Akiknek élete a költészet

A hely szelleméhez illően az Alkotóművészeti Szalon ötödik összejövetelének első néhány perce Cseh Tamás munkásságát idézte: ezúttal a költészetszerető ember nyilvánult meg dalaival. A költészet napja előtt is tisztelgő kisfilmet Hanák Gábor, a Cseh Tamás Archívum alapítója állította össze az Archívum gyűjteményéből. ?Cseh Tamás és Bereményi Géza közös életműve maga a költészet? ? mondta Hanák Gábor a film előtti bevezetőjében.

A vetítés után dr. Hóvári János, a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. főigazgatója tartotta meg költészet napi köszöntőjét. Beszédében kiemelte, hogy a költészet az irodalom legkorábbi megjelenési formája, mely az emberi kor érvényes problémáiról szól, és ?olyan mély, egyetemes és időtlen, hogy a 21. században sem kopik meg?. ?A költészet nem áru ? mint mondta ?: értéke nem mérhető pénzben vagy bármilyen más földi fizetőeszközben.?

A magyar költészet napja József Attila születésnapja is, a lázadó titáné, aki ? mint mérce és mentor ? küzdésre kényszerít minden költőt, ki tollat vagy laptopot ragad. Dr. Hóvári János hangsúlyozta, hogy a kultúra köt össze bennünket a nyelvünk által mindenütt, ahol magyarként élünk. ?Beszélni és írni ösztönös kényszer, de egyben felelősségi is? ? fogalmazott, hozzátéve, hogy nekünk a 21. században előremutató szavakra van szükségünk. Ehhez azonban költők és írók kellenek, valamint olyan közbeszéd, kommunikációs rendszer, amelyben az ?igaz szó nem vész el?. Emellett tisztes fizetség is kell a költőknek, és szükség van életképes folyóiratokra, ?tartalmas és tisztalelkű honlapokra, hogy az igaz szó szélsebesen terjedjen?. Jó irodalomtanárok és teátristák szintén kellenek, de mindenekelőtt olyan magyar nemzetre van szükség, amely tudja, honnan jött és merre tart ? nyomatékosította a főigazgató. Zárásként megjegyezte: ?a 21. században is kell lennie új magyar vátesznek, aki választ tud adni arra kérdésre: ?Szabad-e sírni a Kárpátok alatt???.

A beszélgetés vendége ezúttal Jelenits István Széchenyi-díjas piarista szerzetes, teológus, író, költő és Dóczy Péter színművész, rendező volt ? úgy is mondhatjuk: mester és tanítványa.

Jelenits István elmesélte, hogy gyermekkora versek között telt, valószínűleg ezért kapott kedvet ahhoz, hogy költészettel foglalkozzon. Az események állandó házigazdája, Mirtse Zsuzsa író, költő kérdésére, mely szerint miként indult az irodalmi, alkotói pályája, elmondta: ?mindig jó viszonyban voltam a könyvekkel, és ha édesapám olyat olvasott, ami gyerekeknek is megfelelő volt, akkor mindig odahívott magához?. Meghatározóak voltak számára az antik élmények, melyhez az is hozzájárult, hogy a gimnáziumban görög nyelvet ? és mellette latint is ? tanult. Olyannyira nagyfokú volt ez a szeretet, hogy ? mint mesélte ? ?katonaként Vergilius-hexameterekre meneteltem?.

Habár a versek iránti szeretete a későbbiekben sem szűnt meg, a versírást egy idő után mégis abbahagyta, és úgy döntött: piarista szerzetesként szolgálja a közösséget. Fontos azonban, hogy a pap?költő kérdés mindig is foglalkoztatta, amely hivatások nem is állnak olyan távol egymástól, hiszen véleménye szerint másfajta közlési formában ugyan, de papként is nagy szerepet kap a költészet az életében.

Az est folyamán szóba került a tanítás is, hiszen Jelenits István sokak mestere volt ? és mestere még ma is. ?Aggódva nézek arra, ami ma az oktatással történik. Felgyorsult világban élünk, ahol minden a modernizáció jegyében zajlik, ám vannak dolgok, amelyeket nem volna szabad erőszakos átalakulásra kényszeríteni. Az irodalomtanítás során azon kellene gondolkodni, hogy mire is való az irodalom? ? fogalmazta meg a piarista szerzetes. Hozzátette: hogy a tantárgyak oktatásakor figyelembe kellene venni a gyerekek szempontjait is ? akárcsak a tankönyvek írásakor. Például, hogy a verseket nem csupán tanítani kell, hanem az azokban lévő motívumokat kell megértetni a gyerekekkel.

?Jól tanítani ma is nagyon bátor tett. Annak, aki lelkiismeretesen szeretne foglalkozni az irodalommal, sok nehézséggel kell szembenéznie. Főként azzal, hogy vajon meg tudja-e szólítani az embereket? ? mondta Jelenits István.

A beszélgetés másik résztvevője, Dóczy Péter nemcsak színész?rendezőként volt jelent, hanem úgy is, mint Jelenits István egykori tanítványa. No, de hogyan került ő a piaristákhoz? ? tette fel a kérdést Mirtse Zsuzsa. A válasz pedig meglepően kézenfekvő: egy barátja révén, akit mindenáron kollégiumba akartak küldeni a szülei. A kisfiú azonban nem szeretett volna a messzi Esztergomba menni a ferencesekhez, ezért közelebbi szerzetesi közösséget keresett, így került ő és Dóczy Péter is a piaristákhoz. A színész?rendező választás egyébként azért sem hat idegenül, hiszen édesapja is piarista diák volt.

A Jelenits Istvánnal történt első találkozásról elmesélte, hogy akkoriban a mozikban épp egy indiános film ment, amelynek egyik főszereplőjére nagyon hasonlított a tanár úr. ?Mikor belépett az ajtón, elkezdtünk kuncogni, mindenkinek a film jutott eszébe. A tanár úr azonban nem haragudott meg ránk, csak annyit mondott: nevessék ki magukat, derüljenek csak? ? osztotta meg élményeit Dóczy Péter hozzátéve, hogy ezzel Jelenits István belopta magát a gyerekek szívébe.

?Mostanában csak tanítgatják a diákokat, akkoriban még neveltek. Az a szeretet, amelyben fölnevelődtünk a szárnyaid alatt, egy életen át visz bennünket? ? fordult a színművész egykori tanárához.

A diákévek hamar elrepültek, de mester és tanítványa között nem szakadt meg a kapcsolat: máig tartanak Pilinszky-esteket, amelyeken a színművész szaval, a szerzetes?költő pedig elmondja a versek keletkezéstörténetét, értelmezi a művek sorait.

Szíjjártó Anita
Fotó: Csákvári Zsigmond