A kétórás alkalmakon – melyekhez mindig csatlakozik az Orlai Produkciós Iroda alkotóközösségének egy vagy több tagja is – a résztvevők drámapedagógiai formákon keresztül osztják meg egymással véleményüket. A Jurányi Latte által készített interjúban szóba kerülnek a kezdetek, illetve hogy milyen most az online térben tartani a foglalkozásokat, valamint a következő, azaz a március 18-i Állj bele! – Ismered a határaidat?, amelyen a játszótárs Mészáros Máté lesz.
2020-ban végeztetek a Színház-és Filmművészeti Egyetemen drámainstruktor szakon Gáspár Máté és Golden Dániel osztályában. Mit csinál a drámainstruktor?
Ágnes: Röviden ez a „drámapedagógia és a színházi nevelés” összes. Nagyon sokrétű szak, ami sok mindent lefed, a színházi neveléshez kapcsolódóan mindent.
Zsombor: A drámainstruktorok dolgozhatnak iskolákban mint drámatanár vagy diákszínjátszó-vezető, és emellett színházakban is el tudnak helyezkedni mint színházi nevelési szakember, aki feldolgozó- és ráhangolófoglalkozásokat tart előadásokhoz kapcsolódóan, továbbá ők szervezik az ifjúsági programokat a Katonában, Örkényben, Radnótiban.
Hogy ismerkedtetek meg Orlai Tiborral, és hogyan telt nála a szakmai gyakorlatotok?
Á.: Neudold Júlia, aki az egyik legkedvesebb tanárunk volt az egyetemen – egyébként az Örkény IRAM program vezetője, – elhívta az egyik óránkra Orlai Tibort, mert ő sok olyan előadást készít, amik tabutémákról, társadalmi felelősségvállalásról szólnak. Mivel az Orlai Produkciós Irodának még nincs színházi nevelési programja, ezért nagyon érdeklődőek voltunk, hogy mik Tibor elképzelései és hogyan tudunk hozzá kapcsolódni. Nagyon szimpatikus volt, de akkor én még nem tudtam biztosan, hogy hol szeretném eltölteni a gyakorlati időmet.
Zs.: Tiborban az volt nagyon rokonszenves, hogy azt mondta, ő nem tudja pontosan, hogy mi mivel foglalkozunk, de nagyon kíváncsi ránk, és szeretné megismerni, amit csinálunk, és ha valaki hozzá megy szakmai gyakorlatra, akkor teljesen szabad kezet kap. Szimpatikus volt, hogy nem egy meglévő rendszerbe kell beletanulni, hanem az alapoktól kidolgozhatjuk a saját rendszerünket, koncepciónkat. Egyedül nem akartam belekezdeni, de tudtam, hogy Ági még nem döntötte el teljesen, merre tovább, így megkérdeztem, hogy van-e kedve hozzá. Aztán megkértük Julit, hogy legyen a mentorunk az Orlai Produkciós Irodánál végzett szakmai gyakorlatunk alatt. Szerencsésen jött ki, Juli sokat segített nekünk az elején a dolgok felépítésében.
Á.: Igen, és azért volt nagyon jó a szakmai gyakorlatunk, mert nekünk kellett kitalálni mindent az elejétől. Nekünk kellett kigondolni és aztán véghezvinni, ez elég jó ajánlat volt.
Zs.: Tiborral úgy beszéltük meg, hogy ha tetszik neki, amit csinálunk a félév alatt, akkor ő hosszú távra tervez velünk, egyébként ekkor már felmerült az Állj bele! mint saját drámajátékos est, de előbb előadásokhoz (Széttépve, Leszámolás velem) próbáltunk csatlakozni, és azokhoz készítettünk feldolgozófoglalkozásokat, majd az idei évre írtunk évadtervet, amiben már szerepelt az Állj bele! is, és előadásokhoz kapcsolódó feldolgozófoglalkozások. Ami még nagy projektünk volt a szakmai gyakorlatunk alatt, hogy csináltunk közönségkutatást Tibornak, ami izgalmas volt. Visszatérve az előző kérdésedre, szerintem a drámainstruktor egy kicsit közönségszervező is. Jó volt, hogy mindent a nulláról kellett felépítenünk, mert így megtanultunk nemcsak mint drámainstruktor működni, hanem kicsit mint marketinges meg közönségszervező is.
Mi a célja az említett Állj bele! programsorozatnak?
Á.: A 16 éven felülieknek, vagyis felnőtteknek szánt program platformot kínál arra, hogy tabutémákról játékos, biztonságos keretek között tudjanak gondolkodni, véleményt alkotni, játszani, amire nem feltétlen van lehetőség a mai világban.
Zs.: Az a cél, hogy olyan témákkal tudj foglalkozni egy biztonságos közegben, amikről nem nagyon beszélünk a hétköznapokban, mert ciki, vagy egyszerűbb nem beszélni róla. Nagyon különbözőek a vélemények, de pont az a cél, hogy az alkalmakon úgy oszthatod meg a gondolataid egy tabutémáról, hogy tudod azt, hogy nem fognak miatta megkövezni, viszont közben megismerhetsz más nézőpontokat is, egy kicsit kiszakadhatsz abból a burokból, amiben amúgy vagy. Szerintem ez a program azt az igényt tudja kielégíteni, hogy ha mondjuk látsz egy színházi előadást a barátaiddal, amit utána velük egy sör mellett megbeszélsz, akkor valószínűleg hasonló véleményen lesztek, hiszen a barátaidról van szó, de az Állj bele! esetében teljesen idegenek találkoznak, és jó esetben más impulzusok is érnek, és más nézőpontot is megismerhetsz.
