Hajnali 4:00-kor megszólal az ébresztőm. Egy kósza pillanatig végigfut az agyamon, hogy kinyomom és a másik oldalamra fordulok, aztán persze mégiscsak győz az észérv, az összecsomagolt bőrönd és a kinyomtatott repjegy látványa. Robotpilóta üzemmódban locsolom az arcom hideg vízzel, hogy pár órán belül már a lisszaboni reptéren keressük a transzferbuszt.

A madeirai utazásunkat több hetes szervezés előzte meg. Bár jól bevált csapatunk praktikusan felosztotta a feladatokat, az átszállások és a Covid-helyzet miatt ezúttal több erőfeszítést kellett az adminisztrációra fordítani. A végső terv a következő: reggel leszállunk Lisszabon városában, itt eltöltünk egy napot, este továbbrepülünk Madeirára, majd egy héttel később vissza Portóba, ahonnan két nap után hazatérünk. Bár Portugáliában jártam már, a kis sziget számtalan meglepetést tartogatott, és most, egy héttel az érkezésem után bátran kijelenthetem: Madeirának bérelt hely jár a természet, a művészet és a kulinária szerelmeseinek bakancslistáján. 

Az útiterv összeállítása kicsit olyan, mint egy vacsora előkészítése: minél több ember vesz részt rajta, annál nehezebb összehangolni a szokásokat és az ízléseket. Van, aki fitneszsalátát enne, aztán ott vannak a mekizős arcok is, és biztos, hogy lesz olyan a csapatban, akit csak a sütemény érdekel. Na, a kirándulás pont ilyen, pláne, ha öten mentek: A személy a strandon süttetné magát egész nap, B teljesítménytúrázna, C meg most akarja kipróbálni először a szörfözést. Mi sem egyszerűbb, mint mindenki vágyát kielégíteni! Szerencsére pont az ilyen csapatoknak való Madeira – ugyanis ezen a kis portugál szigeten minden éghajlat, minden típusú természeti látnivaló, ezáltal temérdek programlehetőség képviselteti magát. Egy hét alatt egyaránt jártunk mínusz fokokban kopár hegycsúcson, bikiniben fekete homokos tengerparton, szalmakalapban vulkanikus hegységen, túrabakancsban lomberdőben és szandálban a trópusokon. És tudjátok, mi a legdurvább az egészben? Hogy mindehhez összevissza egy-másfél órás távokat kellett megtennünk autóval. Na de vegyük szépen sorban!

Kalandra fel!

Ez a Kanári-szigetek és Marokkó között elhelyezkedő sziget nincs összesen 800 négyzetkilométer, teljes népessége pedig a 300 ezer főt sem éri el. Ez azért jó hír, mert 5 nap elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy bejárjuk a legfontosabb látnivalókat, és még csak dugók sem gátolták a szabad utazást. (Bár hozzáteszem, a novemberi utunk nem feltétlenül reprezentatív egy nyári kirándulás szempontjából.) Az egyetlen kihívás, amivel dacolni kellett, egyben a sziget szépsége is: a brutális emelkedők és a szűk mediterrán utcák tapasztalt sofőrt, gyalogosan pedig edzett lábakat kívánnak.

Ha van ott fenn Jóisten, valószínűleg minden kreativitását össszegyűjtötte a sziget berendezéséhez: egy-egy sziklaszirt vagy tengerpart olyan jól sikerült, hogy az már szinte giccses. Ez az érzés leginkább a Szent Lőrinc-félszigeten és a Pico do Areeiro hegycsúcson kerített hatalmába. Míg előbbi, a vulkáni működés által tökéletesedett felszín egy vörös sárkány testét idézi meg, utóbbi monumentális hegyvonulataival világít rá arra, milyen aprók is vagyunk a természethez képest. Romantikus filmbe illő jelenet volt, mikor az areeirói hegycsúcson körbefordulva egyszerre láttuk a lenyugvó nap utolsó sugarait, a felhőszirtek közé bekúszó felhőket, egy szivárványt és a teliholdat. Bár mindkét túra izzasztó (ha nem az autós megoldást választjuk), a csúcson olyan panoráma, tengerillat és friss levegő vár, amit a legjobb művész fényképezőgépe sem képez le. A sziget legmagasabb pontja egyébként Pico de Ruivo, ahova a gyakorlott túrázók akár át is sétálhatnak Areeirótól, ha nem rémiszti el őket a vékony hegygerinc és az alatta tátongó mélység.

