Nagyszüleim egyik kedvenc nótája volt a Zöldre van a, zöldre van a rácsos kapu festve kezdetű sláger. Gyerekként sokszor hallottam a dalt, amikor a rádióból, a kazettás magnóból, a tévéből időnként felcsendült, vagy a bálokban a zenekar játszani kezdte, a felnőttek pedig hangosan énekelték. Éppen ezért meglepő volt, amikor a Legyen Ön is milliomos! egyik korai adásában a játékos már az első kérdések egyikénél elakadt, mert nem tudta, hogy milyen színűre van festve a rácsos kapu a nótában. (A műsorvezető még el is kezdte dudorászni a dallamot, hogy rávezesse a székben ülőt a megoldásra.)
Aztán amikor az ismerőseim, családtagjaim megtudták, hogy nyelvészet tanulására adom a fejem, engem is megtaláltak a kérdéseikkel: mi hogyan van a nyelvben, miért úgy, és egyébként is miért olyan bonyolult a magyar helyesírás. Ezeknek a beszélgetéseknek az egyik leggyakoribb példája a macska föl van mászva a fára szerkezet volt, ami miatt a beszélgetőtársaim mindig úgy érezték, ki kell javítaniuk magukat, ha hasonló nyelvi szerkezeteket használnak. Ezektől a helyzetektől mindig földerültem, mert azok, akik lelkesen énekelték, hogy zöldre van a rácsos kapu festve, másik helyzetben ódzkodni kezdtek egy ugyanilyen nyelvi szerkezettől, és kijelentették: ilyet magyar ember nem mond.
Árnyaljuk a képet: dehogynem mond! Az persze igaz, hogy a macska föl van mászva a fára szerkezet tényleg sántít – ezt az ismerőseim ösztönösen jól megérezték. Más esetekben viszont (a csap el van dugulva, a fa ki van száradva, a pénz el lett utalva, a rácsos kapu zöldre van festve és így tovább) teljes létjogosultsága van, és hétköznapibb, mint gondolnánk. Miért van mégis ennyi félreértés körülötte?
Akik tudnak egy kicsit németül (de talán azok is, akik nem), ismerhetik a német Partizip Perfekt fogalmát:
Die Tür ist geschlossen. – Az ajtó be van csukva.
A közvélekedés szerint ezekben a mondatokban a két kiemelt nyelvi szerkezet (az IST GESCHLOSSEN és a BE VAN CSUKVA) nyelvtanilag megfeleltethető egymásnak, ezért ez nem magyaros, hanem németből átvett jövevény, germanizmus, tehát kerülendő. De tényleg így van ez?
Felütöttem a Nyelvművelő kézikönyvet, amely kiváló magyarázója a problémás nyelvi jelenségeknek, és a kötet szerint ez a kifejezéstípus igen réginek számít a nyelvünkben, nyomai az ugor nyelvekhez vezetnek vissza, s használata a nép körében, a mindennapi nyelvben és az íróinknál egyaránt bevett, általános. Lőrincze Lajos is kérdezi egy helyen: vajon Balassi Bálint sem tudott magyarul, amikor ezt írta: Az versszerző neve fel vagyon jegyezve… Vagy akár Károli Gáspár, a híres bibliafordító is germanizmust használt, amikor gyakran élt a meg vagyon írva kifejezéssel? Nos, aligha.
A félreértés tulajdonképpen abból adódik, hogy a német nyelvi szerkezetben befejezett melléknévi igenév van (geschlossen), a magyarban pedig határozói igenév (becsukva). A közös pont mindkettőben a létige, de ez még önmagában nem elég az azonosság megteremtésére – ráadásul a határozói igenevet a német nyelv nem ismeri.
A tévhit ennek ellenére erősen él a beszélőkben. Ennek köszönhető az is, hogy alternatív változat született ennek a magyartalannak tartott nyelvi szerkezetnek a kiváltására:
A dohányzás megengedett (A dohányzás meg van engedve).
A probléma adott (A probléma adva van).
Tiltott a hangoskodás bármilyen formája (Tiltva van a hangoskodás bármilyen formája).
Megengedett, adott, tiltott: befejezett melléknévi igenevek. Geschlossen, geschrieben, gegangen – szintén. Felmerül a kérdés, hogy akkor most melyik nyelvi forma is a germanizmus? Az, amelyet annak tartunk vagy amit helyette alkottunk? Úgy tűnik, hogy az utóbbi. Szepesy Gyula a megengedett, adott és tiltott formákat tötö-nyelvnek csúfolta a Nyelvi babonák című könyvében, és számos példát hozott fel költőinktől és íróinktól annak bizonyítására, hogy a határozói igeneves szerkezet magyaros, jó és helyes – ahogyan ezt a zárójelbe tett formák is mutatják. Így belegondolva elég furcsa lenne, ha a nagyszüleim kedvenc nótáját tötö-nyelven énekelnénk el: sem a szótagszám, sem a ritmus nem stimmelne (Zöldre festett a, zöldre festett a rácsos kapu…), és nem mellesleg elrontaná az örömélményt, amit a dal sokaknak jelent.
Most már csak egy kérdés maradt: miért énekelhetjük teli torokból, őszintén, nyelvhelyességi hibától mentesen, hogy zöldre van a rácsos kapu festve, és miért nem fogalmazhatjuk meg ugyanilyen felhőtlenséggel, hogy a macska föl van mászva a fára?
Ilyenkor a nyelvész vesz egy mély levegőt, és újabb cikket ír a kérdésről.
Folytatás következik!
Nyelvi kérdések foglalkoztatják? Szívesen olvasna róluk a #nyelvműhely rovatban? Írja meg nekünk! A Kazinczy Műhely munkatársai a beérkezett üzenetekből is válogatnak a rovat témáihoz. Levelét a takacs.robert@petofiugynokseg.hu e-mail-címre várjuk.
Dr. Pölcz Ádám
#nyelvműhely
Nyitókép forrása: Unsplash