Cseppet sem volt egyszerű dolga a 2020-as Derkó zsűrijének: idén több mint 200 alkotó nevezett a pályázatra, és közülük választották ki azt a 26-ot, aki bemutathatja alkotásait a Műcsarnokban, valamint a következő egy évben havi bruttó 200 ezer forint támogatást kaphat. Bár a járványveszély miatt a Műcsarnok is zárva tart, a Derkó kurátora, Fazakas Réka folyamatosan szervezi a virtuális beszélgetéseket és az online tárlatvezetést a most ingyenesen megtekinthető kiállításhoz.
Két hónap eltelt a kiállítás megnyitója óta. Hogy értékeled az idei mezőnyt a korábbiakhoz képest?
Véleményem szerint a kiállítás anyaga nagyszerű. Idén megújult a MANK által felkért, független zsűri, ami valamelyest látszik a nyertes munkákon is. Ebben az évben több klasszikus képzőművészeti műfajban alkotó művész, így több festő és szobrász kapott ösztöndíjat. Ez nem jobb vagy rosszabb, csupán újdonság a korábbi évekhez képest.
Elsőre azt gondoltam volna, interdiszciplináris munkából van több, hiszen ma már aligha beszélhetünk olyan alkotóról, aki csak egy területen alkot. Ezek szerint ez a tendencia nem mutatkozott meg a Derkón?
Nehéz megmondani, hogy melyik stílus van most túlsúlyban, de az biztos, hogy idén sokan a klasszikus műfajokból érkeztek. Az új ösztöndíjasok közül Bernáth Dániel, Révész Anna, Szabó Franciska, Rózsa Luca Sára és Süveges Rita festőművészek, Gúgyela Tamás, Berkes Ádám Csanád, Éles Lóránt és Szabó Menyhért szobrászok, Sipos Boglárka grafikusművész. Jagicza Patrícia Linda, Gulyás Andrea Katalin, Sztruhár Zsuzsa és Máriás István aka Horror Pista festő szakon végeztek, mégis intermediális munkákat is bemutatnak. Schuller Judit Flóra intermediális művészként többféle műfajban alkot. Van, aki kísérleti alkotásokkal próbálkozik, mint Almásy Ivor, aki restaurátor szakon végzett.
A művészekre nagyon jellemző a határátlépés, a klasszikus festő vagy szobrász szakon tanult alkotók is nyitnak az újabb irányzatok felé mindegyik Derkó kiállításon. Az is jellemző, hogy a klasszikus hagyományokat követő művészek megújítják műfajukat. Ezt látjuk a szobrászoknál, Kiss Dánielnél, Paráda Zoltánnál, Ámmer Gergőnél, Szabó Menyhértnél, Nagy Karolnál, illetve a festő Bernáth Dánielnél. A kiállításon az antik témák és az ipari, konstruktivista alkotások ugyanúgy megjelennek, mint az intermediális művek.
Szabó Franciska a saját videójában azt állítja, ő nem „trendi”. Ez felvetette bennem a kérdést, hogy mégis mi számít trendinek ma a képzőművészetben?
Ez nézőpont kérdése. A „trendiség” szubjektív dolog, de Franciska valószínűleg azért mondta ezt, mert főként klasszikus, hiperrealista olajfestményeket készít, míg más alkotók – például Gosztola Kitti vagy Schuller Judit – olyan megfogalmazási módokat választottak, amelyekről akár mondhatjuk, hogy jobban megfelelnek a 21. század kihívásainak. Ha azt nézzük, mi a menő és a korszerű most, nyilván a videómunkák és az interdiszciplináris alkotások jutnak először eszünkbe.
Viszont ami a témaválasztást illeti, Franciska kifejezetten trendinek mondható. Társadalmi problémákat feszeget a Láthatóság-közmunka című sorozatában. Az általa megfestett munkások láthatósági mellényt viselnek, ami azért paradoxon, mert alanyai valójában alig láthatók a társadalom számára.
Sipos Boglárka grafikusművész egy ősi műfajt elevenít fel: a fadúc készítési módozatait és az arról készült levonatokat mutatja meg triptichonján, amelyeken középkori szentek attribútumait emeli ki. Talán ez is kevésbé mondható trendi témának, de mégis nagy népszerűségnek örvend a kiállításon, hiszen ez egy nagyon mély értelmű, míves, gyönyörűen kidolgozott alkotás.
Elképzelhetőnek tartod, hogy 10 év múlva már alig lesznek hagyományos festmények és szobrok a Derkón, és videóinstallációkkal lesz tele az egész?
Pár éve úgy tűnt, hogy ez megvalósulhat, de most mégis változott a tendencia, több klasszikus forma és téma jelent meg, mint korábban. A régi korok és alkotási módok újra felelevenednek és előtérbe kerülnek, sokan fordulnak vissza a klasszikus műfajokhoz.
