Üvegbe csiszolt természet

Szögek, élek, síkok

Lukácsi László 1985-ben diplomázott a Magyar Iparművészeti Főiskola üveg szakán. Mivel a szocializmus utolsó éveit a szűkös alapanyag-kínálat és az üveggyárak hanyatlása jellemezte, ezért már a kezdetektől saját útra lépett. Ekkor még melegüveg eljárásokkal is foglalkozott, így minihutát épített, munkaeszközeit és gépeit is részben maga konstruálta. Figyelme azonban egyre inkább a síküveglapok, tükrök és a hideg üvegmegmunkálási technikák felé fordult. A geometria világában merült el, mely szigorú fegyelemre és precizitásra tanította. Ugyanakkor e kevesek által használt munkamódszer a folyamatos kísérletezés útján is elindította.

Romboid című szobrának szögletes, hegyes, a légiesség határait feszegető formája jól jellemzi ezt az korszakát. Az akkor már nemzetközileg elismert üvegművészek, Lugossy Mária és Bohus Zoltán – utóbbi mestere is volt a főiskolán – társaságában Arizóna állam Tucson városában megrendezett Glass Art Society kiállításán 1997-ben ő is bemutatkozhatott ezzel a munkájával. Egy ott megismert chicagói galériával aztán így vette kezdetét egy évekig tartó együttműködés, amelynek stafétáját később további galériák vették át.

A kilencvenes évek egyébként is a nagy lehetőségek időszaka volt: a nyugati országok gyűjtői, kiállításszervezői és galériái is keresték a volt szocialista országok művészeinek alkotásait. Lukácsi László és néhány üvegművész kollégája ezért már a kezdetektől a nemzetközi piacra dolgozott, hiszen itthon akkor még nemigen ismerték el a kortárs, autonóm üvegművészetet.

Csodás harmónia

A természet végtelen változatossága és folyamatos alakulása kiapadhatatlan inspirációs forrásként szolgál számára. Évtizedek óta gyűjti, fotózza a környezetében látható formákat: cseppeket, kavicsokat, tollpihéket, leveleket, terméseket, szirmokat és tobozokat. Nem véletlen, hogy egy idő után a mérnökileg szerkesztett egyenes vonalakból, szögletekből elmozdult a lágyabb, gömbölyűbb, kevésbé szabályos, organikus formák felé. 1996-ban készítette el a Tengerszemet, amelyet egy igen különleges helyen, a Szentendrei úton lévő Ford autószalon ikonikus, kék üvegpiramisában mutatott be először, hazai üveggalériák híján egy nagyvonalú autókereskedő jóvoltából. A darab végül egy amerikai kollekcióba került, ahonnan két évtizeddel később tért haza egy magyar gyűjtőhöz, Pécsre.

A Tengerszemmel párhuzamosan készült a kavicsok és cseppek, levelek sorozata is. Míg a természetnek rengeteg ideje volt az evolúcióra, Lukácsi Lászlónak zavaróan felgyorsult világunkban, határidők szorításában kell alkotnia. Pedig ahhoz az elmélyült, szinte már meditatív munkához, ami egy ilyen szobor létrehozásához szükséges, hetek, a nagyobb darabok esetében akár hónapok kellenek. Az autonóm, befelé forduló alkotói folyamatokhoz szükséges körülmények megteremtésében elévülhetetlen érdeme van feleségének, a szintén Ferenczy Noémi-díjas üvegművész Borbás Dorkának, aki menedzserként harmincöt éve mindenben támogatja férjét, levéve válláról a hétköznapok gondjait. Saját forrásból, még az analóg világban kezdték el építeni Lukácsi László pályafutását, melyet aztán főleg nemzetközi galériák segítettek tovább.

