alice-6233

Lewis Carroll történetét többféleképpen lehet értelmezni. Sokan úgy gondolják, a történet valójában a felnőtté válás útját mutatja be, amikor az ember átlép egy másik, számára még ismeretlen és talán pontosan ezért kissé szürreális világba. Mások úgy tartják: a történet egy pszichedelikus kaland leírása ? bár tekintve, hogy a művet Carroll a 19. század közepén írta, ez talán kizárható. Az, hogy mi motiválta az írót, amikor megalkotta a történetet, valószínűleg már sohasem fog kiderülni, de egyes elméletek szerint ritka kórban szenvedett, olyan migrénes fejfájás gyötörte, amely hallucinációkat okozott, és ez ihlette a történet világát. Annyi mindenesetre biztos, hogy az Alice Csodaországban és az Alice Tükörországban című művei rendkívül összetett alkotások, melyeket egyetlen nézőpontból aligha lehet bemutatni.

6d07-5022
Korodi Janka Alice szerepében

Bocsárdi László Alice című darabját az V. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) keretében tekinthették meg az érdeklődők. Jómagam lelkes híve vagyok mindennek, ami elvont és szürreális, így Alice történetéért is odavagyok, alig vártam tehát, hogy végre beülhessek Bocsárdi László előadására és felfedezzek egy számomra ismeretlen világot. Sajnos csalódnom kellett, nemcsak a darabban és a rendezésben, de még a színházban is, ugyanis hiába a sajtójegy vagy éppen az ajándékbérlet, ha két embernek is ugyanoda szól a jegye, így pedig az egyik ? jelen esetben én ? hoppon marad. Ez persze, megoldható probléma lenne, ha a színház munkatársai nem úgy reagálnak erre a helyzetre, hogy felzavarják az embert a karzatra egy pótszékre, ahonnan egy igencsak zavaró korlátnak köszönhetően nem látja az előadás felét. Ilyen viszontagságok után előítélettel vártam a kezdést, arra azonban semmiképpen nem számítottam, ami a színpadon fogadott.

6d07-3197
Alice és az álteknősök

Koncertszínházi előadást még sohasem láttam, így el sem tudtam képzelni, mit takar pontosan ez a műfaj, és bár sejthettem volna, hogy különleges előadásban lesz részem, arra, ami fogadott, nem számítottam. A gond nem az újítással vagy a koncertjelleggel volt. Sokkal nagyobb hibája az előadásnak a céltalansága. Bocsárdi László ugyanis a két Alice-történet nyomán szeretett volna megalkotni egy harmadikat, a hangsúlyt pedig a beavatásra kívánta helyezni. Egy teljesen ismeretlen világba akarta kalauzolni a nézőt, amelyből végül erkölcsi tanulságok által szabadulhat csak. Olyan világba sodort, ahol egyszerre van jelen a koncert, a mozgókép és a színház. Egy ilyen világ megalkotása azonban nagyon nehéz, nagyfokú precizitást igényel. Ez azonban abszolút hiányzott az Alice-ből, a történetet pedig elhalványította a látvány- és a hangzásvilág.

Barabas_Zsolt-6d07-4214
Alice, a hernyó és a sZempöl Offchestra

Az előadásnak mégsem az a legnagyobb hibája, hogy sokféle műfaj találkozott benne, hiszen, ha a zene vagy a mozgókép kifejezőbbé teszi az alakításokat, akkor a rendező elérte a kellő hatást, ehhez azonban erős történetre van szükség. Az Alice-ben azonban alig érezni a történet mondanivalóját, ívét. A zene, a díszlet, sőt még a mozgóképek külön-külön mind rendben voltak, a gond ott kezdődött, hogy mindez a történettel együtt valahogy mégsem működött. A sZempöl Offchestra zseniálisan játszott, ha nem színházi keretek között hallom őket, én is táncra perdülök. A jelmezekkel sem volt nagy probléma, bár akadt számomra egy-két kérdőjel, mint például a hernyó vagy az álteknőcök jelmeze, a nyúl ugyanakkor zseniálisra sikeredett ? noha sokban hasonlított a Donnie Darko-féle nyúlra. A színészi alakítások is megfelelőek voltak, Korodi Janka Alice-figurájának elhittem minden szavát, ugyanakkor sok esetben túlzónak éreztem a reakcióit. A karakterekkel már annál nagyobb volt a probléma, és talán ebben a jelmezek (is) hibásak, hiszen volt, hogy nem lehetett tudni, éppen kit alakít az adott színész, hacsak be nem mutatkozott, ahogyan a kandúr tette. Több felesleges elem is volt a darabban, ilyen jelenet volt például az, amikor az álteknősök azt imitálták, hogy hangszereken játszanak. A hangzásvilága izgalmas volt és a sZempöl Offchestra ismét bizonyított, ugyanakkor a jelenet maga teljesen feleslegesnek bizonyult, hiszen nemhogy hozzáadott volna, inkább elvett a történetből.

6d07-6088

Az előadás ismertetője szerint a darab főként a fiatal közönségnek szólt, hiszen a kamaszkori időszak zűrzavarát próbálta érzékeltetni. Ez apró részleteiben meg is történik a műben, többek között Alice identitáskeresésében ? talán ezért is volt három Alice egyszerre a színpadon ?, a drogok használatában vagy a hangulatingadozásban. Ugyanakkor a zenén és a képivilágon kívül sajnos nem sok marad meg a nézőben. Bocsárdi László túl sokat akart egyszerre, ám mindezzel csak összezavarta a nézők érzékszerveit és a történetet illetően számos kérdést hagyott megválaszolatlanul. Az ismertető szerint az Alice-történetek csupán ihletői voltak a darabnak, tehát nem feldolgozásról van szó, ugyanakkor a számtalan utalás miatt mégsem tudunk elvonatkoztatni a klasszikustól, és folyton várjuk, mikor tűnnek fel a jól ismert szereplők. De hiába ? sőt: a történet nem is a hagyományos befejezéssel zárul. A rendező túl nagy mértékben támaszkodott Alice szilárd karakterére, így pedig nem tudott megszületni új darab, azonban a régit sem tudta új köntösben visszaadni. Mindemellett a jelmezek szürrealitása sem volt indokolt. Az Alice Csodaországban karaktereinek van funkciója, van értelme az egész világnak, pontosan ettől zseniális alkotás, hiszen van létjogosultsága a szürrealitásnak. Ezek a néha polgárpukkasztóknak megálmodott történetek pontosan akkor működnek, ha van mögöttes tartalmuk, amelyet az alkotó a szürrealitással igyekszik megmutatni. Bocsárdi Lászlónál azonban teljesen öncélúak voltak a jelmezek, a díszlet és a zene is. Nem adták vissza a mögéjük álmodott történetet, így nem volt erkölcsi tanulság sem. Hiszen minden előadás végén ? ha jó darabról van szó ? úgy kellene távoznia a nézőnek, hogy levont valamilyen tanulságot belőle, erkölcsileg, szellemileg több lett az alkotás által. Bocsárdi László előadásából azonban csak egyetlen tanulságot lehetett levonni: a kevesebb néha több.

Fischer Viktória

Fotó: Barabás Zsolt