Szent Lőrinc-félsziget
Pico do Areeiro

Madeirán az is bizonyossá vált, hogy a természetnek nem csak meghökkentő szépérzéke, de humora is van. Ezt bizonyítja például az a vízesés, ami az autóút kellős közepére zúdul le, ingyen autómosást és frissítő fürdést biztosítva az arrajáróknak.

Bár a természeti látnivalók már önmagukban művészeti értéket képviselnek, a helyiek nem rejtik véka alá kreativitásukat sem. A sziget székhelye és egyben legnagyobb települése, Funchal minden érzékszervünkre hat. Bár műemlékekben nem dúskál a kisváros, Rue Santa Maria felér egy kiállítással: a szűk macskaköves utcát egy 2010-es áradás után felújították, és ennek részeként a legtehetségesebb helyi alkotókra bízták az ajtók kipingálását. Az Art of Open Doors projektnek köszönhetően reggel és sziesztaidőben festményekben, a nap többi részében pedig a gusztán szervírozott tintahalakban és gyümölcsökben gyönyörködhetünk. Apropó, gyümölcsök: a vulkanikus talaj, valamint a csapadékos-napos éghajlat kedvez a növényvilágnak, így a legtöbb ház udvarából füge- és gránátalmafa lógatja ágait az utcára. Itt tehát érdemes jóban lenni a szomszéddal, mert akkor garantáltan megvan a napi szénhidrát-bevitelünk.

Szintén kihagyhatatlan program a világ egyik leggyönyörűbb botanikus kertjeként emlegetett Monte Palace. A héthektárnyi terület részben Portugália és Japán egymásra hatását mutatja be (ez a két ország közti kereskedelmi kapcsolat miatt alakult ki), és orchideáival, pálmáival, páfrányaival, a hattyúkkal, a papagájokkal és a koi pontyokkal édenkerti hangulatot idéz. Itt a legjobb ízléssel találkozik a természet teremtő ereje és az emberi kéz kreativitása – az elképesztő botanikát gyönyörű szobrok, portugál csempék, szökőkutak és japán kapuk egészítik ki. A parki séta valóságos meditáció: a természet hangjai, illatai és színvilága kipárnázza az idegrendszert az urbánus stresszhelyzetekkel szemben. A botanikus kerti séta addiktív, de én vényre íratnám. Biztos vagyok benne, hogy könnyebben telnének a hétköznapok, ha csak heti egyszer mindenki bejárná a kertet.

A sziget északi részén helyezkedik el az egyik legautentikusabb község, Santana, ahol azokat a mesebeli házikókat csodálhatjuk meg, amik egykor a földművesek mindennapjait szolgálták, ma pedig minden második madeirai szuveníren visszaköszönnek. Mint az egyik pincértől megtudhattuk, a házak nagy részét már műemlékké nyilvánították, de a falu egyik legidősebb bácsikája a mai napig ilyen tarka háromszögházban él. Aki jobban elmerülne a helyiek életében, a skanzenben kívülről-belülről megnézheti a házikókat vagy ellátogathat a tematikus parkba, ahol négy pavilonban mutatják be a sziget történelmét. Mi végül beértük egy kis sétával, és inkább a kirándulást választottuk: hátraolt még a fekete homokos tengerpart, Seixal, a tenger fölé benyúló kilátópont, Cabo Girao, valamint az Instagramon elhíresült ködös hegyoldal, a Fanal Pond.

Santana
Forrás: Wikipédia

Madeirát az örök tavasz szigeteként emlegetik, azonban ez nemcsak virágokat és napsütést, de szeszélyes időjárást is jelent. Van néhány dolog, ami nélkül nem érdemes útnak indulni itt: ezek az esőkabát, a váltópulcsi, a napszemüveg, valamint a fejfedő, ami egyaránt megvéd a tűző naptól és a hidegtől. Ha viszont kellő felkészültséggel, jól bemelegített lábakkal és feltöltött aksival érkezünk, Madeira mindenképpen életre szóló élmény lesz.