Ábel Tamás a generációjának legsikeresebb üvegművésze, akinek 2019-ben két munkáját is kiállították a világ legjelentősebb üvegművészeti múzeumában, és azóta a Corning Museum of Glass gyűjteményét gyarapítják. Lírai finomsággal megfogalmazott munkái fontos társadalmi üzeneteket hordoznak. A héten vele randiztunk.

Hogyan kerültél kapcsolatba az üvegművészettel?

Már óvodásként kerámiaszakkörre jártam, és az általános iskolában is gyorsan kiderült, hogy a tehetségem a kézügyességet és precizitást igénylő tevékenységekre irányul. A tanáraim javaslatára és a szüleim támogatásának köszönhetően jelentkeztem a Kisképzőre: a kerámia, az üveg és a fém szakot jelöltem meg. Nagy öröm volt, amikor felvettek az üveg szakra.

A nagyszüleimnek volt erősebb kötődése a művészetekhez; úgy veszem észre, hogy az érdeklődések, a tehetségek generációugrással öröklődnek. Anyai nagyapám, Füleky Miklós az egykor az Olof Palme-házban működő Képzőművészeti Kivitelező Vállalat vezetőjeként szobrászokkal dolgozott együtt, és ő maga is jól rajzolt. Az apai nagyapámnak, Ábel Józsefnek városmajori cementmanufaktúrája volt. A szüleim nincsenek benne a művészeti világban, viszont a támogatásuk nélkül az utam nem lett volna ilyen könnyű.

Mennyiben kell másként viszonyulni a kerámiához és az üveghez?

Mivel mindkettő szilikátalapú médium, sok mindenben hasonlítanak. Mindkettőt nagyon különlegessé teszi a törékenysége, a formázásukban azonban vannak eltérések. Míg a kerámia emberközelibb, kézzel könnyedén formálható anyag, az üveg ridegebb és keményebb, nehezebb az uralmunk alá hajtani. Ugyanakkor az üveget is lehet formázni hő segítségével, és szintén képes taktilis lenni. Az egyik munkám elkészítése során azzal kísérleteztem, hogy fújt üvegtárgyon Braille-íráshoz hasonló felületet hozzak létre.

Sokáig az egyetlen hallgatója voltál a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem üveg szakának. Jelentett ez előnyt?

Nem gondolom, hogy több figyelem esett volna rám, mintha három-hat fővel indult volna el a szak abban az évben. Azt viszont érzékeltem, hogy a világ digitalizálódása folytán a kézművességhez kapcsolódó tevékenységek iránti érdeklődés fokozatosan elhalványul. Egyébként én pont egy rendszerváltás közepén csöppentem bele az egyetemi légkörbe, így a technikákat sokaktól sajátíthattam el. Rövid idő alatt ráébredtem, hogy számomra az elméleti megalapozottság is legalább annyira fontos, mint a technikai kivitelezés. 

Miért fontos, hogy a munkáid ne csupán a gyönyörködtetést szolgálják?

Úgy érzem, a munkáim csak akkor lehetnek aktuálisak, ha reagálnak a világban zajló történésekre. Az artnet.com fontos forrásom: onnan tájékozódom a művészeti világ eseményeiről, de sokat is olvasok. És rendszeresen járok hazai és külföldi múzeumokba, mert az is formálja a szemléletem. A saját művészetemben sem elégít ki, ha a tárgyaimnak nincs valamilyen mondanivalójuk:

én általuk fogalmazom meg, hogy mit gondolok a világról.

Nagyon sok negatív dolog zajlik itthon és a világban, a műveim az ezekre született reakciók. Velük és általuk tiltakozom a kirekesztettség, a tolerancia hiánya, az agresszió előtérbe kerülése ellen. Létezik erre az irányra egy szakkifejezés: a craft activism, aminek az a lényege, hogy a kézműves technikákkal megvalósított munkák egyfajta kiállásként értelmezhetők.

Olykor persze a személyes benyomásaimat formálom üvegművé. A Horizont című sorozat például a Kínában szerzett élményeim hatására született: a két szín találkozása az ég és a föld találkozását, az ottani terek óriási léptékét, a Jangce-folyó, a tenger és az égbolt egybeolvadását jelképezi.

