A Lavor különleges összművészeti helyszín, ami működésében kiemelkedik a galériás szcénából.
A művészeti szalon, ahol a megnyitók rendszeresen hajnalig tartanak és különleges elemekkel vegyítve zajlanak, új formában ad lehetőséget a művészet befogadására. Aki betér, annak szürreális élményben lehet része, amelynek során megtapasztalhatja az egykori szalonok nyüzsgő világát. A Lavor különös univerzumáról az egyik alapítóval, Molnár S. Szonjával beszélgettünk.
2017-ben alapítottátok meg a Lavor Collective-et Tóth Gábor Zoltánnal. Hogyan jött a szalon ötlete?
Emlékezetes este volt. Szűk társaságban beszélgettünk a szokásos témákról, filmről, művészetről és természetesen az életről. Vizionalizáltuk a jövőt, és arra gondoltunk, milyen jó lenne olyan helyen folytatni a beszélgetést, ahol hozzánk hasonló emberekkel találkozhatunk. Olyanokkal, akikkel szintén hosszú órákon át lehet együtt elmélkedni. Még aznap este elhatároztuk, hogy máshol folytatjuk, de amikor fejben sorra vettük a lehetséges helyszíneket, egyetlen olyan hely sem jutott eszünkbe, ahol kellemes háttérzene mellett tovább merülhettünk, és olyanokra lelhettünk volna, akikkel új tartományokat tárhatunk fel. Ennek a hiánynak a megszüntetéséről szól a Lavor, arról, hogy megtaláljuk azokat, akik, még ha nem is kapcsolódnak közvetlenül a művészetekhez, képesek új perspektívába helyezkedni, továbbá nem félnek változtatni a körülöttük lévő világon.
Miért éppen szalon? Miért nem galéria?
Egyáltalán nem galériában gondolkodtunk, egyikünk sem akart kifejezetten galerista lenni. Az első évünk arról szólt, hogy kitaláljuk, mit is szeretnénk pontosan. Kezdetben az volt az elképzelésünk, hogy mindent másképp csinálunk, mint egy galériánál szokás. Idővel azonban ráébredtünk, hogy kellenek bizonyos elemek, amiktől még felismerhetően művészeti intézményként definiálhatjuk magunkat. Abban viszont mindig is hittünk, hogy elengedhetetlen követnünk a megérzéseinket. A Lavor a mai napig organikusan fejlődik. Mindig figyelünk a visszajelzésekre és a világot formáló eseményekre, ugyanakkor sosem felejtjük el, hogy nemcsak a jelen, hanem a jövőképünk is meghatározza, mivé formáljuk még alakulóban lévő galériánk életét.
A Lavor fejlődésében fontos szerepe van a véletleneknek és az intuíciónak. Hogyan lehet megérzésekből építkezni?
Azt valljuk, hogy az embernek csak bizonyos mértékben van szabad akarata, a világ eseményei legtöbbször nem kiszámíthatók. Mégis vannak olyan helyzetek, amelyeket meg lehet érezni, ha úgy tetszik, megjósolni. A kételkedés természetes, és ha megtanuljuk helyes mederbe terelni, segítségünkre lehet az önreflexióban. A folytonos analízissel felfejthetjük a döntéseink eredetét, melyek révén a későbbiekben új dimenziókat tárhatunk fel. A logónk is erről a mélymerülésről szól.
Az ember életében mindig vannak katartikus pillanatok, és az a jó, ha az élet szinuszgörbe mentén zajlik. A konstans állapotok semmilyen életforma számára nem megfelelők. Gondoljunk csak az időjárásra: a természetnek nemcsak napsütésre van szüksége, hanem néha esőre is. Ugyanúgy, ahogy az ember se lehet folyamatosan boldog. Az ellenpontok tükrében érezhetjük úgy, hogy minden rendben van, és önmagunkra találtunk. Szükségszerűek az olyan pillanatok, amikor „alászállunk”, és elgondolkodunk az élet nagy dolgain. És milyen jó, ha ezt egy kép társaságában tehetjük. Az egyik ilyen kedvenc képünk, amely mindig emlékeztet arra, ami igazán fontos az életben, Gerber Pál A szeretet mindent legyőz című festménye, melyről a TED színpadán is beszéltem.
Belsőépítészként végeztél. Miben tér el ez a szakma a képzőművészettől?
