Az Orpheusz kiadó vezetője, mely újabban konferenciák anyagát is megjelenteti. Mi jellemzi a kiadó tevékenységét?
Az Orpheusz Kiadó a 2009-ben elhunyt Deák László alapító kiadóvezető szándékának megfelelően elsősorban kortárs szépirodalmi műveket jelentet meg, kiemelten versesköteteket, s magam is ezt a szakmai elgondolást kívántam folytatni. Amikor 2011-ben átvettem a kiadó vezetését, a gazdasági és adminisztratív stabilizáció volt a legégetőbb feladat, ezért kevés könyv jelenhetett meg az elmúlt két évben. Idén viszont több címmel is jelentkezett a kiadó, így mások mellett Dobozi Eszter, Király László és Király Farkas versesköteteit is kiadtuk. Emellett fontosnak tartom a külföldi kortárs filozófusok műveinek megjelentetését, legutóbb Michel Onfray és Gabriel Liiceanu műveit olvashatták a kiadónktól, utóbbi újabb két könyve, A hazugságról és A gyűlöletről is hamarosan olvasható lesz magyarul a már megjelent A csábításról című kötet mellett. Idén két tanulmánykötetet gondoztunk, amelyeknek valóban egy-egy írószövetségi konferencia volt az előzménye. A Nemes Nagy Ágnes arcai és a ?nem csak a magam terhét hordom?? ? Tormay Cécile és a Napkelet című kötetek nem ?száraz? előadások gyűjteménye, hanem sokkal inkább az a szerkesztői szándék kapott teret, amely a konferenciák anyagait kiindulópontnak tekintve, szép és olvasóbarát, az adott alkotót és életművet bemutató, népszerűsítő könyvet ad az olvasó kezébe.
Ezek szerint a tartalom mellett a küllem is fontos szempont.
Vesszőparipám, hogy a könyvnek szépnek kell lennie, hiszen hosszútávon a papíralapú könyv küllemével tudja felvenni a versenyt a digitális kiadványokkal szemben. Ezért kiadónk az utóbbi évben szinte csak keménytáblás, Vincze Judit fiatal képzőművész munkatársam által tervezett könyveket ad ki. A könyvek külleméről vallott nézeteim több szerzőt csábítottak kiadónkhoz, Alexa Károly, Szentmártoni János, Vincze Ferenc, Ekler Andrea, Prágai Tamás kötetei a közeljövőben jelennek meg.
Az Írószövetség titkáraként a határon túli magyar irodalom helyzetét is mélyebben látja, hiszen az több bemutatóval szerepel a szövetség rendezvényein. Milyen a kapcsolat az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, újvidéki magyar irodalommal, tudnak-e figyelmet fordítani akár a Skandináviában élő vagy tengeren túli magyar közösségekre?
A határon túli magyar szerzők, olvasók számomra ugyanolyan fontosak, mint az anyaországiak, ezt a szemléletet nyílván befolyásolja, hogy Brassóban születtem és nevelkedtem. Az a tény, hogy az elmúlt három évben a MASZRE támogatásának köszönhetően, pályázati forrásból lehetőségünk adódott több mint száz irodalmi estet szervezni határon túl, nagyon elégedetté tesz. Az Írószövetség számos tagja utazhatott a Kárpát-medence más országaiba író-olvasó találkozóra, de olyan távolabbi országokba is eljutottunk ahol jelentős magyar diaszpóra él. Idén éppen az Erdélyi Magyar Írók Ligájával közösen, az ő kezdeményezésükre utazhatott el öt író Ausztráliába, ahol irodalmi esteket tarthattak a helyi magyarok többnapos találkozóján. Király Zoltán, az EMIL ügyvezető elnöke ötleteivel és nagy munkabírásával azok közé a partnereink közé tartozik, akivel nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Szerencsére mára már nem csak az anyaországi írók vesznek részt határon túli esteken, egyre gyakoribb az is, amikor néhány határon túli szerző utazik határon túlra, például az erdélyiek Kárpátaljára vagy a vajdaságiak Erdélybe. Ezt én rendkívül fontosnak tartom, mert ezek azok az apró lépések amelyek az egységes magyar irodalom ügyét szolgálják. Skandináviában nagy segítségünk az Oslóban élő Kovács Katáng Ferenc, és a Svédországban élő Lipcsey Emőke. Utóbbinak oroszlánrésze volt abban, hogy hazánk részt vehetett a göteborgi könyvvásáron. Látnunk kell, hogy minden jelentős esemény mögött, a háttérben szívósan dogozik valaki, aki szívügyének tekinti irodalmunk népszerűsítését, s az ő munkájuk nélkül nem lehetnének nagy terveink.
Hogyan függ össze írás és irodalmi szervező munka? Mennyiben segíti vagy akadályozza egymást a kettő?
