Kásler Miklós állami kitüntetéseket, művészeti díjakat adott át

"Önök a tudomány és a kultúra különböző területein a semmiből alkottak értéket, példaképül szolgálnak kortársaiknak és a feltörekvő ifjúságnak is. Korszakváltó időszakban vagyunk, szükség van mindenki tehetségére" - mondta Kásler Miklós kedden a Várkert Bazárban a Magyar Érdemrendek, illetve az állami művészeti díjak átadásán. Az emberi erőforrások minisztere kiemelte: a díjazottak hozzájárulnak a nemzet felemelkedéséhez. Szavai szerint a történelem tanúsítja, hogy minden nemzet életében vannak időszakok, amikor évszázadokra megváltoztatják sorsukat, fejlődésnek vagy visszafejlődésnek indulhatnak.

A kulturális terület díjazottjai:

Kiemelkedő színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

ANDRÁS SÁNDOR József Attila-díjas költő, író, irodalomtörténész, irodalomkritikus,
AXT LÁSZLÓ Jászai Mari-díjas artistaművész,
BÁLINT PÉTER József Attila-díjas író, a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karának dékánja, az Irodalmi, Kommunikációs, Kulturális Antropológiai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára,
BÉRES ATTILA rendező, a Miskolci Nemzeti Színház ügyvezető igazgatója,
DONCSEV TOSO író, műfordító,
DÖME ISTVÁN, a Magyar Állami Operaház nyugalmazott főügyelője,
EÖTVÖS TIBOR artistaművész, az Eötvös Cirkusz alapítója,
ERTL PÉTER, a Nemzeti Táncszínház ügyvezető igazgatója,
FARKAS BOGLÁRKA újságíró, az ECHO TV volt vezérigazgatója,
FARKAS GÁBOR Ybl Miklós-díjas építészmérnök, a Pécsi Tudományegyetem címzetes egyetemi tanára,
KONCZ TIBOR zeneszerző, zongorista, dobos,
KOREN TAMÁS táncművész, balettmester, a Magyar Táncművészeti Egyetem Táncművészképző Intézete Klasszikus Balett Tanszékének professor emeritusa,
KOVÁCS ISTVÁN Liszt Ferenc-díjas operaénekes,
MACZKÓ MÁRIA népdalénekes, a turai Bartók Béla Művelődési Ház és Könyvtár művészeti vezetője,
SZARVAS JÓZSEF Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja,


ertl_peter_marc15_600x408.png
Ertl Péter átveszi az elismerést

A haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést kapott:

PETRÁS MÁRIA népdalénekes, keramikusművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja,

VEREBÉLY IVÁN Jászai Mari-díjas színművész.

A magyar irodalom területén nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Magyarország Babérkoszorúja díjat kapott:

DÖBRENTEI KORNÉL József Attila-díjas író, költő, újságíró, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja,
FERDINANDY GYÖRGY József Attila-díjas és Márai Sándor-díjas író, költő, műfordító, kritikus, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

A magyar művészet értékeinek gyarapítása érdekében végzett magas szintű, igényes teljesítménye elismeréseként Magyarország Kiváló Művésze díjban részesült:

BÁTORI ÉVA operaénekes, érdemes művész,
CSURKA LÁSZLÓ Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes művész,
DÓZSA LÁSZLÓ színművész, rendező, érdemes művész,
KÖRTVÉLYESSY ZSOLT Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész
RÁTÓTI ZOLTÁN Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja


_d0a4014__copy__600x405.png
Trokán Péter

A magyar nemzeti kultúra, művészi alkotómunka területén végzett kiemelkedő művészi értékteremtő munkája elismeréseként Magyarország Érdemes Művésze díjat vehetett át:

ÁRENDÁS JÓZSEF Munkácsy Mihály-díjas grafikusművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja,
DUKAY BARNABÁS Erkel Ferenc-díjas zeneszerző,
FEHÉR ANNA Jászai Mari-díjas színművész
GRÁF ZSUZSANNA Liszt Ferenc-díjas karnagy,
OBERFRANK PÁL Jászai Mari-díjas színművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére,
OLASZ FERENC Balázs Béla-díjas fotográfus, filmrendező, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja,
PÁL ISTVÁN "Szalonna" Liszt Ferenc-díjas népzenész,
RÁLIK SZILVIA Liszt Ferenc-díjas operaénekes,
RÁTKAI ERZSÉBET Jászai Mari-díjas és Ferenczy Noémi-díjas színházi látvány-, díszlet- és jelmeztervező, iparművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja,
RIPPEL FERENC Hortobágyi Károly-díjas artistaművész,
RIPPEL VIKTOR Hortobágyi Károly-díjas artistaművész,
RUBOLD ÖDÖN Jászai Mari-díjas színművész,
SKARDELLI GYÖRGY Ybl Miklós-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja,
SZÖGI CSABA Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, táncpedagógus,
TOPOLÁNSZKY TAMÁS Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus,
TÓTH AUGUSZTA Jászai Mari-díjas színművész,
TROKÁN PÉTER Jászai Mari-díjas színművész.