A Főhadparancsnokságnak alárendelt naszód-vidéki határőrség feladata a határok védelme, a rablók és csempészek üldözése volt. Szolgálatukért a határőrök zsoldot és ingyen fegyverzetet kaptak, háború idején teljes adómentességet élveztek, békében a határőr személye teljesen, vagyona egyharmada erejéig mentesült az adók alól. Az erdélyi románság számára a határőri szolgálat vállalása jelentős társadalmi és anyagi emelkedést jelentett, bár a szolgálatba lépőknek fel kellett adniuk ortodox vallásukat, át kellett térniük a görög katolikus hitre. Két gyalogosezredet alakítottak, és külön román lovas határőr-alakulatot is létrehoztak belőlük; ez utóbbit azonban 1772-ben beolvasztják a székely lovas határőrezredbe.
1762-ben a székely határőrség szervezése is megkezdődött, elsősorban a határ menti falvakban. A székelyek határőri szolgálata 1711-ben szűnt meg anélkül, hogy kiváltságaikat elvesztették volna. Az új székely határőrség szervezése - két gyalogos és egy lovas határőrezred felállítása - nehezen haladt, sokan kiváltságaik elvesztésétől félve visszaléptek a szolgálattól. 1764-ben véres összecsapásra is sor került a székelyek és az erőszakkal sorozó katonaság között. Báró Joseph Siskowicz altábornagy katonái lerohanták a Madéfalván egybegyűlt, a kényszersorozás ellen tiltakozó csíki székelyeket. (Az utóbb "madéfalvi veszedelemnek" nevezett vérfürdőben 200 csíki elpusztult.) Ezt követően a székelyek tömegesen vándoroltak ki Moldvába, onnan pedig Bukovinába.
