Százhuszonöt éve, Kossuth Lajos temetésén az egész nemzet gyászba borult. Ha az előbbi mondatban megnevezett államférfit behelyettesítenénk bármely más, a magyar nemzet és politika nagyjaként számontartott személlyel, könnyedén nyugtázhatnánk a kijelentést. De a több százezres tömeg – melyből 36 ezer ember vidékről utazott a fővárosba –, a csak a legnagyobbaknak járó ceremónia, és az a kitüntetett figyelem, illetve a vele járó feszültség, mely az egész folyamatot kísérte, már nem olyan magától értetődő.
Aligha van más olyan magyar államférfi, akinek még életében rendelet született volna arról, hogy nem lehet őt a hivatalos állami protokoll szerint eltemetni. Ferenc József osztrák császár és magyar király még azt is megtiltotta, hogy állami vezetők a temetésen részt vegyenek, és az épületekre kitűzzék a fekete lobogókat. Kossuthra ekkor már a kiegyezés óta fennálló rendszer ellenzékeként tekintettek.
Hetvenhét éves volt a reformkor kiemelkedő személyisége, amikor a neki adandó végtisztességgel kapcsolatos rendelkezések születtek, és kilencvenkettő, amikor valóban sor kerülhetett azok érvényesítésére. Ő maga nem közölte semmilyen, a temetésével kapcsolatos kívánságát az utókorral, végrendeletet sem készített.
Március 20-ai halála és az április 1-jei temetése között eltelt időszak rendkívül feszült, politikai csatározásokkal tarkított és utcai zavargásokkal teli napokat hozott, melyek próbára tették a Wekerle-kormányt. Az nem volt kérdéses, hogy Kossuthot magyar földben kell eltemetni. A megfelelő megoldást végül a miniszterelnök, Wekerle Sándor találta meg, aki első lépésként hiába kérvényezte Ferenc Józsefnél a megfelelő állami temetés megszervezésére szóló engedélyt.
Kossuth Lajost végül a főváros temethette el, mivel annak díszpolgára volt. A temetés szervezőire a megfelelő kiskapu megtalálása után további megoldandó feladatok vártak. A külföldön elhunyt államférfi hazaszállításáról is gondoskodni kellett, és nemcsak az ő holttestét, de emigrációiban elhunyt rokonaiét is magyar földre kellett szállítani.
Amikor Torinóban (akkori nevén Turinban) 1894. március 20-án megállapították, hogy Kossuth meghalt, lakóházában a faliórát megállították, és olasz szobrászok érkeztek a holttesthez, hogy halotti maszkot készíthessenek róla. Boncolás nem történt, díszőrség vigyázta a Via dei Mille-n álló ház lépcsőit. A harmadik napon hármas koporsóba tették, szemfedőjét hétfalusi csángó asszonyok hímezték. A turini protestáns templomban felravatalozták, és ott három napon át búcsúztak tőle.
A temetés 125. évfordulója alkalmából szervezet kiállítás megnyitón Radnainé dr. Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézet igazgatója ismertette a kiállítás koncepcióját. A tárlat annak a tizenkét napnak az eseményeit dolgozza fel, mely Kossuth halálának bekövetkezte és a temetés között telt el. Sajtóemlékeket, fényképeket mutatnak be, és látható a halotti maszk is. Mindezt egy nagyobb kiállítási anyagon belül helyezték el, mely a 19-20. századi Budapest gyászkultúrájával foglalkozik.
Demeterné Bártfay Emese, Kossuth szülőhelyének, Monok községnek a polgármestere a községben ma is élénken élő Kossuth-kultuszról beszélt. Kitekintett a nemzetközi elismertségre is, és példaként Párizs és Róma városát említette, ahol szintén terek, szobrok őrzik Kossuth emlékezetét.
Dr. Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója személyes megközelítésben értékelte Kossuth Lajos személyének különlegességét. A reformkor olyan kitüntetett időszaka a történelmünknek, amely félisteneket, mítoszi alakokat teremtett. Kossuth közülük is kiemelkedik azzal, hogy benne megvolt az az elszántság és lelkierő, mely egy ország vezetéséhez szükséges. Talán valóban illúziókat kergetett, de éppen ezek tették őt alkalmassá a vezetésre. A szíve nyitott volt, és víziója a nép egészét nemzetté tudta formálni.
A kiállítás remekül illeszkedik az Ég és föld között - A búcsútól az emlékezetig elnevezésű állandó kiállításba, ahol többek között megtekinthetjük a temetési ceremóniáknál használt, úgynevezett Apponyi gyászhintót, mely uralkodói pompájával a nemzet nagyjainak temetésére - így a Kossuthéra is - szolgált. De szemügyre vehetjük a kor gyászviseleteit is, melyet bécsi tervezők készítettek, párizsi minták alapján.
A tárlat megnyitása és az évforduló alkalmából különleges sétán vehettünk részt Hermann Róbert, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum főtanácsosa vezetésével. A Kossuth- mauzóleumot ez alkalommal belülről is megtekinthettük. A Magyarország legnagyobb síremlékeként számon tartott építményt 2015-ben újították fel. Az eredeti sír közelében, Kossuth Lajos születésének 100. évfordulóján jelölték ki a mauzóleum helyét, és 1909. november 25-én szentelték fel a hét emelet magas sírépítményt. Tervezője Gerster Kálmán építész, a szobrok Stróbl Alajos szobrász munkái.
Mind kívül, mind a belsejében elhelyezett szarkofág csak jelképes, a valódi koporsó a padlózat alatt található. A kripta belső tere, melyet Róth Miksa műhelyében készült mozaikok díszítenek, az ókeresztény mauzóleumokra emlékeztet. A domináló színek a kék és az arany, angyal alakok, virágok díszítik a falakat, illetve a Törvény, Jog, Hatalom, Igazság feliratok is szerepelnek. Nemcsak Kossuth Lajos, de családtagjai is itt nyugszanak.
A kiállítás augusztus 31-ig látogatható a Fiumei úti sírkert Kegyeleti Múzeumában.
Nyitókép: Kossuth temetése Budapesten. A gyászmenet az Erzsébet-körúton. Forrás OSZK
