Élő narrációs diafilmnézéssel, betlehemes szokások felelevenítésével, adventi-karácsonyi dalokkal és versekkel és egy különleges filmvetítéssel is várja az ünnepre hangolódó közönséget a Nemzeti Színház az adventi időszakban. Idén is lesz jótékony célú gyűjtés, ezúttal a szociális otthonokban élő, tartósan beteg, illetve fogyatékos gyermekeknek szánt adományokat várják a színház munkatársai.

Minden adventi hétvégén lesz program a teátrumban. Ezúttal szombatokra szervezték a műsorokat, ezzel is segítve azt, hogy a családok otthon, meghitt környezetben tudjanak gyertyát gyújtani az adventi vasárnapokon. Így tehát november 26-án, december 3-án, 10-én és 17-én, 16 és 17 óra között várják az érdeklődőket.

Minden szombaton lesz diafilmnézés, amihez külön kuckót alakítanak ki, és a meséket a Nemzeti Színház művészeitől hallhatják a gyerekek. November 26-án a gencsapáti betlehemes csoport lép fel, december 3-án a nádudvari, 10-én a szentpéterúri betlehemesek előadását nézhetik meg az adventre hangolódók. A szentpéterúri hagyományőrzők az elmúlt években már nagyon komoly fellépéseken mutathatták meg a magyar betlehemes szokásokat, hiszen 2017 januárjában ez a csoport képviselte Magyarországot az Európa Parlament újévi ünnepségén. 2023 januárjában három fővel ismét Brüsszelbe utaznak majd egy nemzetközi ifjúsági delegáció részeként.

Az utolsó adventi szombaton, december 17-én Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző, gitáros, énekes műsorában népdalok, betlehemesrészletek, karácsonyi dalok, magyar és külföldi költők megzenésített versei hangzanak majd el.

December 22-én 17 órától egy különleges dokumentumfilm vetítésével is várja a színház azokat nézőket, akik az aznap esti Csíksomlyói passió előadására érkeznek. Dr. Baráth Gábor Portré Szánti Ivánról című filmje arról az emberről készült, aki utoljára kapta el a gyermekbénulást Magyarországon. „Ez az alkotás felhívja a figyelmünket arra, hogy a legnehezebb körülmények között is lehet teljes életet élni, ha valakinek nagyon erős a hite” – hangsúlyozta Vidnyánszky Attila, a színház vezérigazgatója.

A Nemzeti Színház a jótékonyságnak ebben az adventben is külön figyelmet szentel.

A teátrum minden évben egy-egy kiemelt szervezetnek rendez jótékonysági adománygyűjtést, idén a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság szociális intézményeiben gondozott, tartósan beteg vagy fogyatékossággal élő gyermekeknek szólnak az ajándékok. Ők a karácsonyt többnyire az intézmény falai közt töltik, mert otthoni ellátásuk nem megvalósítható. A Nemzeti Színház honlapján részletes felsorolás található arról, mi mindent lehet elhelyezni a főbejáratnál elhelyezett dobozba. Az összegyűlt ajándékokat december 17-én adják át a gyermekvédelmi intézmény képviselőjének.

Folytatódik a #anemzetimindenkie elnevezésű program is decemberben. 16-án a János vitéz előadásán 500, szintén a gyermekvédelemben élő fiatal vendégeskedik a teátrumban, 17-én, az utolsó adventi rendezvény napján pedig azok a gyermekvédelmi nevelők, szociális munkások nézhetik meg a Vitéz lélek előadását, akik az idei adománygyűjtés kedvezményezettjeit gondozzák.

A Nemzeti Színház adventi programjai ingyenesek, de előzetes regisztráció szükséges. Az előadóterekben összesen 110 főt tudnak fogadni alkalmanként. Amennyiben mégsem tudnak eljönni, a szervezők kérik, hogy ezt a regisztracio@nemzetiszinhaz.hu címre jelezzék.

A képen jelenet a gencsapáti betlehemesből. Forrás és fotók: Nemzeti Színház