Á.: És minden egyes alkalommal az derül ki, hogy az embereknek tényleg van igénye arra, hogy beszélgessenek egymással. Általános és komoly tanulság számunkra, hogy Zsomborral a kétórás programunknak sok formát adunk előzetesen, de mindig a beszélgetés az a forma, ami a legjobban működik. Persze tisztában vagyunk vele, hogy egy ilyen eseményre többségében nyitott, kommunikatív emberek jönnek el.
Zs.: Olyan emberek szoktak eljönni, akik szeretnek ismerkedni és nem félnek idegenekkel beszélgetni. De olyanok is eljönnek, akik nem feltétlen ilyen típusok, mondjuk mert a párjuk elhozza őket, de eddig abszolút pozitív a dolog, egyszerűen meglepi az embert az, hogy idegen felnőttek tudnak együtt játszani, beszélgetni, vitázni két órán keresztül. Manapság ez annyira nincs benne a hétköznapokban, és ezek az alkalmak mindenkinek felüdülést jelentenek. A legtöbb visszajelzést ezzel kapcsolatban kapjuk, hogy nem is gondolták volna, hogy ismeretlenekkel két órát így el lehet tölteni.
Hogy néz ki egy alkalom személyesen, amikor lehet találkozni, és hogy néz ki most, az online térben?
Á.: Fontos, hogy nem egy-egy előadáshoz kapcsolódik egy-egy Állj bele!, hanem az előadások témájához, tehát nem is feltétel, hogy bárki lássa az előadásokat. Játékos formákkal dolgozunk, tehát alapvetően nem beszélgetés, hanem fel kell állni, megmozdulni, állóképet, jelenetet kell készíteni.
Zs.: Nevezzük dramatizált beszélgetésnek, véleménynyilvánításnak. Le is ülhetnénk, beszélgethetnénk, hogy ki mit gondol, de ugyanezt inkább játékos formába ültetve kommunikálják a résztvevők egymás felé. Tehát nem feltétlen szavakba öntöd, hanem egy állóképbe, hangjátékba, vagy jelenetbe.
Á.: A Zoomon is számtalan lehetőség áll a rendelkezésünkre, például jelenetet, híradót, reklámot tudunk csinálni. Féltünk az elején, hogy egyhangú lesz, de már háromszor ment, és rajzolni is lehet, kiscsoportokban, nagycsoportokban beszélgetni, és mivel a gép előtt ülünk, még fotót is lehet gyűjteni az internetről egy-egy feladat erejéig. Vannak olyan dolgok, amiket élőben nem szoktunk használni, de most tere van a Zoomon.
Zs.: Ezzel kapcsolatban is visszajeleztek, hogy a pandémia után is maradjon meg a Zoom lehetősége, mert sok a külföldről bejelentkező nézőnk, akik nagyon élvezik, hogy így lehetőségük van részt venni.
Kiknek ajánljátok az Állj bele! foglalkozásokat?
Zs.: Mindenkinek, akinek igénye van most emberekkel beszélgetni. Jelenleg nem lehet kávézni meg borozni menni, de a számítógép előtt is lehet kapcsolatot teremteni másokkal. Akit érdekel az, hogy másnak mi a véleménye, azok bátran jöhetnek. Nem kell attól félni, hogy mélyre megyünk és lélekbúvárkodunk, meg sebeket tépünk fel és szerepelni kell… Úgy tervezzük a foglalkozásokat, hogy mindenki annyit oszt meg magáról, amennyit szeretne. Semmi sem kötelező. Minden csak addig játék, amíg jól érezzük magunkat, nem szeretnénk senkinek beletiporni a lelkébe és a magánszférájába.
Mi a szerepe a játszótársnak?
Á.: Mindig van egy sztárvendégünk, aki kapcsolódik az adott előadáshoz. Ő is ugyanolyan résztvevő, mint bárki más, nem adunk neki külön feladatot. Arra törekszünk, hogy minden résztvevő találkozzon az adott sztárvendéggel, mondjuk kiscsoportos bontásban mindenkinek legyen lehetősége vele beszélni. Azért sem szánunk nekik külön szerepet, mert ők általában a próbafolyamat alatt hat hetet foglalkoztak az aktuális témánkkal, sokkal jártasabbak a munkájuk miatt benne, de emiatt jó ötletnek tartjuk, hogy vele tölthessenek időt a foglalkozáson résztvevők, hogy megismerhessük az ő véleményét is az adott témával kapcsolatban.
Március 18-án lesz a következő alkalom. Mesélnétek róla?
Zs.: Ismered a határaidat? a címe. Foglalkozunk majd azzal, hogy a vírus kapcsán milyen határaink alakultak ki, milyen határainkat kellett átlépni, hogy érezzük most magunkat, gyerekkori-felnőttkori határátlépések, mi az, ami még belefér, mi, az ami már nem...
Mit üzentek azoknak az olvasóknak, akik kedvet kaptak részt venni egy Állj bele! foglalkozáson, de valamiért még bizonytalanok?
Zs.: Egyrészt azt, hogy semmi sem kötelező, másrészt hogy nem célunk, hogy mélységekig menjünk, csak az, hogy meghallgassuk egymás véleményét, de mindenki annyit nyilvánul meg és annyit mond el, amennyit ő szeretne.
Á.: Meg azt szeretnénk erősíteni, hogy mindenki ugyanabban a helyzetben van, bejelentkezünk Zoomon ismeretlen emberek közé, át fogunk ezen együtt lépni, előbb-utóbb mindenki megszólal, és lehet, hogy van, akinek így, online könnyebb lesz megnyilvánulni.
Az interjút Bordás Katinka készítette. Képek forrása: Jurányi Ház
