A 29. Kaláka Fesztivál utolsó napján még mindig a negyvenéves Kaláka Együttesnek volt a legnagyobb közönsége, amely töretlen lelkesedésével bebizonyította, hogy ez a műfaj nem a programfüzetet fanyalogva lapozgató kisnyugdíjasoké, sokkal inkább a fiataloké vagy kisgyermekes családoké, akik ugyanazért mennek el egy fesztiválra, mint mindenki más: kikapcsolódni, feloldódni és közösségre találni a zenében.
A Kaláka hallgatósága tehát lelkes, de ugyanez elmondható a zenekarról is, hiszen külön-külön túl a hatvanon, együtt pedig túl a negyvenen újra meg újra képesek megríkatni vagy megnevettetni. Külsőségektől mentes koncertet produkálnak, amely nem a látványos show-elemek vagy a meghökkentő effektek, hanem a közönséggel való párbeszéd és a zene révén köti le a figyelmet. De nem csupán saját koncertjeik bizonyítják ezt, hanem a fesztivál általuk válogatott előadói is - a különböző stílusú és életkorú zenekarok közös vonása, hogy mind nagyon értik a dolgukat, viszont sztárallűrtől mentesen lépnek színpadra, sőt a koncertek után bármelyikük leakasztható egy kis közös éneklésre.
A látványra vagy a fényekre sem kell milliókat költeni, hiszen biztosítja maga a helyszín - a diósgyőri vár mint háttér, naplementével vagy a csillagokkal. Nagy előnye még a fesztiválnak, hogy a koncertek nem ütik egymást, hanem folyamatosan váltakozva, két helyszínen mennek, így senkinek nem kell nehéz döntéseket hoznia.
A Kaláka-koncertet Karen Caroll, egy testes hangú, kövér amerikai gospel- és blues-énekesnő produkciója követte, aki csak a zenéjére, hangjára és egyéniségére támaszkodva, ülve akkora show-t produkált, hogy láb nem maradt mozdulatlan és szem nem marad szárazon a nevetéstől.
Karen Caroll és a Mississippi Grave Diggers koncertje után a Lovasi és a Véletlen névre keresztelt formáció lépett színpadra, amit a meteorológiai előrejelzés és a vihartól való félelem miatt egyórás várakozás előzött meg. De megérte várni, hiszen - bár így kevesebben maradtunk - családias hangulatban hallgatni Lackfi János verseit Lovasi András előadásában, Heidl György hangszerelésében, nem volt kisebb élmény, mint többezres tömegben tombolni a Kispál és a Borz nótáira, pedig a két műfaj nem is áll olyan messze egymástól, mint gondolnánk.
Aki tehát közösségre és jó zenére vágyik, jövőre, amikor fesztiválozni indul (egyedül, párban, barátokkal vagy családdal), a harmincadik születésnapján mindenképpen köszöntse fel a Kaláka Fesztivált.
