Az aranyhal azonban inkább gyerekkorunk Búvár Zsebkönyvek sorozatát juttatja eszünkbe, mintsem szexi, hard boiled krimiket, melyekben olyan precízen rajzolják körbe a bűn világát, ahogy a helyszínelők a macskakövön elterülő hullákat.
De szeretjük-e egyáltalán a krimi-novellákat? Azaz: versenyképesek-e a regényekkel szemben? Ugyebár közismert, hogy a szerkesztők jórészt B-sides and rarities-ként kezelik a novellákat a regényekkel szemben, ugyanakkor a krimi univerzumában ez nem is olyan egyértelmű. Nem véletlen, hogy annak idején a Rakéta Regényújság egyik legnépszerűbb műfaja a krimi-novella volt.
Míg felolvadt a képzeletbeli jég a képzeletbeli whiskyben, máris a sztori végére értünk. Miért is ne szeretnék az olvasók a krimi egy szuszra-érzést? Legalább nem vesztik el a fonalat, ha két napra le kell tenni a könyvet. Ugyanis lendületből el lehet olvasni azokat, mégis egy komplett, regény-értékű szöveget kapunk. Legalábbis Chandler esetében, aki takkra 80 oldalas szövegeket írt - valószínűleg megadott flekkszámot kellett produkálnia.
 |
Ha több krimit terelnek egy kötetbe, akkor először azon gondolkodunk el, hogy melyik a legjobb. Nos, meglepő, de kb. mindegyik szöveg ugyanazt a magas minőséget hozza, szokás szerint erős a korfestés és az atmoszférateremtés, remek szövésű az emberi viszonyok hálózata, és Chandler rendre felmondja a 30-as évek márkakatalógusát. Szóval ezek a regényértékű szövegek a cool noir arculati kézikönyvei. Chandler nem finomkodik. ?Maga meg kinyalhatja a seggemet!? ? ilyen javaslatot hiába is keresnénk egy Poirot- vagy éppen egy Miss Marple-történetben.
A lövések a mulatóban című ?zsarolós? novella hőse, Carmady magánnyomozó ősképe Philip Marlowe-nak. A fickó belezúg Jean Adrianba, majd meg is csókolja, mire a lány cserébe rögtönöz egy jellemrajzot: ?Maga rettenetes ember! Maga egy sátán!?
De nem csak ezt tudjuk meg a szociografikus igényű szövegből, hanem azt is, hogy az Egyesült Államokban már a 30-as években is voltak légkondicionált garázsok.
A karakterrajzok mellett Chandler a korfestő, noir atmoszférateremtés mestere is: ?Sűrű esőfüggöny mögött neonfeliratok villogtak. Fölöttük fekete volt az ég.?
És persze egyben ő az egyik legviccesebb krimiszerző is (?olyan hangon énekelt, hogy aprófát lehetne hasogatni vele??). Ugyanakkor Carmady egy macsó fickó: nem kér olyan asztalt az étteremben, amely túl közel van a parketthez, mert nem akar a haverjával táncolni.
Persze, e történetek ponyvák a javából, nemes ponyvák: olyan regiszterekben mozognak, hogy az irodalom eszköztárától a kabarétréfákig a szerző számos ?szerepálmát? valósítják meg. Mert ugyan mi jut eszébe az embernek erről a felütésről? Targo, a boxoló fenyegető üzeneteket kap, majd a nőjét, Jean Adriant leütik. Targo kilenc kiütéses győzelmet arat, nagyot lehetne kaszálni, ha arra fogadna valaki, hogy a következő meccsén veszít?Ezután lelövik Tony Acostát, a szállodai boyok főnökét, majd Puskás Plantot, a kokós bérgyilkost?.
Az aranyhal sztorija némiképp emlékeztet Rejtő A szőke ciklonjára, csak míg a P. Howard-történetben egy Buddha-szoborba rejtenek egy gyémántot, és azért folyik a hajsza, addig Chandler novellájában az ellopott Leander-gyöngyök nyomába ered az alvilág úri közönsége, melyeket ügyes kezek díszhalakba (!) varrtak.
A pörgős, akciódús, hullákkal dekorált krimiben a cselekményt beindító ?gyöngyös tippet? Kathy, az egykori ?rendőrkanca? (!) adja.
Természetesen a jó dumák (??rám villantotta a kuncsaftok számára rendszeresített mosolyát?) és a jó márkák (Dodge kupé, Camel) ebből a sztoriból sem hiányoznak.
A Visszajátszás című, válogatott novellákat tartalmazó 1987-es IPM-kötetben már megjelent A sárga király ? akkor A király sárgában címmel, Fehér Katalin fordításában. Ez a történet jeleníti meg talán leginkább Chandler jazzkorszakos dekadenciáját, melybe úgy simul bele a bűn, mint egy art deco éjjeliszekrénybe az intarzia. Ezúttal is a felütést adjuk meg: ?Ha balhé kell, nálam van elég raktáron.? ? mondta Steve, a hotel házi zsaruja, de ez nem rémítette meg Leopardit, a trombitakirályt, aki rálőtt egy 32-es automatával. Steve épp egy szállodai orgiát hiúsított meg, melynek főszereplői a whiskyn, Leopardin és a freejazzen kívül két szemrevaló kurva.
E történet (melyben fontos szerep jut a sárga színű pizsamának) is pörgős, fordulatos, filmszerű, pusztán az nem illik a főhős karakterébe, hogy elment Leoparditól bocsánatot kérni, mert megzavarta, ami ugyebár azért sem életszerű, mert a részeg trombitás rálőtt a főhősünkre.
A Nekem a balhé a specialitásom című elbeszélésben Philip Marlowe, Chandler híres regényeinek ?magánszimata? ered a bűn nyomába (Az aranyhalak is Marlowe-történet), de itt a szokásos mocskon túl még egy döglesztő pillantású, vörös szexbombát is be kell feketíteni, aki a játékbarlang felhajtója, és ráakaszkodott egy gazdag ember fiacskájára. Marlowe pedig egy ilyen mocskos ügyet is elvállal, hiába, Poirot-val ellentétben neki nemcsak annyi a jellemhibája, hogy hiú?.
?Nekem a balhé a specialitásom, mondtam. Napi huszonöt, és kétszázötven sikerdíj a végén.? ? ez a történet híres mondata, aztán van itt olyan jellemzés is, mely mára már nem lenne, úgymond, píszí: ?Egy tiszta és rendes, csokoládébarna néger jött elém??
Tanulság is van, ahogy minden krimiben. Aki forró nyomon jár, annak szüksége van a jéghideg whiskyre, és a jó történetben a jellemek jobban meg vannak rajzolva, mint a hullák körüli krétavonalak.
