Elsőként kérem, a kezdetekről mondjon pár mondatot!
Közgazdászként kerültem a műkereskedelembe, egyébként mind hazai, mind világszinten ritkaság, hogy művészettörténészek vezessenek galériákat. Ehhez marketing szemlélet kell elsősorban, a művészettörténész pedig, aki segíti a galériás munkáját, alkalmazottja a galériának.
Galériámat 2001 szeptembere óta vezetem, az egyik legrégebbi kortárs kereskedelmi galéria. 2010-ig a Ráday utcában voltunk ? és az utca jellegéből adódóan nem tisztán kortárs galériaként működtünk. Akkoriban az volt ? a talán naiv ? elképzelésem, hogy azokat az életműveket, amik, a rendszerváltás előtt a tűrt vagy tiltott kategóriába tartoztak, és nem juthattak megfelelő bemutatkozáshoz, megpróbálom újra felfedezni. Ezt egyfajta missziónak is tekintettem, hisz még éltek azok a művészek ? akár 80-90 évesen is ? akik a II. világháború előtti nagy mesterektől tanultak, és komoly, számottevő életművük szinte érintetlenül állt a műtermeikben. Aranybányákra lelt az ember, és én imádtam ezzel foglalkozni. Ez egy kiemelkedő periódus volt mind anyagi, mind a tanultak megalapozása szempontjából számomra.
Mi hozta el a változást, és mi felé váltott?
2005-2006 körül volt egy aukciós bumm, egymást érték az aukciók, és onnantól a galériákon keresztül való értékesítés erősen visszaesett, szintre minimálisra csökkent. Ennek az volt az oka, hogy sok művész, vagy a hagyatékot gondozó úgy remélte, az árveréseken sokkal magasabb áron tud értékesíteni. Így 2006 körül elkezdtem kortárs képzőművészekkel, - 2007 óta pedig a kortárs fotográfiával foglalkozni, majd 2008 óta külföldi szakvásárokon is önálló standon képviselni őket.
A váltásom idején a festészet, szobrászat állt hozzám közel, és ez az után is megmaradt, hogy később a kínálatomban megjelentek a fotók. Akkor a galériánk még a klasszikus felállásban működött, létrehoztunk egy kiállítást, jöttek a gyűjtök, - de még az utcáról is be bejöttek olyanok, akik érdeklődtek, és jól vásároltak. Érezhető volt a verseny, ezért sok kiállítást rendeztem abban az időben.
Mi az oka annak, hogy egy művész csatlakozik egy galériához?
Az elmúlt tíz évben az eladási csatornák jelentősen megváltoztak, ma már az eladások zöme - külföldön is - a vásárokon zajlik, nem a galériákban. Ennek oka az is, hogy ha valaki vételi szándékkal elmegy egy vásárra, ott egyrészt hatalmas a kínálat, így biztos talál az igényeinek és az anyagi lehetőségeinek is megfelelő alkotást. Másrészt a vásáron kiállított művek esetében garancia, hogy őket előzetesen a kurátorok beválogatták, és alkalmasnak találták arra, hogy a vásár kínálatában szerepeljenek. Amellett, hogy a vásárok jelentősége ennyire látványosan megnőtt, a művészek egyéniben nem tudnak, nem lehetnek jelen a vásárokon, csak professzionális, profitorientált, kereskedelmi-galériák által. Egy bizonyos szint felett, a komoly gyűjtőket az is érdekli, hogy az adott művészt ki képviseli, és csak a galériával ? akit a művész menedzserének tekint ? hajlandó vételről tárgyalni.
A 2010-es időszak gazdasági visszaesése bizalmi válságot is előidézett nálunk.
Igen, abszolút! A gazdasági visszaeséssel egy időben azonnal megjelent egy bizalmi válság is, de ez szinte kódolva volt a magyar piacba. Az idézte elő, hogy nagyon sok vásárlónak, gyűjtőnek kellett szembesülnie hirtelen azzal, hogy a jobb éveiben vásárolt művekre ? amiket nem is olyan régen drága pénzen vásárolt, és most esetleg pénzzé akart tenni ? nincs másodlagos kereslet. Ez azt jelentette, hogy adott esetben nem hogy kevesebbet nem kap érte, mint amennyiért vette évekkel azelőtt, hanem gyakorlatilag nincs ezekre a művekre vételi igény, vagyis, ha el akarja adni, nem kap értük semmit. Aki ezt befektetésnek tekintette, - annak ellenére, hogy sokszor elmondjuk, kortárs műveket vásárolni nem rövid távú befektetés ? az az elmúlt időben rádöbbent, hogy igen sok esetben nem jól döntött, s talán örökre el is fordult e területtől.
