? Hogyan kezdtek neki ennek a munkának?
? Megjelent egy felhívás a Katona és a Szputnyik portálján, hogy várunk egészségügyi témával kapcsolatos történeteket. Derék mennyiségű szöveg érkezett. Ám ezek az élménybeszámolók nem színházi anyagok, amelyeket ráadásul igen körültekintően lehet csak használni, hiszen ha valaki leírt egy fájdalmas, netán tragikus esetet, mi pedig csinálnánk belőle egy groteszk jelenetet, az esetleg bántó lehetne.
? Hogyan használták tehát ezeket a szövegeket?
? Jellemzően inkább elemeket emeltünk ki belőlük, történetrészleteket sűrítettünk, és formáltunk át, de az egész olyan mozaikos és átdolgozott, hogy szerintem a legtöbben rá sem fognak ismerni a sajátjukra ? hiszen van, hogy csak egy szófordulat kerül bele a színdarabba.
? Milyen élményanyagból dolgoztak még? Gondolom, a társaság többségének nincs túl sok kórházi tapasztalata.
? Legalább egy hónapon keresztül érkeztek hozzánk előadók: például a volt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet vezető főorvosa, hospice szolgálatban dolgozók, onkológus, a Thalassa Ház pszichiátere, mentősök. Számos beszélgetésen vettünk részt. Ezen kívül kimentünk terepre ? akik mentősöket játszanak az előadásban, ők valóban mentőztek abban az időszakban. Volt, aki napokat töltött el egy nővér mellett, sokan mentek boncolásra. Én hajléktalan-kórházban voltam.
? Adott helyzetben eszembe jutott már, hogy egy nagyvizit tipikusan interaktív színházi műfaj. Hogy látja, mennyire használnak az egészségügyben dolgozók teátrális eszközöket?
? Nem tudom, általában milyen a gyakorlat. Akiket én terepen láttam a hajléktalan- kórházban, egyáltalán nem voltak teátrálisak. Akik a színházban tartottak előadást nekünk, ők sem ? bár ők nem is abban a szituációban voltak, mint amit kérdez. Azt hiszem, leginkább a mentősök voltak jó értelemben teátrálisak: humorral mondták el az egyébiránt is erős történeteiket. Mi olyan szakemberekkel találkoztunk, akiknek figyelemreméltók a gesztusaik, a beszédmódjuk, és semmiképpen nem modorosak.
? Hogyan hasznosította ezeket az élményeket, például a hajléktalan-kórházi tapasztalatait?
? Azokból az élményekből építkezve konkrétan jelenetet írtam ? még nem tudom, hogy benne lesz-e az előadásban.
? Hogyhogy nem tudja?
? A szöveget alapvetően a dramaturg Róbert Júlia és a rendező Bodó Viktor alakítja. Jeleneteket persze többen is írnak, amelyek vagy be sem kerülnek vagy menet közben kerülnek ki, ám jönnek a helyükre újabbak ? ezek sorrendje pedig folyamatosan változik. De olyan is akad, hogy a próbákon egymáshoz fésüljük őket, hogy szimultán kerüljenek színre. Az a világ, amellyel Viktor szívesen dolgozik ? nagyon rövid mondatokból, szinte szavakból, gyors replikákból építkezik ?, leginkább Hajduk Károly kezére áll. Én kerekebb, összetett mondatokból álló szöveget írok, ami talán inkább eltér ettől a stílustól ? nyilván ezért is kerül bele kevésbé az előadásokba.
? Akkor miért ilyet ír?
? Én írás közben arra figyelek, mit lehet jól mondani ? úgy gondolom, Bodó Viktor nem azt várja, hogy megfeleljek az elvárásainak, hanem arra kíváncsi, én mit hozok ki az adott helyzetből. Aztán azt használ belőle, amit jónak gondol, mert az egészet ő látja át.
? De azt tudják már a próbák közben is, hogy az előadás milyen elemekből áll össze és milyen lesz az íve?
? Ezt szinte képtelenség tudni. Szerintem ő maga sem tudja. A jelenetsorrend ugyanis folyamatosan változik. A Kockavetőnél például az utolsó pillanatig alakult. Már játszottuk az előadást, mire rájöttem, hogy a kezdeti állapottól a végéig milyen pontokat kell érintenem.
? Nem nehéz így dolgozni?
? Már megszoktam. A jelenetek most is izgalmasak, ezért remélem, az egész kiadja majd azt, amiért érdemes volt ezzel foglalkozni. És azért sem nehéz, mert ennek a fajta színházi munkának van egy kézműves öröme is: jó csinálni.
? Gondolom, nemcsak ebben a próbaidőszakban volt terepmunka, de ez mennyiben volt különleges?
? Valóban, nem először készítünk el ilyen módon előadást: annyiban különleges ez a mostani, hogy az elképzelt riportozást általában nem tudjuk ilyen jól leszervezni, azonban itt volt egy színház, amelyik mindezt megcsinálta. Most könnyű dolgunk volt, mert kaptunk egy szabadegyetemet ? ahogy Viktor nevezte ezeket a reggel tíztől kezdődő előadásokat ?, ráadásul nagyon izgalmas személyek beszéltek nekünk rendkívül érdekes dolgokról.
? Ezek szerint nem lenne jobb kőszínházban dolgozni?
? Hát most éppen nagyon rosszul áll a Szputnyik ? mint ahogy a többi független társulat is. Mi májusban leállunk, hiszen nincs több pénzünk és nem merünk hitelt sem igénybe venni, mivel pályázat híján nem tudhatjuk, lesz-e miből megadni. Ha kiírják a működési pályázatot, és el is utalják ténylegesen a megítélt támogatást, akkor újraindulunk, ha nem, akkor megszűnik a társulat. De ha a független szféra nem lesz ellehetetlenítve, én inkább maradnék abban, mert az színesebb és szabadabb.
