Aki mosolyt rajzol az arcunkra

Képző

A Pom-pom meséi, A nagy ho-ho- horgász és számos más mesefigura fűződik Sajdik Ferenc nevéhez, legtöbben mégis talán a Ludas Matyiban 30 éven át közölt humoros képeiről ismerik. A Várnegyed Galériában A varázsló felemeli ceruzáját címmel nyílt tárlat a kiváló karikaturista mellett bemutatja a remek képzőművészt is, és sokszínű válogatást ad a Kossuth-díjas művész varázslatos, olykor groteszk humorú világából.

Mi kell egy jó karikatúrához?

A karikatúrához ötlet kell. Ez a 70-80 százaléka, persze rajz nélkül semmit nem érne, csupán rossz vicc maradna.

Ön mindig érzi, hogy ami eszébe jut, az éppen jó vicc-e?

Az ember ezt egyáltalán nem érzi; csinálja, ami eszébe jut. Én soha nem gondolkodom azon, hogy egy ötlet elég jó-e, hiszen ha nem tartanám annak, neki sem állnék. A Ludas Matyiba 30 éven át minden héten hat-hét rajzot készítettem.

A határidő mint ihlet?

A határidő mindig a legfőbb ihlet. A Ludas Matyinál keddenként kellett leadni a vázlatokat, és bárhogy próbáltam, képtelen voltam pénteken nekiállni, hétfőn este viszont odaültem, és remekül haladtam – ekkortájt szoktam rá arra, hogy este dolgozzak.

A szerkesztőségben közösen is ötleteltek, vagy mindig egymaga dolgozott?

Nem volt közös ötletelés. Az írókat olykor összehívták, de a rajzolók mind magukban dolgoztak.

A grafika viszont más. Itt a kiállítás-megnyitón is előkerült a gondolat, hogy az leginkább ösztönösen működik.

Én egészen ösztönösen
rajzolok. Újabban nem dobom el az első rajzaimat, mert rájöttem, hogy mindig
azok a legjobbak. Korábban úgy hittem, megvan a figura, a gondolat, akkor most
lerajzolom jobban, pontosabban, és – nehéz megmondani, mitől – de az első
sokkal jobban működött. Bár az ösztön nem népszerű fogalom a képzőművészetben,
a felkészülés tetszetősebb.

Ez azt jelenti, hogy nem is tudja többször egészen pontosan ugyanazt lerajzolni?

Igen. Azaz le tudom
rajzolni, de érzem, hogy nem olyan jó. Nincs benne az a spiritusz, ami megfogja
az embert, vagy nem kel úgy életre; az apró gesztusok nem olyanok – ez nekem a
filmgyári munkáim során is nehézséget okozott.

Előfordul, hogy Öntől várják a megfejtést egy-egy képéhez? Mit jelent ez vagy az?

Nálam a képeknek is van poénjuk, szerintem ez elengedhetetlen. Most itt ülünk például a Szabó Lőrinc karikatúra alatt, amit fia, Lóci személye – akivel közösen készítettük a bontott csirkés reklámunkat – ihletett.


sajdik141_600x392.png
Fotó: Petőfi Irodalmi Múzeum

Rendkívül magas ember volt, szinte le kellett hajolnia, amikor belépett az ajtón. Ebbe a képbe az édesapja versét és az ő képkeretből kilógó alakját sűrítettem. Lóci óriás lesz – írta Szabó Lőrinc, s valóban az lett.

A bontott csirkés reklámnál miről szólt a megrendelés?

Azt nagyon szerettem, mert lényegében bármit rajzolhattam. Először leforgatták egy valódi csirke húsával, ám hamar rájöttek, hogy a trancsírozást nem lehet ebben a formában a televízióban megmutatni. Így tőlem már csak annyit kértek, hogy rajzoljak akármit, csak hangozzon el, hogy „bontott csirke".

Mindig ilyen szabad kezet kapott?

Nem, én magam úgy is szoktam emlegetni a munkáim jelentős részét, hogy „alkalmazkodó grafika". Elég sok reklámot rajzoltam, vagy például tankönyveket, s ott általában nagyon komolyan vették, ami le volt írva. Előfordult, hogy – mivel akadt még helyem – belerajzoltam egy olasz tankönyv képébe egy biciklis embert. Mire ők szóltak: azt szedjem ki, mert még nem tanulták a kerékpár szót. Magam azon a véleményen voltam, hogy ez jó alkalom arra, hogy megtanulják, mégis ki kellett vennem.

Tehát ha túl sok a megkötés, az nem jó, de ha adnak valamilyen támpontot, az segít?

Firkálgatni kell nagyon sokat, én is azt csinálom, például telefonálás közben kiváló ornamentikát rajzolok. Ez olyan, mint egy hangszeres zenésznek a gyakorlás, karban tartja az embert. A legjobb az, amikor televízióból rajzolok, ott rendkívül gyorsan kell rögzíteni egy-egy arcot vagy mozgást. De fényképről képtelen lennék rendes arcot rajzolni, fontos, hogy három dimenzióban lássam.

Előfordul, hogy előveszi a korábbi rajzait, vagy dolgozik később egy-egy firkával?

Firkával nem, de olyan megesik, hogy egy-egy korábbi rajzomról megállapítom, hogy nem is olyan rossz. Tele vagyok rajzokkal, gondoljon bele, csak a Ludas Matyinál mennyi anyag gyűlt össze, s azokat mind visszaadták.

Ezek rendszerezve állnak a polcokon?

Dehogy! Ebben a tekintetben rendetlen vagyok, inkább ki sem húzom a fiókot vagy nyitom ki a szekrényt, mert dőlnek ki a rajzok.


img_0348__copy__600x390.png
A varázsló felemeli a ceruzáját című életműkiállítás
Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond

Amikor kedvtelésből rajzol, mit rajzol?

Madarakat. Nagyon szeretem őket, vélhetően azért, mert jól esik gömbölyű formákat rajzolni.

Önt derűs embernek tartják, de a karikatúrához kell valami karcosság is, valami groteszk látásmód.

A kettő nem zárja ki egymást. A Ludasnál mindenki komoly volt, amolyan hivatalnok. Ami vicc jött, azt mindig a rádióból, a Pagodából hozták a színészek. Olykor megtalálnak emberek, hogy figyeljen, mondok egy viccet, ezt rajzolja meg! Erre mindig képtelen voltam, csak saját ötleteimből kiindulva tudok dolgozni.

S mindig van kedve, ötlete hozzá?

Ha leülök, s szorít a határidő, mindig akad ötlet is. Tudja, mi segít még? Ha telerakom az asztalt üres papírokkal. Ha csak egy papírt raknék ki, nyomasztana, hogy nem hibázhatok; ha vétek, radírozni kell, így viszont annyiszor kezdem újra, ahányszor akarom. Sokat rajzoltam erre a kiállításra is, mert azt szerettem volna, hogy új alkotások is kikerüljenek. A képek egy részét – az írókarikatúrákat – a Petőfi Irodalmi Múzeumból kölcsönöztük a tárlatra, de számos, itt látható grafika először szerepel a nyilvánosság előtt.

Nyitókép: MTI/Czimbal Gyula