A Kőszegi Várszínház és a GK Társulat Ahol a sötétségcímű közös előadását július 29-én láthatja először a közönség. Gergye Krisztián szólóestje a fény és a sötétség táncát vetíti elénk.

Gergye Krisztián a hazai kortárs színház- és táncművészet kiemelkedő alkotója először mutatkozott be képzőművészként is a nagyközönségnek. A Levitációk című tárlatnak a Kőszegi Várszínház ad otthont, ahol ezzel az rendhagyó megnyitóval kezdődött a 2020-as nyári évad. Ehhez a kiállításhoz kapcsolódóan készíti új szólóját a Harangozó-díjas koreográfus Ahol a sötétség címmel, amely lényegében egy festmény alapján készülő térinstalláció.

Az előadás kiindulópontja egy valóságos épület. Gergye Krisztián és Tifusz Péter díszlettervező a valós tér absztrahált, festett kétdimenziós képmását emelik térbe egy térinstalláció által.

„Ezt az épületet valahogy úgy látom, mint valaminek, valami sötétnek, valami emberen túlinak, de mégis nagyon emberinek a rejtekhelyét. Mintha a fény elől a sötétség ide menekülhetne. A bibliai fény és sötétség viszonya is felismerhető benne, de valahogy azt érzem, ebben a térben, „ahol a sötétség” rejtezik, nincs minősítve, sem a sötét, sem a világosság. Ezek a fogalmak végre megszabadulhatnak a pozitív és negatív előjelektől, és így, ha ebbe a térbe beléphetek és „táncolhatok”, létezhetek, talán bennem rejlő titkokat is felfedezhetek. A felfedezésem, felismerésem és tapasztalásom által pedig remélem a nézők is érzeteket nyerhetnek az emberi és az emberfeletti fogalmakról.

Mindig is foglalkoztattak a képzőművészeti alkotásokban rejlő mögöttes tartalmak, a koreográfiáimban gyakran indulok ki ilyen sűrű mondanivalójú képekből. A két terület párhuzamosan jelenik meg a művészetemben. A színpadképet is legtöbbször egyfajta festményként képzelem el, amely képes elemelni a látottakat és tágabb asszociációs kereteket megnyitni a nézők előtt” – fogalmazott Gergye Krisztián.

A produkció létrejöttét az NKA és az EMMI támogatta.