Kezdjük talán a múlttal.
A galériát 2006 szeptemberében alapítottuk, akkor a galéria művészeti vezetője Romvári Márton volt. Első időszakban művészettörténészek segítségével csoportos kiállításokat szerveztünk. Ezek a csoportos kiállítások egy évig tartottak, és később ebből a körből választottuk ki azokat a művészeket, akik a galéria művészkörét alkották.
Már a kezdetektől igyekeztünk olyan művészeti programot kialakítani, ami egyrészt nagyon magas színvonalú, másrészt alkalmas arra is, hogy a művészeinket a külföldön vásárokon és kiállításokon bemutassuk.
Hogyan jellemezné a művészeti elkötelezettségüket?
Kimondott nem specializálódtunk egy irányra, ezt inkább egy folyamatosan alakuló, változó folyamatnak képzelhetjük el. Technikák tekintetében természetesen nincsenek megkötéseink. Az elmúlt időszakra jellemzően az érződik a művészkörön, hogy túlmutatnak az esztétikán, minden munka, minden kiállításunk mögött egy nagyon komoly gondolatiság is megjelenik. Olyan művészekkel igyekszünk dolgozni, akik azokat a problémákat, helyzeteket értékelik, dolgozzák fel a munkáikban, amivel mi napjainkban Magyarországon szembesülünk. Ez egyfajta reflektáló művészet, ami amellett, hogy magas esztétikai értéket képvisel, folyamatos visszajelzést is ad a körülöttünk lévő világról.
Hány művésszel dolgoznak együtt, hogyan választják ki őket?
A tágabb körbe 15-20 alkotó fér bele, köztük 6-7 olyan művész van, aki kizárólagos szerződéssel kapcsolódik hozzánk.
Az új művészek felvétele lassú és hosszadalmas folyamat. Először az egyetemeken figyeljük meg a fiatal művészeket, és választunk azon szempontok szerint, akik a mi gondolati köreinkbe beférnek. Az idősebbek esetén is ez egyfajta választás, ami nem egyik napról a másikra történik. Minden leendő művészünkkel egy beszélgetés keretében ismerjük meg az elképzeléseit a művészetről, a világról, s ezt összevetjük azzal, amit mi képviselünk.
Mit várnak és mit nyújtanak ebben az együttműködésben?
Mi egy kereskedelmi galéria vagyunk, és ezen a területen kialakult szabályok szerint működünk. Igyekszünk a művészeket menedzselni ? kétévente tudunk egyéni kiállítást rendezni nekik ?, PR-tevékenységet végzünk, és természetesen külföldi vásárokra is visszük a művészeinket. A nemzetközi rendezvényeken galériaként veszünk részt, a képviselt művészeink között, pedig külföldiek ? például egy bolgár ? művész is található.
Milyennek látja művészeink helyzetét a nemzetközi piacokon?
Magyarország a művészeti térképen még mindig sajnos a periférián mozog. Ennek a régiónak a rendszerváltás környékén volt kitüntetett szerepe, akkor került az érdeklődés középpontjába, de mára ez már elmúlt. Nagyon fontosnak tartom, hogy azok a fiatal művészek, akik most építik a karrierjüket minél több kiállításon, rendezvényen vegyenek részt a nagyvilágban, ily módon is referenciákat építsenek maguk köré. Ehhez saját kapcsolatainkon keresztül mi is minden segítséget megadunk nekik.
Kikerültünk a világ fókuszából. Mi változott meg még?
A nyitás idején, 2006-ban, még a válság előtt, kedvezőbbek voltak a gazdasági körülmények. Nagyon jó időszakban indultunk, s ezt akkor ki is tudtuk használni, de az utána jövő gazdasági-válság a hazai kortárs piacot is megviselte. Azóta azt látom, teljesen átalakulóban, van a gyűjtői kör, s ez nem csak anyagi kérdés. Azok az emberek, akik akkor tudtak ezzel is foglalkozni, ma már sokkal nagyobb energiákat fektetnek, több időt töltenek az üzleti pozíciójuk megőrzésére, így a kortárs művészetekre is kevesebb idejük jut. Átalakulóban van a gyűjtői réteg, egyesek eltűntek, de szerencsére jönnek újak is helyettük.
Akkor ezek szerint biztosítva van a vevőkör?
Nem ilyen egyszerű ez, mert más dolog műtárgyakat vásárolni, és megint más gyűjteményt építeni. Pozitív dolog az új vevők megjelenése, de egy gyűjtemény építéséhez - az anyagi fedezet megléte mellett - szükség van egy nagyon komoly elhatározásra is. Én azt látom, aki igazi gyűjtő az a gyűjteményében igyekszik egy saját értékrendet felállítani, még ha a gyűjteménye műveit nem is ő alkotta. A műtárgyak összessége egyfajta önkifejezés, s az ehhez kapcsolódó gondolatiságot képviseli. Mire egy ilyen gyűjtemény összeáll, létrejön, értelemszerűen hosszú időt vesz igénybe.
Vannak tehát új szereplők a piacon, ami nagyon jó dolog, de mire azt mondanánk, hogy az egyszeri vásárlóból gyűjtő lesz, az nem történik meg máról holnapra. Ez a folyamat azzal kezdődik, hogy valakinek megtetszik egy kép, megveszi ? akkor még csak vásárló ?, aztán a későbbiekben ennek a művésznek, vagy egy bizonyos stílusnak már tudatosan keresi és vásárolja az alkotásait. S innentől kezdve ? ez akár évekbe is beletelik ? válik majd gyűjtővé.
Hogyan tud ebben a folyamatban a galéria segíteni?
Minden galériának, ahhoz, hogy nála vásároljanak, ami szintén időt igényel, meg kell teremtenie a hitelességét. Ez talán a legfontosabb, és ennek az alapja egy hosszú távú, magas színvonalú kiállítási program, aminek biztos szakmai háttéren kell nyugodnia.
A gyűjtő számára rengeteg művész és rengeteg galéria kínál kortárs képzőművészetet. Nagyon nehéz ebből kiválasztania, mi a valódi érték, ezért fordul ahhoz a galériához, akiben megbízik. A gyűjtőknek megbízhatóan kell biztosítanunk azt, hogy a nálunk vásárolható művek hosszú távon is értékállóak, elvégre ő nem dísztárgyként vesz meg a műalkotásokat. Ennek a hitelességnek a megteremtése akár 4-5 évbe is beletelhet.
Hogyan lehet egy galériának más területen is megerősíteni a pozícióját?
Tagjai vagyunk a Magyar Kortárs Művészeti Galériák Országos Egyesületének. Célunk, hogy az összefogásunkkal képviseljük a galériák céljait, erejét, értékeit. Bízunk benne, hogy együttesen ezt sokkal sikeresebben tudjuk megtenni, ezért vannak a közös programok, közös tevékenységek. Elsősorban azok a közös programjaink a fontosak, melyekkel népszerűsíteni tudjuk a kortárs magyar képzőművészetet ? erre jó példa az ősszel megrendezett Budapest Gallery Weekend, mely teljes mértékben saját erőből az összefogásunk által valósulhatott meg - de az Egyesület egyfajta érdekképviseletet is jelent számunkra.
Tölgyesi Tibor
