Akik valóban fel tudtak mászni az égig érő fára − Interjú Kádár Annamária pszichológussal

Beszélgetésünk tárgya, a most megjelent Valódi példaképek a mesepszichológiai témájú műveid közé tartozik. Mivel foglalkozol mesepszichológusként?

Ez a címke rám
ragadt, de természetesen más pszichológiai területekkel is foglalkozom.
Mesepszichológusként a mesék hatásait tanulmányozom, elméleti és gyakorlati
szempontból is. A meséknek rendkívül fontos szerepük van az érzelmi
intelligencia és a személyiségfejlődés terén, ezért sokat kampányolok
mellettük. Gyakran tartok előadásokat nemcsak pedagógusoknak, hanem szülőknek
is, hiszen már magának a mesélés rítusának is fejlesztő hatása van a
gyerekekre, akik persze sokat vihetnek el érzelmi úton a történetekből. A
kortárs és népmesék mellett az úgynevezett életmeséket is nagyon szeretem és
használom a praxisomban, a mostani könyvem is ebbe a kategóriába esik.

A kötet tizenhárom, világszintű szakmai sikereket elérő magyarról szól, akiknek az élettörténetét mesékben dolgoztad fel. Honnan jött az ötlet?

A könyv megírását
kutatás előzte meg, amelynek során Gergely Orsolya szociológussal arról
kérdeztük a fiatalokat, hogy kiket tekintenek példaképeknek, kikkel tudnak
azonosulni vagy éppen „ellenazonosulni”. A közel nyolcszáz válaszból az derült
ki, hogy ki vannak éhezve olyan példaképekre, akiket a szakmai sikereik mellett
emberi értékeik miatt is becsülhetnek, akikre felnézhetnek, akik mintául
szolgálhatnak számukra. Olyanokra, akiknek a siker nem az ölükbe pottyant,
hanem igencsak megdolgoztak érte, és akár évtizedes, kemény munkával jutottak
fel a csúcsra. Már eleve úgy indultunk neki a kutatásnak, hogy ebből a témából
majd könyvet is írok, amire aztán a tavalyi karanténidőszak alatt lett is időm.

Milyen szempontok szerint választottad ki a
példaképeket?

Először nemzetközi példákban gondolkodtam, aztán a szerkesztőmmel úgy döntöttünk, hogy inkább magyarokról szóljon a könyv. Az viszont fontos volt, hogy olyan, világszintű sikereket elért személyekről legyen szó, akik valóban „fel tudtak mászni az égig érő fára”. Összeírtunk neveket, hogy kikkel lenne érdemes beszélgetni, és a megkérdezettek kilencven százaléka elfogadta a felkérést. Arra törekedtem, hogy többféle területről kerüljenek ki, így van köztük tudós, orvos, sportoló, fotós, színész, riporter és olyan is, aki az üzleti vagy civil életben ért el kimagasló eredményeket.

Akikről aztán nem sima életrajzi könyvet írtál,
hanem meséket. Hogyan nyertek formát a történetek?

A járványhelyzet miatt szinte mindenkivel csak online tudtam interjúzni, de rengeteg háttéranyagot, cikket, könyvet is elolvastam a szereplőkről, hogy minél alaposabban megismerjem az élettörténetüket. A nehézség az volt, hogy a sok információt hogyan szelektáljam, mi kerüljön be a mesékbe és mi ne. Az is fontos volt, hogy csak annyi adat, tény legyen a szövegekben, ami feltétlenül szükséges, és nem untatja a gyerekeket.

Először kronologikusan építettem fel a meséket, aztán a Vezércsel-sorozat hatására átírtam őket in medias res formába. Azaz „középen”, érdekes, izgalmas felütéssel indulnak a történetek, hogy rögtön megragadják a figyelmet.

Teszteltem a szövegeket a hat- és nyolcéves lányaimon, a diákjaimon és felnőtteken is, és úgy tűnik, ez a fajta történetvezetés mindenkinek tetszik. Korábban még úgy terveztem, hogy az interjúk is helyet kapnak majd a könyvben, de végül csak a mesék kerültek bele.

Van-e olyan személyiségvonás, amely minden
példaképet jellemez?

Céltudatosság, magabiztosság, rugalmasság, erős belső motiváció, kitartás; erőfeszítés még akkor is, ha a siker sokáig várat magára.

Például a ma már világhírű hálózatkutatónak, Barabási Albert-Lászlónak volt olyan időszak az életében, amikor öt évig egyetlen cikkét, kutatási eredményét sem publikálták. De a többiek esetében is számos kudarc, csalódás, nehézség adódott a pályájuk során, amelyeken képesek voltak felülemelkedni; alkalmazkodni, aztán erejüket összegyűjtve ismét elindulni.

Ami még szintén közös, az az erős családi védőburok:

hogy támogató környezetben nőhettek fel, ahol elfogadták a különcségüket és a sokszor nem szabályos választásaikat, döntéseiket is.

A szereplők sikereiben mekkora szerepet kapott
a szerencsefaktor?

Szerencsés véletlenek, találkozások sokuk életében történtek, azonban a kemény, kitartó munkának markánsabb szerepe volt az eredményeikben, mint a szerencsének. Sokszor éppen egy-egy kudarc, bukás volt az, ami miatt irányt változtattak, új célokat kerestek. De nem vártak csodára; arra, hogy majd valaki betoppan, és mindent megváltoztat, hanem tudatosan és elszántan tették a dolgukat. A történeteik azt mutatják, hogy nem feltétlenül a szabályos életút az, ami sikerre vezet, hiszen jó páran kifejezetten rebellis, nonkonform gyerekek voltak.

Mit gondolsz, mi a legnagyobb tanulsága a
könyvednek? Mit tanulhatunk a példaképektől?

A gyerekek általában nem olvasnak életrajzokat tudósokról, üzletemberekről. Ezekkel a mesékkel meg akartam nekik mutatni, hogy vannak más életpályák is, mint az influenszereké, celebeké. Persze nem másolni kell őket, hanem inspirálódni, motivációt meríteni a történeteikből, és felismerni, hogy akár nagyon nehéz élethelyzetekből is ki lehet mászni, és magasra lehet jutni kitartással, szorgalommal. Erre a lelki védőoltásra most, a járványidőszakban különösen nagy szükségük lehet a gyerekeknek és a felnőtteknek is. Nem véletlenül került a címlapra, hogy tíztől száztíz éves korig ajánljuk a könyvet.

Nyitókép: Emmer László