Áldáskéréssel kezdődött augusztus 30-án a VII. Regejáró Énlaka napok a helyi unitárius templomban. „Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt” – olvasta Mátéfi Tímea lelkész a Prédikátor könyvéből. „Szívünk örömmel és hálával teli Irántad és egymás iránt, hogy itt lehetünk ebben a térben, ahol az idő kitágul és az emberi lét is időtlenné válik. Mert az ősi bibliai szöveg tanúsítja, hogy az ember földi, halandó lény létében mindennek pontos ideje van, és jó ezt betartani, megérteni és megérezni, rendszerbe foglalva, aszerint élni, ahogy az élet diktálja, a sorsunk engedi, hogy kibontakozzék az életünk. De engedd meg nekünk jó Atyánk, hogy ezen a hétvégén ebben a csöppnyi faluban a Firtos lábánál mi időtlennek érezzük földi létünket. Hogy belemerüljünk egy olyan csodába, ami ritkán adatik meg. Hogy lábunk táncolni tudja az élet táncát, hogy fülünk meghallja a létnek a csodálatos muzsikáját, megannyi dallamát” – osztotta meg gondolatait a jelenlevőkkel, kiemelve, hogy ez a közösség egy nagy családdá forrott az évek alatt.
A programok sorát a kultúrotthonban Semsei Angélika tündérekről, manókról, koboldokról szóló előadása nyitotta, majd a templom gyönyörű kazettás mennyezete alatt Tolcsvay Béla Kossuth-díjas gitáros, énekes dalai csendültek fel. „Én csak megpróbálok szolgálni. Szolgálatos énekesnek tartom magamat, onnantól kezdve, hogy elkezdtem muzsikálni” – mesélte derűtől áradó történetei egyikében az előadó.
A lélekemelő koncertet követően a kultúrotthonban a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásának köszönhetően Istenképek a kortárs irodalomban címmel tartottak irodalmi estet: Farkas Wellmann Endre és Gál János költők beszélgettek. Farkas Wellmann Endre felidézte, amikor a Regejáró kezdeményezőjével és főszervezőjével, Heinczinger Mikával, a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjjal kitüntetett Misztrál együttes alapító tagjával évekkel ezelőtt egyeztettek az énlaki találkozás irodalmi programjai kapcsán, abban állapodtak meg, hogy minden évben igyekeznek olyan csemegével előrukkolni, ami máshol nem feltétlenül érhető el. „Az év során rengeteget járunk mindannyian különböző irodalmi estekre, könyvbemutatókra, akár zenés irodalmi estekre, és egyszer csak eljön a Regejáró, amely számomra egy nagyon szakrális pillanat. A megnyitó áldáskérésével, ahogyan egybeépült a többi program és különösen a Tolcsvay-koncert az imént a templomban, ezek olyan gondolatok, amelyek megszentelik ezt a helyet, ahová eljövünk évről évre. Nemcsak a templomi tér szent ilyenkor, hanem ugyanúgy ez a kultúrotthon is. Érzem ennek a felelősségét – ami egyre nagyobb –, hogy évről évre mit szólaltatunk itt meg.” Felidézte, tavaly a Magyar Kultúra magazin főszerkesztője, Bonczidai Éva mutatta be a reformkorhoz kapcsolódó előadását, azelőtt Regős Mátyás volt a meghívottjuk.
„Mindannyian, akik a kultúrának bármelyik szegmensében mozgunk, érezzük, hogy nagyon nem azokat az időket éljük, amelyeket akár húsz évvel ezelőtt, és semmiképpen sem azokat, amelyeket harminc éve. Ezt a jelenséget abban lehet leginkább megfogni, hogy valamiért az a nyelv eltűnt, amelyikben szocializálódtunk. Eltűnt az a nyelv, amelyen valamikor kezdő tollforgatóként magam is elkezdtem írni, de ez a nyelv eltűnt a közbeszédből is. Ebben tudnám meghatározni a felelősséget, hogy mi az, amivel nekünk itt évről évre szembesülnünk kell, és ahogy érzem ezt a változást, ezt mindig, itt, ebben a közegben valamivel szeretném ellensúlyozni. Idén azért is esett Gál Jánosra a választásunk, mert ő elég sok szempontból csodabogár, annak okán is, hogy ő még érti azt a nyelvet. Orcátlan módon fiatal, történész, latin-ógörög szakos, ifjú költőként pedig van benne egy olyasfajta emberi tartás, ami az ő nemzedékében meglehetősen ritka. Még hangszer is van a kezében, mint látjuk, és ráadásul olyan ember, akivel nagyon jó elbeszélgetni, mert biza nem szokott butaságokat mondani, de vicces dolgokat annál inkább” – mutatta be az idei meghívottat.
Gál János arra reagálva, hogy egy bizonyos fajta nyelv elmúlik, hanyatlik, elmondta, ezt nagyon sok apró részre, impresszióra is le lehet fordítani. „Nem mondok nagy újdonságot azzal, hogy az emberek kevésbé érdeklődnek a kortárs magyar irodalom iránt Kárpát-medence szerte, szóval, ha valaki a kortárs magyar irodalmat írja, akkor nem lesz nagyon népszerű ember. Kicsit kezdünk olyan történelmi folyamatok felé száguldani, az egyszemélyes társadalmak képét rajzolják elénk. Azt jelenti, hogy ha valaki Petőfi Sándor örökébe akar lépni és az összmagyarsághoz szólna, mint író, valószínű, hogy folyamatos kudarccal szembesül majd.” Mint mondta, azt tapasztalja, hogy akkor tudja jól érezni magát az ember fiatal magyar költőként, hogyha ezt az egész küldetést elengedi. „Nem kell feladni, minden pillanatban készen kell rá lenni, és mint egy lángocskát, hordania kell az embernek a szívében, hogy ezt majd valamikor talán méltó módon lehet csinálni. De el kell fogadni, hogy egyfajta új középkort élünk, amikor az írott kultúra éppen hanyatlik, átalakul. Meg kell őrizni ezt a legmagasabb színvonalra való törekvés és a legnagyobb kérdések megválaszolása típusú dolgot, de el kell engedni azt, hogy az ember Kosztolányihoz, Adyhoz, Arany Jánoshoz hasonló babérokat fog aratni. Mert megváltozott a világ. Egy ilyen ellentmondásos helyzet van, hogy folyamatosan készen kell állni, de el kell tűrni, hogy a világ az nem errefelé tart.”
Az irodalmi programot követően a Messessippi zenekar fokozta a már megalapozott jó hangulatot, és a későbbiekben táncházban is lehetett ropni a táncot, vagy éppen regejárós barátokkal találkozni és örömteli beszélgetésekbe mélyülni velük.
A Regejáró második napján, szombaton is színvonalas kínálattal várták a közösséget: Nagyálmos Ildikó könyveiről való beszélgetés, a székelyudvarhelyi nyugdíjasok zenés műsora, Csomortáni Gál László képzőművész és Török Máté fotóművész Fölhasadt bot kivirágzik című közös kiállítása, hangfürdő Pottyondy-Csordás Patríciával, Buzogány-Csoma István és Orbán Ferenc koncertje, majd a Kaláka55 és a Misztrál koncertjei szerepeltek a programban. Szeptember 1-jén, vasárnap 11 órától istentisztelettel zárják a VII. Regejáró Énlaka napokat.
