Mindenképpen csak a jazz-zel akart foglalkozni az éneklésen belül?
A jazz egyik alapeleme az improvizáció: annyira kötetlen, szabad, hogy szárnyalni lehet benne. Ha valaki meg akarja valósítani az ötleteit, ez az egyik legalkalmasabb műfaj az önkifejezésre. Rutinszerzés céljából persze kipróbáltam magam más, könnyűzenei stílusokban is. Manapság nagyon sok átfedés van a műfajok között: a jazzes és funkys elemek beszűrődhetnek a rockba is, és fordítva. Ez főként persze az előadótól függ. Ha én elkezdek egy popdalt tanulni, biztos a saját szájam ízére formálom, és így minden bizonnyal másként fog megszólalni, mint az eredeti szerzemény. Ha az ember megtalálja a számára alkalmas kifejezési módot, más zenéket is képes lesz magára alakítani, így formálhatja a saját stílusát.
Hogyan kezdtek el együtt dolgozni Pintér Tiborral, akivel az idén 10 éves Voice&Guitar duót alkotják?
Már régóta ismertük egymás munkásságát, mikor rábukkantam egy németországi versenyre ének-gitár duóknak. Ekkor vetettem fel neki, hogy lenne-e kedve ezen elindulni velem. Néhány hónapos próbafolyamat után elkészítettük az első közös felvételeket, amikkel aztán pályáztunk. 50-60 beadványból válogattak be minket a legjobb 8, díjazott duó közé, ami további lökést adott a folytatáshoz. Láttuk, hogy ha néhány hónapos munkával ilyen eredményt tudtunk elérni egy európai versenyen, akkor megéri ebbe még energiát fektetni. Azóta pedig eltelt 10 év: 4 album és rengeteg koncertélmény van mögöttünk. Mindketten úgy érezzük, hogy ez nem a vége és van hová fejlődnünk ezen a területen.
Mit kell tudni erről a műfajról?
A Voice&Guitar egy gitárra és egy énekre épül, nincsen más zenei kíséret. Aki nem hallott még minket, elsőre talán azt gondolhatja, hogy ez így egyhangú felállás. Ugyanakkor olyan ötleteket kell kitalálnunk, hogy egy másfél órás koncerten keresztül fenntartsuk a közönség érdeklődését. Ehhez Tibor is kifejlesztett egy egyedi gitározási módot és nekem is másként kell énekelnem, mint amikor egy nagyzenekar kísér. Tudatosan színesebbé kellett válnunk, megtalálni azokat a lehetőségeket és ?lyukakat?, amiket ki tudunk tölteni. Például szájjal perkusszív hangszereket utánzok és így kísérem Tibort, mikor ő szólózik. A Budapest Jazz Clubban havi rendszerességgel fellépünk és elég komoly törzsközönség alakult ki, akik újra és újra eljönnek meghallgatni minket.
Így, hogy ketten vannak, az improvizációra is több a lehetőség?
Vannak olyan pontok, amiktől nem tudunk eltérni, hanem eljátsszuk a dalt abban a formában, ahogy gyakoroltuk. De természetesen vannak improvizációra alkalmas részek, amiket rábízunk a pillanatra. Máskor pedig a megbeszélteken is változtatunk a hangulatunktól függően. Köztünk ez könnyen működik: sokszor előfordul, hogy ugyanarra a ritmusra és hangra gondolunk anélkül, hogy előre megbeszéltük volna.
Az évek során többször léptek fel a határokon túl is. Mesélne a külföldi élményeikről?
Főleg a környező országok jazzklubjaiba és fesztiváljaira jutottunk el. Tavaly például Erdélyben voltunk, de korábban Londonban is turnéztunk. Különleges élmény volt ? mégiscsak Európa zenei központjáról van szó. Teljesen más színvonalon muzsikálnak, ám úgy érzem, semmivel sem lógtunk ki abból a közegből. Vitathatatlan, hogy itt Magyarországon ezt az amerikai műfajt máshogy játsszuk, mint aki ott született. Nem rosszabbul vagy gyengébben, csak érzékenyebben állunk hozzá.