Mára egyértelműen kijelenthetjük, hogy a kortárs magyar műkereskedelemben a másodlagos piac gyakorlatilag nem létezik. Ezzel szemben, míg ha valaki a klasszikus modern festészet remekeit gyűjtötte a válság előtt, még a válság éveiben, ha fél áron is, de pénzé tudta tenni. Nagyot bukott rajta, de pénzhez jutott, míg egy kortárs mű esetén nem bukásról, hanem abszolút érdektelenségről, értékválságról beszélhetünk.
Nekünk pont azért kellett elindulni külföld felé ? s manapság is menni még jobban, ? hogy új, biztos piacokat építsünk, s bebizonyítsuk, érdemes venni nemzetközileg ismertté tett, külföldön is gyűjtött magyar művészek műveit, hisz ha azokat később el kívánja adni, - mivel Magyarországon nem tudja, ellenben külföldön lesz rá vevő.
2008 óta jelen van a vásárokon. Mit tapasztalt a nemzetközi piacokon?
Külföldön kortárs aukciók is pörögnek, egy külföldi galériának komoly árképző tényező, ha egy jó nevű aukciós házba beadja a művésze alkotásait. Ezek aztán megjelennek a nagynevű gyűjtő oldalakon, és ez legitimálja azokat az árakat, amit kiír a galériájában, a vásárokon. Itthon ez vevő hiányában nem működik. Gyökeresen megváltozott a szemléletem, amikor azzal szembesültem a külföldi vásárokat járva, hogy a tradicionális műfajokat ? festészet, szobrászat ? nem tartják elég progresszívnek, ezekkel ott nem lehet betörni a piacra. A fotó akkor is, és most is progresszív műfajnak számított, vannak kifejezetten fotóvásárok, de egy képzőművészeti vásárnak is általában közel 30%-a fotó. Emellé párosul a modern fotográfia nagy magyar fotósainak ? Capa, Kertész, Brassay, - globális, elvitathatatlan közismertsége, míg képzőművészetünk területéről a mai napig nem tudunk ilyet felmutatni. A vásári kiírások komoly követelményeket támasztanak a galériákkal szemben, - a nyitva tartástól kezdve, a kiállítások számán át, az állandó helyszínig, - ha ezek nem teljesülnek, nem is lehet beadni a jelentkezési pályázatot.
Miért tartja fontosnak, hogy évente hat vásárra is kimenjen?
Jelmondatunknak, küldetésünknek tekintjük, hogy a kortárs magyar képzőművészeket integráljuk a nemzetközi piacokra. Ennek érdekében a tavalyi és a tavalyelőtti években is évente hat vásáron vettem részt, amivel egyedüli vagyok a magyarországi galériák között.
Mára már bebizonyosodott, hogy a magyar galériák által kínált árkategóriában ? a középkategóriában - nagyon nehéz eladni. A tapasztalat az, hogy van kereslet a néhány ezer eurós alkotásokra, de ugyanígy van kereslet a több százezer eurósokra is. A magyar galériák általában a középkategóriában kínálnak alkotásokat, néhány tízezer euróért, de a válság, ? nem csak nálunk, külföldön is, - leginkább azt a középréteget rázta meg anyagilag, aki ebből a szegmensből vásárolt előzőleg.
Az én stratégiám az, hogy nem törekszem a top high vásárokra, leszámítva talán a londonit, ami inkább a modern irányvonalat képviseli, a klasszikus műfajokat preferálja, tehát nem lehet installációt vinni, és talán ezért is áll hozzám és a nagyközönséghez is közelebb.
Nem törekszem a biennále ízű presztízs vásárokra, inkább az eladásokra koncentrálok hisz mind a művészek, mind a galéria ezekből a bevételekből tartja fent magát.
Van jelentősége, hogy egy galéria a fővásáron, vagy a szatellit (kísérő) vásáron állít-e ki?
Úgy gondolom, a magyar kollégáknak abban van az egyik legnagyobb tévedésük, amikor ?A? kategóriás vásárokra vágynak kiállítóként kijutni. Mi nem vagyunk még az ott elvárt szinten, - és ebbe beleértem a galériákon kívül, a művészeink többségét is, ? nincsenek befolyásos magyar kurátorok külföldön, nincs olyan magyar múzeum, aminek a gyűjtési területe a kortárs magyar művészet lenne, nincsenek nemzetközi intézményi együttműködéseink. Emiatt az egész kortárs magyar szcéna rettenetes helyzetben van.
