
„Hatalmas megtiszteltetés és öröm, hogy a velencei zsűrit szolgálhatom” – jelentette ki Payne, aki 2005-ben a Kerülőutak, 2012-ben pedig az Utódok című filmjének forgatókönyvéért kapott Oscar-díjat. Hozzáfűzte, hogy miközben osztozik a filmrendezők kétségeiben a filmek egymással való összeméréséről, tiszteli a filmet mint művészeti formát ünneplő, csaknem százéves múltra visszatekintő Velencei Filmfesztivált.
A 64 éves rendező a nemzetközi zsűri többi tagjával együtt dönt majd a filmfesztivál fő díjairól, köztük a legjobb filmnek járó Arany Oroszlán díjról.
Payne legutóbb 2017-ben szerepelt a Lidón Kicsinyítés című fesztiválnyitó vígjátékával, melynek főszerepét Matt Damon alakította.
Alberto Barbera, a fesztivál művészeti igazgatója a Variety.com által idézett közleményében azoknak a filmkészítőknek a szűk köréhez sorolta a rendezőt, „akiknek a mozi iránti szenvedélyét a régi filmek ismerete és a kortárs mozi iránti kíváncsiság táplálja, mindenféle korlátok vagy határok nélkül”. Barbera megjegyezte, hogy Payne éppen emiatt alkalmas arra, hogy a velencei zsűri elnöke legyen.
A 82. Velencei Nemzetközi Filmfesztivált augusztus 27. és szeptember 6. között rendezik meg.