A jazzmuzsikálással ugyanakkor mindig a közérthetőségre törekedtem, soha nem akartam elmenni olyan irányba, amit egy átlagos hallgató ne tudna befogadni. Sokan mondják, hogy bár nem is ismerik vagy szeretik a jazzt, az mégis tetszett nekik, amit tőlem hallottak. Népszerű dalokat adok elő, nem elrugaszkodott hangszerelésekkel, valamint olyan improvizációkkal, amiket lehet követni. Szeretném, ha ez így is maradna és minél több rajongót szerezhetnék a műfajnak.
Februárban ünnepelték a Voice&Guitar 10. születésnapját a Katona József színházban.
Hamar el is kapkodták a jegyeket. Érdekes, mert megkérdeztem a közönséget, hogy ki hallott akkor minket először és körülbelül a felük nyújtotta a kezét; vagyis így sikerült új rajongókra is szert tennünk. Nagyon megható esemény volt és hihetetlen, milyen gyorsan eltelt ez a fontos tíz év. A koncertünket vendégként Fábián Juli is színesítette énekével, a koncert felvétele pedig hamarosan látható lesz.
Az új, jubileumi Voice&Guitar lemez feldolgozásokból és saját dalokból áll vegyesen?
Ezen az idei albumon feldolgozások hallhatók. Egy bónusz dal van még rajta, ami nem duóban, hanem teljes zenekarral szól, sok vokállal, az Pintér Tibor szerzeménye. Ezt tavaly év végén készítettük A Dal versenyre, de nem került be, mert hosszabb lett, mint amit egyáltalán be lehetett volna adni. Viszont nem akartam, hogy ez a dal elvesszen, így a teljes verziót felraktuk a lemezre. Habár ez inkább egy popdal, távolabb áll a jazztől, de mégis a miénk.
Magyarul szokott énekelni?
2009-ben jelent meg a Randevú című lemezem, amiben két korong volt: az egyik saját szerzeményeket tartalmazott magyar nyelven, a másik pedig Rendez-vous címmel francia sanzonokat. Annyira nem egyszerű azonban összehozni a szvinges zenét a magyar nyelv lüktetésével, mivel másképp van a nyelvek hangsúlyozása. A legnagyobb szabadságot és szárnyalást az angol nyelv adja, ami tele van rövid, egyszótagos szavakkal. A rap is ezért működik náluk: a beszédük is nagyon ritmikus, könnyed. Nem véletlenül ott alakult ki a szving zene is, nem pedig magyar nyelvterületen.
Pintér Tiborral a másik formációjában, a Swinguistique-ben is együtt dolgoznak?
Igen, az már egy nagyzenekar, de a zenei hangszerelések Tibi munkái. Műfajilag és játék szempontjából is teljesen más technikákról van szó. A Swinguistique a roma hagyományokat követi; más, mint az amerikai big bandes szving zene. Nagyon egyenes és feszes tempójú válfaját játsszuk. Az embernek a hangszínben is meg kell találnia az egyéniségét. Fontos, hogy egy hangszeren játszónak is legyen karaktere. Nyilván ez egy énekes esetében könnyebb, de szerintem komolyabb szintet jelent, ha valakit például a gitárjátéka alapján is felismerik. Így benne van az egyéniség és tudatosabb, hogy mit csinál.
Úgy tudom, meghívottként részt is vett az egyik A Dal versenyen.
Valóban, egy Lara Fabian dalt kért tőlem a szerkesztőség. A Je t?aime című balladát kellett előadnom egy vonósnégyessel, amire nem sokszor van lehetősége az embernek. Ezek kis pikáns desszertpillanatok nekem, amik kicsit mások a megszokottnál, de szintén igényes, minőségi munkák, amikben fürdőzni lehet.
Televíziós tehetségkutatókban is részt vett felkészítő tanárként. Hogyan gondol vissza ezekre az élményekre?