A belsőépítészet és a képzőművészet két teljesen különböző művészeti ág. Egy képzőművészeti alkotás befogadásához másféle látásmódra van szükség. Míg a belsőépítészet világa konceptuálisan szerkesztett, a művészet sokkal szabadabban kezelhető. Egy alkotás igazi ereje abban van, hogy az érzelmek széles skálájára hat. A képzőművészetnek nem feltétlenül kell esztétikusnak, precíznek vagy örömtelinek lennie. Azáltal olyan tartományokat tárhatunk fel, olyan gondolatokat fogalmazhatunk meg, amik akár tabunak számítanak. A művész szabadsága korlátlan, de felelősséggel is jár. Egyik kedvenc idézetem Ernst Fischertől származik, amely szerint: „A művészet, ha nem akar hitszegő lenni társadalmi szerepét illetően, akkor a világot megváltoztathatónak kell mutatnia, és segítenie kell a változást.”
A Lavor művészeti szalonként működik. Hogyan látod ennek a műfajnak a jelenkori érvényességét?
Az alapítás előtt sokakkal beszélgettünk a művészeti szalon ötletéről, és jó páran voltak, akik megkérdőjelezték az érvényességét. Volt, aki úgy vélte, hogy ma nincs az embereknek idejük órákat tölteni társalgással egy galériatérben. Majd a pandémia hatására bebizonyosodott, hogy az emberi kapcsolatok sokkal fontosabbak, mint valaha. Kellenek a közösségi terek és az olyan intim környezet, ahol elmélyíthetjük a szociális kapcsolatainkat, valamint mély diskurzusokkal mindazt meg tudjuk erősíteni, ami az életünkben igazán számít. Kell a kapcsolat.
Miben különbözik a szalon- és a galériaélet?
Míg a galéria fókuszában a művész és a galerista személye áll, a szalon mindig a befogadók köré szerveződik. A szalon létformában kiemelkedően fontos szerepe van az alaphangulat megteremtésének és az élmény megtervezésének. A leglényegesebb ideiológiai aspektusa az újragondolásnak az, hogy az új struktúra segítsen lebontani az emberben a kortárs művészettel szembeni gátjait, félelmeit.
Milyen szempontok mentén kuráltok?
A legfontosabb számunkra az első pillanat. Az, hogy milyen érzelmi reakciót tapasztalunk, amikor először ránézünk egy alkotásra, aztán az, hogy a későbbiekben hogyan hat ránk. Vannak képek, amik öt év távlatában is ugyanúgy, mint addig, és olyanok is, amelyeknek az értékét csak idővel fedezzük fel. Ez a látásmód egy tanulási folyamat része. Folyamatosan analizálni kell: részekre szedni, majd újra összerakni a képet, hogy az ember mindinkább megértse, valójában miről van szó. Ezt az alapjaiban más befogadási formát látogatóként hosszú mélymerülésekként lehet nálunk megtapasztalni.
Van olyan, akit valamiért kiemelnétek a kollektíva alkotói közül?
Van egy alkotó, aki iránt érzelmileg nagyon elfogultak vagyunk, hiszen ő csatlakozott elsőként hozzánk, már alapításunk előtt, 2017-ben. Meszlényi Karl az indulásunk óta velünk van, és ő az, akit azért is szeretünk annyira, mert nemcsak a művészetéről lehet nyíltan beszélgetni vele, hanem a terveink ügyében is mindig megértésre találtunk nála. A kölcsönös bizalom és az egymásba vetett hit számos közösen megalkotott projektet eredményezett, amelyek mindig újítólag és inspirálólag hatottak. Hiszünk benne, hogy a vele való kapcsolat a jövőben is töretlen marad. A vásárlói visszajelzések alapján is ő az, akinek a művei leginkább megszólítják az újgenerációs gyűjtőket.
Milről fog szólni a jubileumi kiállításotok?
Elértük az egyik legfontosabb mérföldkövünket, ugyanis idén ötévesek lettünk. December 9-én jubileumi kiállítással ünnepeljük meg az elmúlt évek sikereit, amely egyben jótékonysági esemény is lesz. A kiállítás különlegességét az adja, hogy az elmúlt öt év eseményeit, valamint sosem látott felvételeket egyetlen beállításban teszünk láthatóvá, amely csupán egy napig lesz látogatható. Így aki szeretne ennek a különleges estének a részese lenni, az a közösségimédia-oldalaink egyikén vegye fel velünk a kapcsolatot.
Nyitókép: Molnár S. Szonja. Fotó: Sam Scott Schiavo
Megosztás a Facebookon
Küldés messengeren
link
másolása
