Napjainkban soha nem látott mértékben foglalkozik a nyugati sajtó Magyarországgal – állítja Szalay-Berzeviczy András, a Címlapon Magyarország – Hazánk története a nyugati sajtó tükrében 1848–2020 című könyvet megjelentető TranzPress kiadó vezetője.

Valóban így van? Igaz, hogy döntően negatív képet fest rólunk a külföldi sajtó? Az elmúlt bő másfél évszázadban mennyit változott hazánk megítélése tőlünk nyugatra?

Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ

a neves történészekből álló alkotógárda, amely közel három évig dolgozott a kötet megírásán.

Négyszáznál is több címlapot és ugyanennyi belső cikket elemeztek az amerikai, brit, olasz, francia és német nyelvterületek legnagyobb presztízsű lapjaiból, köztük a The New York Timesból, a Newsweekből, az Economistból, a Time-ból, a Tempóból, a Le Monde-ból, az L’Illustrationből és a Der Spiegelből. Ezek között egyaránt vannak konzervatívak, liberálisak, jobboldaliak és baloldaliak.

Mint Szalay-Berzeviczy András, a kötet ötletgazdája, kiadója és egyik szerzője az MTA épületében tartott könyvbemutatón elmondta, a nyugati újságírás legtöbbször nem bánt kegyesen Magyarországgal.

Az elemzések alapján 46%-ban negatív, 26%-ban semleges volt hazánk megítélése, és mindössze 28%-ban festettek pozitív képet rólunk.

Leginkább a sorsfordító politikai történések idején sikerült a nyugati zsurnaliszták kegyeit elnyerni, például az 1848-as, az 1956-os események és a rendszerváltás időszakában. Ezeken kívül a sportban, művészetekben, tudományban elért eredményekkel lehetett még elismerést szerezni: Puskás Ferenc, a Rubik-kocka vagy a legutóbbi időkben Karikó Katalin által.

A kötet és a kutatások kiindulópontja 1848.

Nemcsak azért, mert a forradalom és szabadságharc tette fel a nyugati sajtó világtérképére Magyarországot, hanem azért is, mert ez a polgári szabad sajtó kialakulásának időszaka is. A 2020-ig elemzett bő másfél évszázadot hat nagy részre bontották, és a könyvbemutatón is ezekről a szakaszokról beszéltek a fejezetek írói.

Az 1848-tól 1867-ig tartó időszakot Hermann Róbert dolgozta fel.

Ekkor a rólunk kialakított kép az osztrákot leszámítva szinte csak pozitív volt, és talán ebben az időben esett a legközelebb egymáshoz a magyarországi és a nyugati sajtó megítélése a hazai viszonyokról. A kötet kiemelten foglalkozik a különböző korszakok emblematikus szereplőivel; Kossuth Lajos például rendkívül népszerű figura volt Nyugaton.

A dualizmus nagy részében még kitartott ez a tendencia: Deák Ferenc és Tisza Kálmán személye vagy a millenniumi évforduló szintén pozitív színben jelennek meg a különböző sajtóorgánumok címlapjain. Az I. világháborúval azonban vége szakad ennek: a szövetséges és az ellenséges országok újságírói teljesen eltérő hangnemben írnak Magyarországról. Erről a bő ötven évről ifj. Bertényi Ivántól tudhattunk meg többet.

A rövid 20. századot három szakaszra osztották a szerkesztők.

Romsics Ignác a negyed százados Horthy-korszakkal foglalkozott, amelynek eseményei közül a nyugati sajtót természetesen a trianoni békeszerződés, majd a II. világháborús magyar szerepvállalás érdekelte leginkább. De olyan botrányok, mint a Bethlen István nevét is besározó frankhamisítási vagy a szentgotthárdi fegyvercsempészési ügy is nagy visszhangot váltottak ki.

Eörsi László a Rákosi-korszak és 1956 rövid, de annál lényegesebb 11 évét elemezte.

Már a Mindszenty-perrel is sokat foglalkozott a külföldi sajtó, aztán a forradalom időszakában még fokozottabb lett az érdeklődés: a The New York Times címlapjára például tizenkilencszer kerültek fel hírek az őszi eseményekről. Ekkor 160 külföldi tudósító dolgozott hazánkban, nagy részük azonban már október végén elhagyta az országot, amikor kitört a szuezi válság. A forradalom leverésére, majd Nagy Imre és Maléter Pál kivégzésére Németországtól Angliáig sok országban szimpátiatüntetések sorával reagáltak.

Hogy miként változott meg az ország és vezetőjének megítélése, azt Valuch Tibor elemezte a Kádár-korszak bő harminc évének áttekintésével.

A nyugati lapok ebben az időszakban kiemelt figyelmet fordítottak az 1963-as amnesztiára, Mindszenty külföldre engedésére, ahogy a Szent Korona visszaszolgáltatására is. És írtak arról is, hogy a gulyáskommunizmusban mennyivel jobban élnek a magyarok, mint a környező, szovjetbarát országok lakói.

A magyarországi rendszerváltásról és az azóta eltelt harminc évről szóló külföldi címlapokat, cikkeket Tölgyessy Péter dolgozta fel.

Bár az 1989–1990-es események élénk érdeklődést keltettek, később a hazánkról szóló nyugati híradások jelentősen megfogyatkoztak: kikerültünk a fókuszból. Az utóbbi tíz évben viszont az orbáni politika révén ismét ránk irányul a figyelem, a miniszterelnök pedig az egyik legtöbbet támadott alak lett az erős vezető imázsát kialakító országirányítók közül. Megítélése természetesen nagyban függ az egyes sajtóorgánumok politikai irányultságától is.

A hat, egyenként is fajsúlyos fejezetet Szalay-Berzeviczy András áttekintése teszi teljessé. Szerinte a kötet elérte a célját, hiszen miközben alaposan és részletesen bemutatja a Nyugat Magyarország-képét, bepillantást nyújt a nemzetközi sajtó működésébe is. 

A fotók forrása a TranzPress Facebook-oldala.