Horizont II
Fotó: Borsos Mihály

Esztétikailag melyik vonalat érzed magadhoz közel?

A Bauhaus-világszemlélet, a geometrizált vonal áll közel hozzám. Úgy érzem, hogy a letisztult, feszes formákkal tudok megfelelően kommunikálni. Nem gondolom, hogy az üzenetek közvetítéséhez nagyon egyértelmű szimbólumokra lenne szükségem: a Szeretet című sorozatomban például az üzenetet a hengerbe zárt piros árnyalat is közvetíti.

Hogyan zajlik az alkotási folyamat?

Az ötleteimet jegyzetfüzetbe skiccelem fel. Nagyon sok tervem van, látom is, hogyan lehetne velük továbblépni, de mivel a rendelkezésre álló időm korlátozott, mindig ki kell választanom, hogy melyik az az egy ötlet, amit megfelelően ki tudok dolgozni.

Kevés új művet tudok létrehozni, mivel az alapanyagok beszerzése, az ötletek pontos megtervezése és kivitelezése lassú folyamat. Az alkotási folyamatnak van egy monoton, mechanikus része is: például a felületek tisztítása, csiszolása finom és aprólékos munkát igényel. A háttérben szóló zene sokat segít abban, hogy az alkotás fizikális részét megtörje.

Mennyire kell megküzdened az üveggel mint anyaggal?

Ugyan már tíz éve dolgozom vele, de számomra a kísérletezés még mindig szerves része az alkotásnak. Előfordul, hogy elsőre úgy gondolom, könnyű lesz megvalósítanom ezt vagy azt az ötletemet, aztán mégis nagy kihívással találom szembe magam: milliméterről milliméterre meg kell küzdenem a felülettel. A küzdelem mértékét mindig meghatározzák a rendelkezésre álló eszközök is. Olyan is előfordul, hogy a már elkészült tárgyon kiütköznek bizonyos technológiai problémák. Például láthatóvá válik a ragasztás, amit utólag már nem lehet kijavítani. E tárgyak esetében ezek mind hibának számítanak.

Milyennek látod az üvegművészet helyzetét ma?

Túl sok előregyártott (dizájn)tárgy vesz körül minket, emiatt az emberek kevésbé tudják értékelni az egyedi vagy limitált példányszámban készült szobrokat, objekteket. Persze egészen más a helyzet itthon és az olyan nagy államokban, mint az USA vagy Kína. 

Már az egyetem ideje alatt nyitottál a külföldi lehetőségek felé. Miért volt fontos, hogy nemzetközi karriert építs?

A hazai művészeti világ kicsi és zárt közeg. Szerettem volna rajta túllépni, ezért már az egyetem alatt sokat pályáztam külföldre is. Hatalmas élmény volt kilépni a saját ismerős világomból, és idegen országokban sikereket elérni. És ez alatt nemcsak a díjakat, a kiállítási lehetőségeket értem, hanem azt is, hogy milyen elképesztő tisztelettel fogadják Kínában vagy az USA-ban a meghívott külföldi művészeket. Soha nem felejtem el Kait, a kínai sofőrt, akivel fordítóprogram segítségével kommunikáltunk, mert nem tudott angolul vagy azt, hogy New Yorkban egy Lincoln limuzin SUV-val vittek a magánrepülőtérre, ahol 18 férőhelyes privát gép várt, mert arra foglaltak nekem helyet, hogy eljussak a múzeumba. Kínában a helyi városvezetés fogadta a művészeket a városházán, és több díszvacsorát is szerveztek, amelyeken olyan komoly emberek voltak jelen, hogy fegyveres őrök vigyáztak a társaságunkra.

Két munkád szerepel a világ legjelentősebb üvegművészeti gyűjteményében, a Corning Museum of Glassben. 

Az intézmény évről évre összegyűjti a világ legizgalmasabb üvegműveit, és katalógusuk is készül. A negyvenedik évfordulóra ezenkívül nemzetközi csoportos kiállítást is szervezett, ami azért különleges, mert az üvegmunkákat nehéz és költséges szállítani. Egyedüli magyarként vettem részt benne. Fantasztikus élmény volt egy kiállításon szerepelni Olafur Eliassonnal vagy Dustin Yellinnel. A kiállított anyag fele a múzeum gyűjteményébe került, így tőlem is két, egymáshoz kapcsolódó munka. 

