Az őrjöngő tömegek előtt koncertező zenekarok helyett kapucnis DJ-k jöttek

Popkult

Az elektronikus zenék újfajta szemléletének a kilencvenes években indult művészgenerációra kifejtett inspiratív hatását hivatott bemutatni a Magyar Nemzeti Galéria TechnoCool című tárlata. A két művészeti ág kapcsolatáról Petrányi Zsolttal, a kiállítás főkurátorával beszélgettünk.

A TechnoCool kiállítás alapgondolata, hogy az elektronikus zenék friss szemléletmódja és a DJ-kultúra megjelenése meghatározó inspirációt jelentett az 1990-es években indult művészgenerációnak. Az elektronikus zene felemelkedése a pop- és rockzenét jellemző sztárkultusz egyfajta kritikája volt.

Míg egy popsztár a saját nevével, arcával, zenéjével és szövegével vált a fiatalok kedvencévé, addig az elektronikus zenében már nem volt olyan fontos a szerzőség, a 20. század végi posztmodern inkább az összegzést preferálta. A kor hangulatát már nem a hagyományos értelemben vett dalokkal, hanem a korábbi szerzeményekből kiemelt hangminták felhasználásával, úgynevezett sampling eljárással készített zenei montázsokkal lehetett legérdekesebben kifejezni.

Mivel erre az időszakra rengeteget fejlődött a technika, a hangminták kezelése már kezdetleges zeneíró programokkal lehetségessé vált. Az őrjöngő tömegek előtt koncertező zenekarok helyett kapucnis DJ-k jöttek, akik sötét termekben, egy asztal mögött állva, véget nem érő dallamokkal húzták a közönséget. Többnyire fantázianeveket használtak, sokan minden projektjükhöz újat találtak ki, hiszen az elektronikus zene meglehetősen szerteágazó műfaj. Mindez olyan forradalmi, elementáris hatással volt a ’90-es évek fiatal képzőművészeire, ahogyan a new wave és punkzene hatott a ’80-as évek populáris kultúrájára.

A zenészekhez hasonlóan a képzőművészek sem foglalkoztak már olyan mereven azzal, mennyire eredetiek, alkotásaikban bátran mertek idézni egy korábbi művet, majd továbbgondolni azt saját mondanivalójuk közvetítésére.

Fontos volt továbbá, hogy – bár a CD virágkorát éltük – kezdtek újra divatba jönni a vinyl lemezek, amelyek szintén inspirálták a korszak képzőművészeit. A kiállításon is vannak olyan alkotások, amelyek egy lemezborító motívumát helyezik teljesen új megvilágításba. A bemutatott művek sok esetben szövegeket is tartalmaznak, amelyek módosítják, kiegészítik a kép vagy az installáció üzenetét.

„A kiállítás által lefedett időszakra sokak szerint az új médiumok – videokamerák, személyi számítógépek és programok – művészetre gyakorolt hatása a legjellemzőbb, mi viszont inkább a kor művészeit ért egzisztenciális élményekre helyeztük a hangsúlyt.

Szerettük volna kifejezni, hogy ez a tárlat a jelenkor előhírnöke, és nemcsak az elektronikus zene máig töretlen népszerűsége okán, hanem azért is, mert azok az össztársadalmi problémák – például a túlnépesedés és a klímaváltozás –, amelyekről már a kilencvenes években tudtunk, mára váltak igazán égetővé.

Ugyanez igaz a testtel és az identitással kapcsolatos felfogásunkra, ugyanis akkoriban született meg az úgynevezett »poszthumán állapot« kifejezés, miszerint az ugrásszerű fejlődésnek indult gyógyszer- és szépségiparnak, fittnesznek és plasztikai sebészetnek köszönhetően megváltozhat az ember önmagáról alkotott képe. Ugyancsak ekkor jelent meg a virtualitás fogalma a számítógépes játékokban, vagy annak a lehetősége, hogy valaki másvalakinek adja ki magát az interneten. Húsz-harminc év távlatából különösen érdekes, hogyan reflektáltak ezekre a jelenségekre anno a kiállító művészek” - fogalmazott Petrányi Zsolt.