Az első Megasztárban voltam először tanár. Akkor egyikünk sem számított rá, hogy ilyen pozitív fogadtatásban és rajongásban fog részesülni ez a műsor és szereplői. Utána csak a harmadik szériára mentem vissza, mert ez egész embert kívánó feladatokat jelentett: ének- és kamerapróbák, élőadások stb. A saját zenei életemmel pedig egyáltalán nem tudtam foglalkozni abban az időszakban.
Később az X-Faktor első szériájában is részt vettem, ami akkor szintén újdonságnak számított a formátuma miatt. Érdekes feladatokat adott mindkét műsor, de nem arról az énektanításról szóltak, amivel én 15 éve foglalkozok. Mindkét esetben teljesítettük a célt: egy szórakoztató programot összehozni, ügyes emberekkel. Sok tehetséges versenyzővel találkoztunk, attól viszont ők nem válnak szakemberré, hogy elindulnak egy ilyen versenyen ? sőt, attól sem, ha megnyerik. Az tény, hogy nagy rutint szereznek, hiszen profik sem feltétlenül tapasztalják meg ennyiszer, hogy főműsoridőben milliók nézik őket. Szakmai tanulás nélkül viszont nem lesz hosszútávú ez a karrier. A látvány megcsinálása nem elég ? tartalmat is kell mögé rakni. Akik túlélték a tehetségkutatókat, vagy már előtte is foglalkoztak zenéléssel, vagy azóta is képesek izgalmas, új dolgokat mutatni a közönségnek. Keveseken látszik, hogy egy életre tervezik az éneklést és nem csak a sikert hajszolják.
Említette, hogy magántanárként is dolgozik. Gyerekeket tanít énekelni, vagy idősebbekkel foglalkozik?
Az énektanulást akkor érdemes elkezdeni, amikor a hangadó szervek teljesen kifejlődnek a pubertás végével. Addig puhák a csontok, porcok, változásban van a szervezet. Nem érdemes olyan dolgokat berögzíteni, amik visszafordíthatatlan nyomokat hagyhatnak. Ha valaki erőlködve énekel, az egészségügyi problémákhoz vezethet. Gyerekeket ezért nem vállalok, pedig most már nekik is van külön tehetségkutatójuk. Egy gyerek a saját kedvére énekeljen, abból nem lehet baj, de stresszhelyzetbe nem érdemes belekényszeríteni ? még ha ő is akar menni ? mert hosszú távon károkat okozhat.
Egy felnőtt esetében azt kell tudatosítani, hogyan működtessék azokat a szerveket, amiket eddig is használtak. Megtanuljuk először a torkunk működését, az éneklésünk fejlesztését ? ez hosszadalmas és mélyreható munka. Rá kell érezniük a saját testük működésére. Ha például egy óra éneklés után berekedünk, akkor valamit rosszul csinálunk és azt orvosolni kell, mielőtt komoly károkat okozunk saját magunkban.
Az volt a benyomásom, hogy tudatosan kerüli a médiafigyelmet.
Úgy mondanám, hogy a ?celebkedésre? sajnálom az időt, de a szakmámról mindig szívesen beszélek. Azonban a jazz még mindig rétegzene, ami csak egy bizonyos kört érdekel csak Magyarországon. Ez nem jó vagy rossz, a választás így is adott mindenkinek. Nem bánom, hogy így alakult, mert aki engem vagy a zenémet keresi, az megtalálja. Ez egy biztosabb visszaigazolás számomra arról, hogy értékes, amit csinálunk, mintha az egyik médium fölkapna és attól lennék érdekes más emberek számára, mert éppen engem láttak a tévében főzni előző este. Így száz százalékos figyelmet kapok azoktól, akik eljönnek. Nem hiszem, hogy hátrányom lenne ebből, csak több időm marad így, hogy azzal foglalkozzam, ami igazán teljessé tesz.
Fotók: www.myrtill.hu