Kitárulkozás

A külföldi kiállítások, szimpóziumok, biennálék, versenyek gyakori részvevőjeként egyre szélesebb körben vált ismertté neve, itthon 2002-ben Ferenczy Noémi-díjjal is elismerték művészetét. Szakmai életének egyik csúcsát mégis a 2010-es év hozta el: a háromévente megrendezett japán Kanazawa-i nemzetközi üvegművészeti versenyen arany díjas lett. Ekkorra a tömbszerű formákat felváltották a kitárulkozó, légies legyezők. A Legyező címet viselő, jelentős méretű alkotást 39 ország 470 művészének munkái közül választotta ki a nemzetközi zsűri. Pedig nem indult biztatóan a verseny. Eredetileg egy másik verzióval akart nevezni, az alkotói folyamat során viszont rájött, hogy néhány módosítás még különlegesebbé tehetné a tárgyat. Erre viszont technikai korlátok miatt nem volt lehetőség. Annak ellenére, hogy családja ellenezte, és a beküldési határidő is vészesen közeledett, a nulláról kezdett bele egy új darabba. A megfeszített munkától ínhüvelygyulladást kapott, fél évig nem is tudott utána dolgozni.

Az élet mégis őt igazolta: a díjnak köszönhetően már nemcsak a külföldi, de a magyar szakmai sajtó és galériák is elkezdtek érdeklődni munkái irányt. Családi összefogással egy reprezentatív album is készült, és végre egy rangos hazai kiállítóhelyen, az Art Marketen is bemutatták a díjnyertes alkotást. Ez a különleges üveglegyező végül egy angol galérián keresztül kelt el.

A japán siker után 2010-ben feleségével felfedeztek és importáltak egy különleges alapanyagot. A dichroic tükröt még a NASA fejlesztette ki az ötvenes években, fémoxid tartalma látványos, szivárványszínű csillogást ad az üvegnek. A nemzetközi építészet már korábban is használta ezt az anyagot, de itthon és főleg az üvegszobrászatban ekkor még nem ismerték.

A 2014-as, németországi Coburg Glass Prize-ra László már egy ilyen anyagból készült alkotással pályázott. Az európai szintű kortárs üvegművészeti versenyen 26 országból 550 művész több mint ezer benevezett műből választottak ki azt a százhetvenet, amely végül kiállításra került. Ékszer című szobra nemcsak a zsűri különdíját nyerte el, de a közönségszavazást is, mégpedig fölényesen: kétszer annyi voks érkezett az alkotására, mint az utána következő műre. E megmérettetés után 2014-ben az MMA rendes tagjává választotta.

A legyezőszerűen felépülő, kibontakozó, kiapadhatatlan forrásnak számító formát egy azonos elem ismétlődése hozza létre, amelyből jó néhány változatot készített már. De alternatív alakzatok – szárnyak, pálmák, szirmok, csigák is – kikerülnek a kezei alól. Ugyanakkor szívesen kísérletezik más formákkal is, húszéves tervek rejtőznek a fejében és fiókjában.

A 2022-es esztendőt az ENSZ az üveg nemzetközi évének nyilvánította, ekkor a magyar közönség is több helyszínen találkozhatott üvegszobraival. Külön öröm számára, hogy Boldizsár fiával együtt alkothat – és egyre több helyen ki is állíthat –, aki, úgy tűnik, hogy az édesapja mellett végzett, évekig tartó asszisztensi munka után most már saját hangját keresve követi szüleit az üvegművészi pályán.

Prima Primissima jelölésével kapcsolatban László azt szeretné, ha egyéni munkássága mellett a hazai autonóm üvegművészekre is egyre nagyobb műértői figyelem fordítódna, ugyanis számos olyan tehetséges magyar kollégája van, akik szintén képzőművészeti szintű művekkel gazdagítják az üvegművészetet.

Műterem-költözéssel is tarkított, mozgalmas időszak után most legjobban arra vágyik, hogy újra lecsendesedhessen és a munkára fókuszálhasson. „Hiszek abban, és a tudomány is igazolja, hogy a szépség, a harmónia és az általuk okozott katarzis pozitív élettani folyamatokat indít el” – mondja.

Időtlen alkotásiban elmerülve ezt mi is megérezhetjük és átélhetjük.

Portréfotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu
Műtárgyfotók: Lukácsi László és Lukácsi Liza