A koncerten olyan zenészek műveiből hallhatunk feldolgozásokat, akik drogfüggőségben hunytak el. Ti kinek a számát adjátok elő?

Janis Joplint választottuk, aki személyes nagy kedvencem, az ő zenéjén nőttem fel. Hatása érezhető a későbbi blues és rock éneklésben is. A Piece of my heart című számát játsszuk majd, a saját ?Margaretes? ízlésünkre formálva.

Ezek szerint nem volt nehéz a választás. Ha lett volna lehetőségetek több előadótól is játszani, akkor kiket dolgoztatok volna még fel szívesen?

Abszolút nem, hiszen őt nagyon szeretjük, de szívesen játszottunk volna még Jim Morrison, Nirvana, Jimi Hendrix, John Lennon vagy Amy Winehouse számait is.

A saját repertoárotokból milyen számokkal készültök az estére?

Azokat a dalokat fogjuk előadni, amelyeket már a Nagy-Szín-Padon is hallhattak tőlünk. Énekelni fogom a Nem voltál jó, az Egy lány sétál a domboldalon, a Csillagtalan című számainkat és a legújabb dalunk, a Bolyongó is elhangzik majd.

Egy korábbi interjúban már beszélgettünk arról, hogy komoly kötődés fűz benneteket a Margitszigethez. És most a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon léptek fel.

Igen, ez valóban érdekes és stílszerűnek találom. A napokban épp hazafele bicikliztem, és akkor láttam meg az egyik plakátot, ami a rendezvényt reklámozta. Mi voltunk rajta, hogy a Margaret Island a Margaret Island-on lép fel.

A kampányhoz visszatérve, te mit üzennél a fiataloknak?

Amikor meghallottam a program nevét, ? Élj tisztán! ? akkor az jutott eszembe, hogy igazából csak akkor élhetnek tisztán az emberek, amikor már kellő önismerettel rendelkeznek, megerősödtek, és tudják, hogy mi az igazán jó nekik. Amikor rájönnek arra, hogy nem szerektől kell függeni, hanem olyan dolgokat kell keresni, amik inkább hozzátesznek az ember életéhez. Nemcsak ideig-óráig, hanem hosszútávon. Aki tisztán él, az sokkal több szép és élő pillanatot tud megélni.