2001-ben Inbal Pinto neve még egymagában állt a társulat nevében: igaz, (alkotó)társa, a színház felől jövő Pollak már akkor is jelentős részt vállalt a társulati munkából. A koreográfusnő még ma is csak negyvenes évei legelejét tapossa: itteni bemutatkozása óta pedig jelentős munkák sorával bizonyította egyedi, különleges képességeit.
A fantáziadús, merészen szintetizáló, szivacsként működő, elegyítő, újragondoló, idéző, műveivel-műveiben ?valamire emlékez(tet)ő? Pinto lírai szürrealizmusa önmagában áll. A koreográfus (aki Pollakkal közösen jegyezte e mű, a Hydra rendezését, díszletét, jelmezeit is) szinte ösztönöz munkáival az összehasonlítgatásra, a ?kicsit olyan, mint? kezdetű mondatok megfogalmazására. S ez, ebben az esetben egy pillanatig sem baj, vagy rossz ízű. Nem baj azért, mert Pinto világa masszívan egyben van. Eszmei rokonságot mutat sokakkal, ám az komolyan fel nem merülhet az emberben, hogy különleges, egyedi képi és mozgásvilágához innen-onnan ?csipegetett? volna.
Budapesti, bemutatkozó előadásán a magával ragadó, a cirkusz (s így persze Picasso, vagy épp, a mából a két Philippe: Découflé és Genty) világával rokon, varázslatos látomás-füzérrel véste be magát emlékezetünkbe. Ezen, alig harminc évesen létrehozott, Oyster (Osztriga) című alkotása finom lírájával, elképesztő leleményességével, feledhetetlen látványvilágával hatott, s közel hasonló erényeket vonultatott fel a 2007-ben, Japánban bemutatott Hydrában is. A vizek lényeitől máskor is előszeretettel címet kölcsönző Pinto puritán, letisztult (hiszen erősen japáni kötődésű, konkrétan Mijazava Kendzsi geológus-író művei ihlette) munkájában a szcenika már jóval visszafogottabb szerepet kap.
Csonkolt frakkban játszó férfiakat látunk, s a francia empire olajban megörökült, arisztokrata asszonyainak alakját idéző, mell alatt kötött, egyszerű, ám elegáns ruhát viselő nőket, egy szinte teljesen üres térben. A doboz-színpad szemközti falán fekvő, négyzetes luk, mely hatalmas levélrést idéz. Alatta pad, jobbszélen, a magasban jókora zsák függ ? ezt később megfúrják, s hasából finoman szemerkélő homok vékony csíkja pereg az egész mű alatt, idézve ? természetesen ? a múló időt.
?Az arctalan fejek kivehetetlenek, bizonyos vonásaik azonban egyértelműen, élesen kirajzolódnak? vallják az alkotók a műről, a hidraságról. Pinto roppantul kedveli az összeolvadó, hatalmas, sosemvolt lénnyé, szelíd, ágbogas, tengeri jószággá egybekapaszkodó, majd elemeikre széteső testek látványát. Rendkívüli játékokat űz a korpusszal, mindezt teszi kizárólag találékonyságára támaszkodva. A naponta forradalmasodó, új technológiák korában hagyományos, analóg-testtechnikákkal dolgozó kézműves ő. Titka elsősorban a kiváló emberanyag: táncosai roppant fegyelemmel, odaadással valósítják meg olykor egészen bizarr elképzeléseit. Akrobatikus elemekkel telitűzdelt produkciójának látomásfüzérében tárggyá váló, széthasadó, láthatatlan energiák húzta-vonta emberalakok, vagy apró lábacskáin, pókként szaladgáló reflektor, emberalakok csévélte (a némafilmek szcenikai világát idéző) futó táj-szimuláció. Kirobbanó energiák, és zavarba ejtő, finom, intim apróságok. Állandó hullámzás.
A játék menete olykor szélsőségesen lelassul: néha szinte belé lehet szenderedni, hogy aztán egy váratlan, megdöbbentő képi-, vagy hangeffekt sürgősen vigyázzba állítsa érzékeinket.
Az erős képzőművészeti kötődésű, kiváló atmoszférateremtő Pinto olykor Goya, vagy Bruno Schultz fojtogató álomvilágába röptet. Jellegzetes, nagyon mély fényei pedig Toulouse-Lautrec lidérces, mulatói gyurmatesteit-gyurmaarcait idézik meg.
Kozmikus utazást emlegetnek az alkotók a Hydra kapcsán: a kozmosz itt, jelen esetben az egyén rebbenékeny, cseppkőként, örökkön épülő pszichéje, emlékezete, múltjának egymásra rakódó foszlányai. Félbe maradt mozdulatok, a fantáziában szeszélyesen, zabolátlanul továbbjátszott realitás-szilánkok, avagy álomkép-darabkák.
A pompásan burjánzó látomás-indák útját a fegyelem és líra képe zárja. A tizenkét táncos a záróképben olyan precizitással produkált össztánccal búcsúzik, hogy azt a legvaskezűbb musical-rendező is párás szemmel lesné. A fokozatosan sötétülő színpadon látható, pompás mozgás-falanszterre finom pihék ömlenek a magasból. Mint a pitypang molyhos ernyőjének egy-egy könnyű pamacsa. Naconxypanban hull a hó.
