A gyermekkori karácsonyok az Ön számára Nagyenyedhez kötődnek?

Nem, hároméves sem voltam, amikor eljöttünk Nagyenyedről. Néhány köztes állomás után Besztercére költöztünk, ötéves koromtól a háború végéig ott éltünk.

Kétvallású volt a család. Novák nagyapám – bár református volt – örmény lányt vett feleségül. Ott nem volt reverzális, ezért a gyermekeit katolikus hitben nevelte. Anyám viszont – Makkai-lányként – nagy múltú erdélyi reformárus családból származott, de ragaszkodott ahhoz, hogy apám miatt bennünket katolikus hitben neveljen. A bátyámmal rendszeresen jártunk ministrálni is. A karácsonyi hagyományok nem térnek el olyan erősen a katolikus és protestáns vallásokban, számunkra mindig nagyon nagy ünnep volt.

Olyankor összegyűlt az egész család?

Anyám korán elvesztette a szüleit, árva lányként nevelkedett. Apám családja Szamosújváron élt, a nagyszüleim mindig nálunk töltötték a karácsony estét. Hatalmas karácsonyfánk volt, a fenyvesekkel körülvett Besztercén ez nem volt különösebben nehéz. Óriási szánkózásokat csaptunk, akkoriban télen még igazán nagy havak voltak. Betlehemesek jártak házról-házra.

Mikor ötvenegy éve beköltöztünk ebbe a Népszínház utcai lakásba, az első karácsonyon ide is jöttek roma gyerekek betlehemezni.

Fotó: MTI/ Czimbal Gyula

Gyermekként írt levelet a Jézuskának?

Nálunk nem volt szokás, csak a Mikulásnak írtunk levelet. A bátyám három évvel idősebb volt, így korábban tudta meg, hogy mese az egész, nekem pedig idő előtt elárulta. Attól kezdve karácsony előtt kedves szórakozásunk volt, hogy amikor a szüleink nem voltak otthon, végigkutattuk az összes szekrényt. Meg is találtuk az eldugott ajándékok egy részét. Aztán az öreg rájött, ezért az irodájában rejtette el, oda viszont mi, gyerekek nem mehettünk. Karácsony délutánján a nagyszülők mindig moziba vittek minket, és mire hazaértünk, már állt a karácsonyfa.

Amikor a gyerekeim kicsik voltak, és itt laktunk a Népszínház utcában, anyám vitte őket moziba. Mivel Eszter is hat évvel idősebb volt Péternél, ő is hamar elárulta, hogy nem az Angyalka hozza a karácsonyfát, így attól fogva a közös fadíszítés jelentette az ünnepet.

Emlékszik valamilyen nagyon vágyott ajándékra?

Hogyne, biciklit szerettem volna. Három évvel idősebb bátyám hamarabb kapott. Én kilencéves voltam, és nagy cirkuszok árán végül nekem is vettek egyet. Akkoriban a Dürkopp bicikli volt a menő. Négyszáz pengő volt az ára, míg egy Csepelt már kétszázért lehetett kapni. Mindig kreatív játékokat vettek nekem, imádtam építkezni. Akkoriban persze nem volt lego.

Az emlékezetes karácsonyok leginkább a gyerekkorához kötődnek?

Igen. Bár amikor gyerekeim lettek, azok is nagyon szép ünnepek voltak. Péter hihetetlen leleményes volt, mindig kitalált valamit. Addig bámulta a Néprajzi Múzeumban az üvegbe készült hajókat, mígnem kitanulta, és készített nekem egy betlehemes jelenetet üvegben. Sajnos összetört.

Eszter csillogó szemeit sem felejtem el, amikor még hitte… Volt egy karácsony este, amit a mátrafüredi Honvéd üdülőben töltöttünk. Bár karácsonyfa ott is volt, senki nem ünnepelt. De mivel az ötéves Eszter várta az Angyalkát, Joli (Foltin Jolán táncművész, koreográfus – szerk.) becsempészte az ajándékát a fa alá.

Gondolom, a háború idején a karácsony sem volt olyan szívderítő.

1944 karácsonyán Sopronban voltunk, menekülőben Erdélyből. Anyámmal és bátyámmal októberben eljöttünk Besztercéről. Apám szerzett két vagont, és utánunk jött Székesfehérvárra, majd onnan mentünk tovább Ausztria felé. Az egyik vagon rendesen be volt rendezve, ott töltöttük a karácsonyt a soproni állomáson. Az volt a szörnyű, hogy a szomszéd vágányon munkaszolgálatosok voltak, akikre német és magyar katonák vigyáztak. A foglyok énekelték a Csendes éjt, a katonák meg a Stille nachtot.

Milyen volt az első pesti karácsony?

Anyám megszervezte, hogy 1945-ben beköltözhettünk egy kispesti lakásba. Nagyon nyomorult ünnep volt, apám börtönben volt, a bátyám kórházban. Volt három olyan évünk, amikor megtapasztaltam, mi a mélyszegénység. Hatalmas fürdőszobája volt ennek a lakásnak. Télen anyám oda vitt be két matracot, és ott aludtunk, mert a lakás felfűtésére nem volt pénz. 1949 karácsonyára lett meg a lakásunk Farkasréten, az volt az ünnep, hogy végre rendes otthonba költözhettünk.

Megesett, hogy a Honvéd Együttessel vagy a Biharival turnén érte Önöket az ünnep?

A Honvéd Együttessel egyszer Indiában voltunk. A magyar követség küldött nekünk egy műanyag karácsonyfát Kalkuttába, a szilvesztert Bombayban töltöttük. A Biharival pedig karácsony este utaztunk Görögországba egy turnéra. Éppen Belgrádban jártunk, amikor tele lett a busz világító csillagszórókkal.

Az első budapesti táncház 1972. május 6-án. Balról Korniss Péter fotóművész, Novák Ferenc koreográfus, Borbély Jolán etnográfus, Csoóri Sándor költő. Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Itt az adventi koszorú az asztalon.

Ez családi szokás, nincs különösebb jelentősége. A háborúban megéltek kiölték belőlem a vallást. Az anyám egy darabig megpróbált bennünket rávenni a testvéremmel, hogy mégiscsak őrizzük a hitünket, de nem sikerült. Karácsonyfánk most is van. Nem itt, hanem Péter fiaméknál és Joliéknál, vagyis – miután Joli több mint egy éve elment – a családjánál. A karácsony számomra leginkább a családi együttlétről szól. Összejövünk, az ilyenkor hagyományos ételeket esszük, mindenkinek megvan a dolga. Nekem kell kikeverni az ikrát, és megvenni a karácsonyi libamájat.

Legendásan jól főz.

Karácsonykor soha, most már egyébként is ritkán. De járvány ide vagy oda, idén is együtt leszünk.

Borítókép: Nullahategy/ Horváth Péter Gyula