A fiatal fotósnak A pillanat varázsa címmel nyít tárlat Prágában.

Ádám Adrienn fotós első önálló tárlata 2016-ban szülővárosában, Szolnokon nyílt. Három évvel később Krakkóba, Magyarország Főkonzulátusára kerültek a képei, ahol a külképviselet fogadóterét díszítik.

Adrienn Magyarország különböző pontjain készült fotóin különleges és egyedi helyzeteket örökít meg, kiemelve a pillanat fontosságát. A két évvel ezelőtt megjelent, idézetekkel tarkított, A pillanat varázsa című fotóalbumbanban képei végigkísérik az olvasót a nagyvilágban, felvillantják sokszínűségét és rávilágítanak a megismételhetetlen pillanatok jelentőségére.

A kiállítást Kassai Hajnal, a Liszt Intézet Magyar Kulturális Központ Prága igazgatója nyitotta meg. Az eseményt Keresztes Ildikó és Szabó Tamás előadása színesítette. A pillanat varázsa című tárlat megtekinthető 2023. május 18. és június 4. között a Liszt Intézetben, Prágában.