A 8. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál az elkövetkező napokban a drámairodalom olyan meghatározó műveit vonultatja fel, mint Eugène Ionesco Macbettje, Samuel Beckett Godot-ra várva című színműve vagy Örkény István Tóték című tragikomédiája, de Urbán András Az Úr nevében és Christoph Marthaler Nincs ötletem című előadása is látható lesz.

Vasárnap, november 20-án délután 5 órától és este 10 órától Urbán András Az Úr nevében című előadása tekinthető meg a színház stúdiótermében a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház társulatának előadásában. „Az előadás egy politikailag brutálisan inkorrekt színházi akció – újfajta politikai paradigmát használ, miszerint rosszfiúknak kell lennünk. Ez azt jelentené, hogy a Kosztolányi Dezső Színház hirtelen jobbra kanyarodott? Járj utána!” – mondják az alkotók.

Vasárnap, november 20-án este 7 órától a színház nagytermében a Macbett című előadást nézheti meg a közönség Silviu Purcărete rendezében.

„Silviu Purcărete mesteri vezénypálcájának irányításával a színészeknek sikerül maradéktalanul létrehozni azt az elidegenítő hatást, amelyben a néző tudata megoszlik a feldolgozott téma borzalmai és a nevetés között, oly módon, hogy a mészárlás története elviselhetővé válik, ám mégis ott marad a kényelmetlenség érzése, amely töprengésre késztet” – írja az előadásról Eugenia Sarvari.

Az Úr nevében és a Macbett előadás alkotóival másnap, november 21-én délelőtt 10 órától találkozhat a közönség a Tiff Házban. Ezt követően ugyanott 12 órától két, Jozefina Komporaly által szerkesztett könyv bemutatójára is sor kerül: Radical Revival as Adaptation (Radikális megújulás mint adaptáció) és a Plays from Romania: Dramaturgies of Subversion (Romániai darabok: A felforgatás dramaturgiái).

Hétfőn este 7 órától tekintheti meg a közönség Samuel Beckett Godot-ra várva című drámáját Tompa Gábor rendezésében.

A portói São João Nemzeti Színház előadása a Kolozsvári Román Nemzeti Opera nagytermében lesz látható. „Legtöbbször talán az emberiség végjátékaként értelmezve gondolják végig a rendezők ezt a művet, ám Tompa Gábor rendezése merőben más képet mutat: sokkal több játék, komédiázás, temperamentum jellemzi ezt az előadást a megszokottnál, miközben megtartja a darab filozofikus mélységeit” – írja az előadásról Ungvári Judit.

A Godot-ra várva című előadás alkotóival november 21-én, az előadást követően kerül sor közönségtalálkozóra a Román Opera második emeleti előcsarnokában.

Hétfőn este 10 órától Lucian Ban jazz-zenész a legújabb szólóalbumát, a Ways of Disappearinget mutatja be. A lemez röviddel megjelenése után a kritikusok kedvence lett a Wall Street Journal, a Downbeat Magazine és a New York City Jazz Record hasábjain, továbbá számos helyen turnézott az Egyesült Államokban és Europában.

November 22-én déli 12 órakor a Tiff Házban Visky András Kitelepítés című regénynek a bemutatóján vehetnek részt az érdeklődők. „Visky András könyve megrendítő és felemelő történet egy családról, amely kiszolgáltatottságában, megalázottságában is a szeretetből és a bizalomból merít megtartó erőt újra meg újra” – olvasható a könyv fülszövegében.

Délután 5 órakor kerül sor Részegh Botond kiállításmegnyitójára a Tranzit Házban. A Hétköznapi angyal november 27-ig látható.

Este 7 órától a színház nagytermében a Théâtre Vidy-Lausanne társulat koprodukcióban készült előadása, a Nincs ötletem látható a nemzetközi hírű svájci rendező, Christoph Marthaler rendezésében. Marthaler az innovatív esztétikája miatt kiemelkedő rendező, ami sok esetben mindennapi környezetben bontakozik ki, például a várótermekben, kávézókban vagy gyógyszertárakban játszódó előadásaiban. A ráérősség, az irónia és a disszonancia mestere, aki egy teljességgel egyedi színházi költészetet alkotott meg szavakból, énekből és zenéből.

A közönségtalálkozóra a Nincs ötletem című előadás alkotóival másnap, november 23-án délelőtt 11 órától kerül sor a Tiff Házban. Az előadás megtekinthető november 23-án is, este 6 órától a színház nagytermében.

A kedd estét Örkény István klasszikusa, a Tóték zárja Vidnyánszky Attila rendezésében. A Gyulai Várszínház és a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház közös produkcióját este 9 órától lehet megtekinteni a színház stúdiótermében. „A ma problémái nagyrészt ugyanazok, mint a Tóték keletkezésének idején voltak. Örkény alapkérdéseket boncolgat. Az emberi természet nem változik, és az a viszonyrendszer, melyet a darab felvázol, abszolút átültethető a mába. Ez a nagy művek, a klasszikusok sajátja” – mondja Vidnyánszky Attila, az előadás rendezője.

Az előadás alkotóival a beszélgetésre rendhagyó módon az előadás után, a stúdió előterében kerül majd sor.

Nyitókép: Macbett. Fotó: Biró István