Szerintem nem a forma adja meg a „trendiséget”, hanem az, ahogy viszonyulnak a művészek a témához. Ha kitekintünk a Derkó mellett látható II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon kiállításra, ami a Szabadjáték címet kapta, ott is rengeteg modern formába csomagolt klasszikus képzőművészeti alkotás kapott teret. Egyébként közülük hatan a Derkón is bemutatkoznak. Úgy gondolom, ezek a klasszikus műfajok 10 év múlva is ugyanannyira aktuálisak lesznek, mint ma, maximum a megformálási módok és a témákhoz való hozzáállás változik, és válik újszerűbbé.
A hagyományok ápolása mellett van még néhány visszatérő téma az idei Derkón. Szerinted melyek a legerősebb üzenetei a 2020-as kiállításnak?
Az egyik mindenképpen a társadalmi felelősségvállalás, ezen belül a természetvédelem. Ez egy abszolút aktuális kérdés napjainkban, a kiállításon többek között Süveges Rita, Gosztola Kitti, Kopacz Kund László, Melkovics Tamás, Kincses Előd Gyula és Gúgyela Tamás munkáiban jelenik ez meg. Szintén felmerül a család és az emlékezés, valamint az egyéni létkérdések és szorongások témája is.
Két alkotó a motivációjáról is beszélt, szóba került a játék és a traumafeldolgozás.
Igen, Melkovics Tamás erdőt szimbolizáló fa szoborcsoportjánál és a Szimbólumok című vasból készült szobrainál kiemelt szerepet kap a játék. Ez elsősorban abban jelenik meg, ahogyan megkonstruálja az alkotásait és elhelyezi azokat a térben. A családi traumákkal Schuller Judit foglalkozott, aki videómunkáiban és a Memory Theatre sorozatában a familiáris hagyományokat, az emlékezetet kérdéseit, és az ebből adódó problémákat dolgozta fel. A videóban a nagypapája testvérének üzenete látható és hallható a Don-kanyarból. Installációjának közepén a nagypapájától örökölt, valamint a saját maga vásárolta ezüstgyűrűk gránitlapba olvasztott domborműje kapott helyet, egy Hannah Arendt-idézet kíséretében. Nagyon személyesen fogalmazzák meg élményeiket az alkotók ezekben a munkákban.
Mennyire adta magát a kiállítás berendezése?
Abszolút. A kiállítandó munkák tematikája, anyaga és mérete szabta meg a rendezés szempontjait. W. Horváth Tibor En garde című installációja meghatározta a teret, hiszen az óriási és zajos, így eköré csoportosítottam az anyagában és tematikájában ipari jellegű munkákat. Az első két terembe az ezeknél finomabb, lágyabb és az egymással valamiféle párbeszédbe lépő munkák kerültek. Van olyan alkotó, akinek több művét is kiállítottuk, de ezek nem feltétlenül egymás mellett láthatók.
Mivel a vírushelyzet miatt a Műcsarnok is zárva tárt, jelenleg online lehet megnézni a kiállítást. Szerinted mennyire élhető át így a tárlat?
Szerintem az online tárlatvezetéssel, a virtuális sétával és online programokkal együtt jól tud működni a kiállítás. Emellett egyre több cikk jelenik meg a tárlatról, így az érdeklődés folyamatosan fenntartható. A Facebookra feltöltött videókban maguk a művészek mesélnek a munkásságukról, így talán még szélesebb közönséghez juthatnak el személyes gondolataik. Ezeket bárki megnézheti a világ bármely pontjáról, akár utólag is. Persze hátrányok is vannak: a személyes megtekintés elsődleges fontosságú egy képzőművészeti kiállítás esetében, hiszen a térélmény és a saját elsődleges vizuális tapasztalatok pótolhatatlanok. A jó hír az, hogy ha újraindul az élet a Műcsarnokban, néhány hétig még élőben is látható lesz a Derkó kiállítás és a többi, jelenleg online megtekinthető tárlatunk.
Kaptatok már visszajelzést arról, hogy a támogatott művészek mivel töltik ezt az évet?
Február óta még nem telt el túl sok idő, de azt tudjuk, hogy decemberre a művészeknek össze kell állítaniuk egy beszámolóanyagot és készülniük kell az évzáró kiállításra, ami Pécsett lesz idén is. Akikkel eddig beszéltem, azok már dolgoznak a jövő évi beadásra, hiszen aki most először vagy másodszor kapta meg a Derkót, az pályázhat legközelebb is. A művészek azt is elmondták, hogy a házi karantén inspirálóan hat rájuk, hiszen műtermeikben, otthonaikban az alkotásra tudnak koncentrálni.
