Átlagosan ezer oldalas a Magyar Katolikus Lexikon valamennyi kötete. A Dr. Diós István főszerkesztésével, Dr. Viczián János szerkesztésével jegyzett sorozat 1993-ban indult, s a százhúsz esztendővel korábban befejezett Egyetemes Magyar Enciklopédia, illetve az ezerkilencszázharmincas évek elején közzétett Katolikus Lexikon örökében helyezte el magát. Joggal, hiszen a Szent István Társulat (?a legrégibb ? alapításától [1848] kezdve napjainkig folyamatosan létező ? magyarországi könyvkiadó?, mint a XII. kötetben áll) nem egyszerűen katolikus ismerettárat, hanem (bizonyos fokig hasonlóan az imént említett XIX. századi, ugyancsak e kiadó által gondozott munkához) enciklopédikus művet tervezett ? és valósított meg.
Aki e lexikont fellapozza, a megjelölt tárgy evidens címszavai (vallási, vallás- és egyháztörténeti, bibliológiai, dogmatikai szócikkek, a szentekre, hitvallókra, pápákra, a jelentős egyházi személyiségekre, papokra, szerzetes- és apácarendekre, művészekre vonatkozó adatsorok, szimbólumok, attribútumok értelmezése, egyházmegyei, plébániai, intézményi információk és más tudnivalók) mellett számos olyan ismeret forrását is megnyithatja, amely nem tartozik a fő gyűjtési körbe. A mongol Arany Horda bibliográfiával ellátott rövid leírást kapott, a szentírási kontextusok ellenére a katolikus vallásúak diszciplináris belügyének nem tekinthető kémia mint tudományág szakszerű tudományos bemutatása tizenhét oldalt tesz ki (az elemek periódusos rendszerével, ábrákkal, képletekkel). A sajtó területéről szerepel még a Kéményseprőmunkás című egykori szakmai érdekvédelmi havilap is (igaz, keresztény érintettségű szakszervezeti egyesületek hivatalos közlönye volt), nem maradt ki az (1943-as) szárszói konferencia (melyet a Soli Deo Gloria Szövetség égisze alatt rendeztek), és így tovább. A példák száma gazdagon gyarapítható. E tágasság nem megy a következetesség rovására, és nem téveszti szem elől a katolikus jelzőt (Soli Deo Gloria szócikket hiába keresnénk, mivel az református diákszerveződés volt. Nyomatékos ellenpéldaként szóba hozhatjuk a mitológiával és a más vallásokkal kapcsolatos elemi tudás tárgyilagosra hangolt intenzív megjelenését). A magyar megjelölés természetes tárgybeli dominanciája mellett térben-időben nagyszabású a globális kitekintés. A lexikon helyeselhető módon preferálja a XX. századot és a napjainkat a régebbi korokkal szemben. Ez azonban egyáltalán nem jelenti, nem is jelentheti a régmúlt negligálását, csak azt, hogy a tágan és sokoldalúan értett legújabb korra, a modernitásra nagyobb figyelmet fordítanak a szerkesztők és szerzők, lévén ez feldolgozatlanabb és problematikusabb terület. Mind a szövegközi képek, mind a fekete-fehér és a színes táblák jó minőségűek, jól kiválasztottak.
A nemrégiben napvilágot látott XV. (Vesz ?Zs) kötetet ugyanazon átfogó pozitívumok és helyenkénti kisebb negatívumok jellemzik, mint a vállalkozás egészét. A katolikus hit, vallás, egyház címszavainak kifejtése korszerű, bőséges, markáns tájékoztatáson és hivatkozásokon alapszik, fogalmazásuk világos (mint épp a világosság ismertetése például). A személyi, intézményi és (egyház)földrajzi szócikkek nem takarékoskodnak a mellékes adatokkal sem. Viszont az utalásrendszer, a keresztinformációs bázis néha következetlen (mint a Vitéz János-címszavak esetében). Akadnak a pótkötetre vagy a teljes internetes hozzáférhetőségre maradó korrigálni valók (Vízvári László, a nemes emlékű piarista tanár, jeles bábművész már hosszú évek óta nincs az élők sorában stb.). A toleráns, de nívóigényeiben homogénül elsőrangút, pontosat követelő szerkesztői szemlélet itt-ott lazult (a Wass Albert-címszó tartalmilag sem kielégítő, szóhasználata pedig méltatlan az MKL-hez).
A lexikon anyaga nagyobb részt már ma is egyszerű kereséssel fellelhető a világhálón (Magyar Katolikus Lexikon ? kísérleti internetes változat). Kiegészítések is mutatkoznak (e sorok írója apai nagyapjának címszavára bukkant rá a véletlen folytán. Nem volt hiba, hogy neve és nem elsősorban katolikus kötődésű munkássága kimaradt a nyomtatott változatból, s megtisztelő, hogy szerepel az elektronikus adattárban). Nem elképzelhetetlen, hogy a Szent István Társulat műhelyéből kikerülhetnek a jövőben olyan tematikus szócikk-gyűjtemények, amelyek a maguk szűkebb körén belül praktikusabban, koncentráltabban használhatók, mint a csakis az ábécé sodrására bízott teljes folyam ? mely a Magyar Katolikus Lexikon lapjain az ? és ? szócikkel kezdődik az 1993-as I. kötetben, és ? a lexikon szerzőinek életrajzait felsorakoztató ötven oldalt megelőzően ? a 2010-es XV. kötetben a Zsuzsannamajor utalószóval végződik. Az utalás az Ö betűhöz, a X. kötethez irányít, s ezzel újra benne járunk a tudnivalók kontextuális körforgásában.