Ahhoz, hogy a szakma kijusson és talpon is maradjon nagynevű ?A? kategóriás vásárokon, nem elég, hogy egy galériát egyszer felvegyenek, vagy a művészem kapcsán egyszer kijussak, a hiányzó háttér miatt ezzel nem fogunk a későbbiekben sikereket elérni. Emellett az sem mindegy, hogy ha be is jut egy magyar galéria hatalmas összegeket kifizetve egy ?A? kategóriás vásárra, ott vajon a fő, vagy a kurátori szekcióban kap-e megjelenési lehetőséget.
Ezekre a vásárokra nagypénzű, neves, meghatározó gyűjtők járnak, akik meg tudják venni a többszázezer eurós műalkotásokat, és nem érdekük, hogy a néhány tízezresek közül válasszanak, ezek egyszerűen elkerülik a figyelmüket, és érdekük sincs, hogy kegyet osszanak, kivételt tegyenek. A tehetős, jómódú befektetőknek nem célja, hogy pár tízezer eurót keressenek, és sajnos egyáltalán nem bíznak a magyar művészek alkotásainak nagyarányú anyagi fellendülésében.
Sznobizmusnak tartom, hogy a magyar szcéna csak a legnagyobb vásárokat célozza - mint ahogy az is az, hogy nem a nagyközönség felé, hanem csak egy igen szűk gyűjtői kör felé nyitunk azzal a nagyképű indoklással, hogy mi nem népnevelni akarunk ? eközben szinte senki nem adott még el ott semmit.
Véleményem szerint irreális ezekre a vásárokra áhítozni, mert még nem tartunk ott. Tisztelet a kivételnek, azaz egy-egy galéria, aki elvétve kijut ilyen ?A? kategóriás nagy vásárokra, de ebből sajnos még senki nem tudott tendenciát felmutatni. Egyedül némileg ellenpéldaként Makláry Kálmánt említhetem, aki évek óta bent van a nagy vásárokon, ám ennek is az az oka, hogy olyan elismert, modern művészek alkotásait állítja ott ki, mint Hantai Simon, vagy Reigl Judit, akik nemzetközi szinten is húzónevek, festményeik pedig euró százezreket érnek.
Ha ilyen nagy összegeket említ, felmerül, mi határozza meg a mű árát?
Az alap kiindulási pont mindig az, hogy addig milyen eladások történtek és milyen áron. (A fotóknál abban az esetben is emelkednek az árak, ha kifutnak a sorozatok). A másik szempont, hogy az adott vásáron, ahol a művésszel megjelenek, milyen árak vannak. Sajnos az eddig mindig bebizonyosodott, hogy attól, hogy valami akár jóval olcsóbb, mint egy nyugat-európai munka, nem adunk el többet belőle. Sőt, valószínűbb, hogy egyáltalán nem fogunk belőle eladni, ugyanis az ár az értéket határozza meg. Ha egy művésznek vannak referenciái, hasonlóan jó megítélése van, mint a többi alkotónak, akkor az árfekvésnek is hasonlónak kell lennie, mert különben a vevő elbizonytalanodik. Az előéletnek, a díjaknak, párhuzamba kell állnia az árral, különben a vevő nem érti a helyzetet, bizonytalan lesz, s akkor biztosan már vásárolni sem fog.
Mi az Ön galériájának kínálata?
Ha szeretnék eladni a vásárokon, a vevő vagy gyűjtő elsőként a referenciák után érdeklődik, referencia nélkül nagyon nehéz eladni. Ezért én olyan középgenerációs művészekkel foglalkozom, akinek van már valamiféle külföldi referenciája, esetleg díjat nyert, vagy a fotósok esetén rendszeres résztvevője színvonalas fotófesztiváloknak.
Egyszerre igazán 4-6 művészt tudunk sikeresen menedzselni. Nekem azért van ennél több, - mi húsz művészt képviselünk kizárólagosan Magyarországon, de külföldön megjelennek más galériák kínálatában is - mert egyrészt én több műfajban is érdekelt vagyok, másrészt a művészeim fele fotós, akiket másképpen kell képviselni, mint a többi műfajt. Mivel minden piac kicsit más, az arra szánt kínálatomat is annak megfelelően állítom össze, ezért én a húsz művészemmel igyekszem teljesen lefedni a lehetőségeket.
Tölgyesi Tibor