A 33” Rainbow a legnagyobb léptékű szivárványtükröm. Egy budapesti performanszjelenetben is használtam, és akkor a kisföldalattin cipeltem a helyszínre. Sose gondoltam volna, hogy az előszobám faláról egy New York-i múzeumba kerül majd. Technikailag azért különleges, mert a ragasztó, amit használok, nem arra lett kitalálva, hogy ekkora léptékű felületeken alkalmazzák. A Colour Therapy: Washington, D.C. + Budapest egy videómunka, amely egy kéthelyszínes performanszt mutat be. Az amerikai helyszínen a performansz készítésekor bele se gondoltam, hogy milyen következményei lehetnének, ha rám küldenék a rendőröket. A közelmúltban történt események után talán ma már meg sem csinálnám, de akkor teljes szabadságot éreztem.

A Colour Therapy: Washington, D.C. + Budapest című performansz egyik képe
Fotó: Bognár Benedek

A munkáidban fontos szerepük van a színeknek, a szivárványnak.

A szivárvány az egymás mellett élés, a másik elfogadásának, a toleranciának a szimbóluma, és mivel nagyon sokjelentésű, izgalmas az ábrázolása.

A színek nagyon erősek is tudnak lenni. Úgy látom, hogy az emberek többsége egyre tudatosabban próbál beleolvadni a tömegbe; nem szeretne kilógni, ezért szürke, fekete, fehér színeket hord. A tereink is egyre színtelenebbek, monokrómabbak, minimálak. Ebben a világban üdítően hatnak a színek.

A munkáimhoz saját palettát kísérleteztem ki, mivel nem voltam elégedett a gyári árnyalatokkal. Az előre elkészített színes üvegek túlságosan tömények, erősek és rikítóak lennének az én munkáimhoz, a saját színeim finomabbak, lágyabbak. 

Nagyon szeretek a színekkel és az optikával játszani. Ebből a játékból született például az Inverz című sorozatom, amelyhez tükröket kis csíkokra daraboltam, majd egy homorú, egy domború formává: hengerré kezdtem őket felépíteni. A tükrök éleit megfestettem, így ezek az árnyalatok csak bizonyos szögből kezdenek el látszani. A domborúság és homorúság magát a térérzetet is módosítja.

Inverzió I
Fotó: Csercsevics Balázs

Hogyan hatott a járványhelyzet a művészetedre?

Az alkotási folyamatot kevéssé befolyásolta, inkább a személyes életem az, amire nagyon rányomta a bélyegét az elmúlt év. Míg 2019 sikerekben gazdag időszak volt, tavaly sok nehézséget kellett megtapasztalnom, amik közvetetten hatottak az alkotásra is. Ezt az érzést talán egy nagyméretű szobainstallációval tudnám megfelelően kifejezni, ami tükröződő fekete felületekkel van kitöltve.

Min dolgozol most? Milyen terveid vannak?

Több munkán is gondolkodom. A Sky című tükrömet, ami kék háromszögekből építkező, az égboltot szimbolizáló mű, szeretném installációvá bővíteni. Sokáig függött a szobám egyik sarkában; jó volt együtt élni vele, a bezártság időszakában a szabadságot jelentette számomra. Ősszel Amerikában a tervek szerint két kiállításon is szerepelek, de ezek szervezése még folyamatban van.

Sky I
Fotó: Borsos Mihály
Egy könyv, ami meghatározó az életedbenMichel Houellebecq:
A térkép és a táj
Egy hely, ahová a járvány után először elmennélLondon
Egy médium, amiben szívesen alkotnál, ha nem lenne az üvegvideó
Egy dal, ami bármikor felvidítBadda Boom –
RØB, Noah Boat
Egy alkotó, akinek szívesen a bőrébe bújnál egy napraAi Weiwei
Egy város, ahol szívesen élnélSanghaj

Portréfotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu

#pénteki kultúrrandi