Három előadással mutatkozik be a Zentai Magyar Kamaraszínház Budapesten a magyar kultúra napján január 22 és 24 között.

A Bethlen Téri Színház idén nyolcadik alkalommal rendezi meg a határon túli magyar színházi műhelyeket bemutató Vendégváró Fesztivált. Az előző években meghívott társulatok, műhelyek − a Figura Stúdió Színház (Gyergyószentmiklós), az M Studio (Sepsiszentgyörgy), az András Lóránt Társulat (Marosvásárhely), a Váróterem Projekt (Kolozsvár), az Aradi Kamaraszínház és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház − után idén a Zentai Magyar Kamaraszínház mutatkozik be, három estén át három különböző előadással.

A fesztivál az estiK című, Kosztolányi Dezső Esti Kornél-novelláiból fölépülő színpadi töredékekkel indul szerdán. A következő napon, csütörtökön Carlo Goldoni A fogadósnő című előadása szerepel a programban, majd a fesztivál zárónapján, a Mark Twain műve alapján átdolgozott, Éva és Ádám naplója című produkció látható.

Az előadások után közönségtalálkozókat tartanak a színház kávézójában, ahol az alkotókkal és előadókkal Kutszegi Csaba kritikus beszélget.

A fesztivál idején a Bethlen Galériában plakátkiállítás látható a Zentai Magyar Kamaraszínház előadásaiból.

A fesztiválról bővebb információ ezen az oldalon érhető el.

Kiemelt fotó: estiK / Fotó: Herédi Krisztián