igyekszünk áthallásokat keresni az irodalom és a zene között. A könyvek inspirálóan hatnak ránk;

egy jó könyv segít, gyógyít, megnyitja a lelket.

Szerencsére kilencéves kislányunk, Lincsi is nagyon szeret olvasni, ezzel együtt minden nap felolvasunk neki.

Mi
lesz az idei fesztivál vezérfonala?

Stendhal Vörös és feketéjét választottuk. Franciaország, romantika, realizmus, a színek szimbolikája, a szabadság-kötöttség kérdése, a női sorsok – számos témát vet fel a regény, ezekhez keresünk majd kapcsolódási pontokat.

A fotók forrása Várjon Dénes Facebook-oldala.