Hétszáz éves ezüstékszert találtak Visegrádon

Egyéb

Akár Piaszt Erzsébet királyné ruháját is ékesíthette az a 700 éves aranyozott ezüstékszer, amit az egykori visegrádi királyi palota régészeti feltárásánál találtak a szakemberek.

A Visegrád Reneszánsza fejlesztési program régészeti kutatásai során az első visegrádi királyi palota legépebben fennmaradt épülete és egy különleges Anjou-kori ékszer került elő. Ezen a területen, a királyi palota egykori Szent Györgynek szentelt palotakápolnája közelében, a Várhegy lábánál állt a most feltárt nagyméretű Anjou-kori udvarház. A 13. század végi, I. Károly (Róbert) korából származó toronyszerű épület mellett egy aranyozott, ezüstből öntött ruhakapocs párt találtak a szakemberek fémkeresős eljárással.

A finoman megmunkált, áttört díszű, mindössze 3,5 centiméter széles kapocspár valaha egy előkelő hölgy ruháját díszíthette. Ilyen kicsiny és díszes kapcsokat ugyanis a női ruhák nyakkivágásának összefogására használtak a középkorban.

Divatjuk a 16. századig fennmaradt, ám a most előkerült visegrádi darab a korai, 14. század első feléből való példányok közé tartozik. Keltezését nemcsak a rajta látható minuszkulás (négyvonalas) betűforma és jellegzetes hatkaréjos rozetta alakja, de lelőhelyének rétegviszonyai is bizonyítják. Lehetséges, hogy tulajdonosa egykor maga Piaszt Erzsébet királyné, I. Károly (Róbert) hitvese lehetett, ugyanis a feltárt épület feltehetően az ő házának épült.


6582fa517117aa39967b81fa.jpg
Visegrád régészeti feltárás

Az 1340-es évek közepén az özvegy anyakirályné önálló visegrádi kúriáját több forrás is megemlíti. Károly halála után az épületet jelentősen kibővítették és emeletes házzá alakították. Később, a 14. század második felében a ma is álló királyi palota felépítésével az özvegy anyakirályné alighanem új lakosztályt kapott a palotában, ezért a régi királynéi házat megint átalakították. Bontására csak a 14. század végén, Mária királyné korában került sor. Később a közelben Zsigmond király megépíttette a ferencesek kolostorát, de a régi királynéi kúria területe beépítetlen maradt, így ma már ez az egyetlen bemutatható épülete a korai Anjou-kori visegrádi királyi rezidenciának.

A régészeti feltárást a Várkapitányság megbízásából a Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeumának és Nemzeti Régészeti Intézetének munkatársai végezték el. A Visegrád Reneszánsza fejlesztési program részeként a Várkapitányság munkatársai korhű formában építik újjá Visegrád történelmi épületeit. A rekonstrukció leglátványosabb eleme a fellegvár és a királyi palota megújítása lesz.

Fotók forrása: Várkapitányság