Az ismeretterjesztő tanulmányok megírását segíti a szervező munka, hiszen az alkalmi írások e feladatkör velejárói. Ugyanakkor a nagyobb lélegzetű munkákat sajnos akadályozza. Évek óta dolgozom egy Szakonyi Károlyról szóló monográfián, s csak remélni tudom, hogy jövőre elkészülök vele. Mivel közel másfél éve félre kellett tennem ezt a feladatot, most nem folytathatom ott, ahol akkor, a munka lendületében félbehagytam az írást. Nekiveselkedni csak akkor fogok újra, amikor tudom, lesz egybefüggő három hetem ahhoz, hogy ismét belerázódjak a munkába. Remélem, hogy jövő nyáron be tudom fejezni, mert szeretném, ha belátható időn belül megjelenhetne. Emellett most leginkább az esszénovellák foglalkoztatnak, ezek a rövid terjedelmű, általam miniatúráknak nevezett írások, amelyekből néhányat már publikáltam folyóiratokban. Számomra kedves, hálás műfaj ez, alkalmas arra, hogy viszonylag kevés szabadidőmben kitekinthessek általa a szépirodalom és a filozófia határmezsgyéjére. Terveim szerint jövő könyvhétre ezek az írásaim kötetben is megjelennek.
Legújabb könyvének elemzéseiben az értékek hangsúlyosan jelen vannak, ha olvassuk, katarzisként élhetjük át: folyamatosan születnek értékőrző és értékteremtő művek a magyar irodalomban. Hogyan lehet felkelteni az érdeklődést fontos művek iránt és azt diskurzusban tartani?
A belső szobához, mint a kötetem fülszövegében is jeleztem, szerintem könyvek vezetnek, s meggyőződésem, hogy ott csakis jelentős művek által tanulhatunk meg költőien lakozni. Valóban jelennek meg értékőrző és értékteremtő alkotások, de azokat legtöbbször nem a könyvesboltok kirakatában találjuk meg, s nem tévéreklámokból értesülünk róluk. A kritikus feladata kettős, nem csupán elemez és értékel, hanem felhívja a figyelmet egy-egy jelentősebb műre. Utóbbit fontosabbnak vélem, talán ez az oka annak, hogy a kötetemben szereplő írások mind olyan könyvekről szólnak, amelyeket értékesnek tartok. Egy rosszul sikerült könyvet kielemezhetek egy folyóiratban - bár ilyesféle feladat ritkán vonz -, de egy tanulmánykötetben, amelynek feladata az olvasó elmélyültebb figyelmének felkeltése és fenntartása, nem adhatok teret efféle írásoknak, hiszen nem ez a célja. Az érdeklődést egyes művek iránt fel lehet kelteni, de diskurzusban tartani azokat legfeljebb ideig-óráig lehet. A diskurzus fenntartását sok tényező befolyásolja, s ezeknek legritkább esetben van közük az esztétikához. Sokkal inkább pillanatnyi érdekek, széljárások és divatok mentén alakulnak.
Ehhez kapcsolódó aktuális téma az elfeledett irodalom. Hasonlóan újratematizált a nőírók munkássága.
Fontosnak tartok minden szakmai vitát, nem véletlenül szerveztük meg tavaly Kollarits Krisztinával a Tormay konferenciát. Ez az életmű tipikus példája annak, hogy miként működik olykor a diskurzus. Nagyasszony, artisztikus író, dekoratív tehetség, antiszemita, a Horthy-rendszer politikai kegyeltje, csupán néhány jelző azok közül, amelyek Tormay Cécile neve mellé kerültek. A szakmai konferencia célja az volt, hogy újraolvasva a teljes életművet beszéljünk róla. Hiszen mindaddig hogyan is formálhatnánk véleményt? A tanácskozás egyik levezető elnökeként olykor nagy erőfeszítésembe került, hogy a hozzászólásokat moderáljam, s ne adjak helyt az aktuálpolitikai szónoklatoknak. Meggyőződésem, hogy teljesen természetes az a jelenség, amikor az irodalmi köztudatban bizonyos szerzők felbukkannak, mások pedig elsüllyednek, miközben számos alkotó immáron hosszú évtizedek óta jelen van. Mindazokat, akik bekerültek az iskolai tananyagba, s évtizedek óta tanítják munkásságukat, szerencsésnek vélhetünk. Mégis bennem felmerül a kérdés, hányan olvassuk ma Batsányi János verseit? Mennyivel szerencsésebb ő kanonizált, iskolai tankönyvekben szereplő, érettségi tétellé vált alkotóként, mint egy oda be nem került, szintén nem olvasott társa? S e gondolat mentén még számos kérdés felmerülhet. Örülök annak, hogy újratematizált a nőírók munkássága, mert magam is szívesen foglalkozom e témával, de tisztában vagyok azzal, hogy ez a kérdés is lecseng előbb utóbb. Most éppen nekik kedvez az irodalmi közhangulat.
Ön szerint kikre kéne odafigyelnünk, újra elővennünk?
Tavaly télen több tucat költőnő verseit olvastam végig, s válogattam közülük Kubik Anna kérésére egy csokorra valót. Értek nagy meglepetések, például Hajnal Anna versei. Az utóbbi hónapokban e munkámban leltem legnagyobb örömömet, hiszen nem csupán válogathattam a verseket, hanem rendezhettem is azt a CD-t, amely Másféle idő címmel jelenik meg november elején s mintegy húsz költőnő verseit tartalmazza Kubik Anna értő előadásában, Miskolczi Anita gordonkaművész közreműködésével. A veszteségből táplálkozó fájdalom, a női létélmények, hangulatingások, útkeresések s lehetséges válaszok köré épülnek e versek, egymásutániságukban megrajzolva egy portrét és egy történetet, amely jellegéből adódóan bármelyikünké lehetne.
Csanda Mária
