Január 31-én, vasárnap 18 órától mutatja be a Tomcsa Sándor Színház bábtagozata, az Udvarhely Bábműhely a bukovinai székely népmesékből inspirálódott Az öreg király hagyatéka című álomból szőtt bábjátékát.

„Álmokból szőtt bemutatót tartunk, ebben a bizonyos szempontból álmokból szőtt évadnak tűnő színházi idényben” – mondta Nagy Pál színházigazgató reflektálva arra, hogy a betervezett előadások többségét kénytelen volt a társulat átütemezni a 2021/2022-es évadra. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a betervezett előadások megvalósításáról nem mondanak le, így a Furcsa pár, Száll a kakukk a fészkére című előadások a jövő idényben kerülnek színre. A társulat árnyaltan és érzékenyen reagált az adott körülményekre: két különleges, rendhagyó, a színház határait feszegető produkciót hozott létre. Dálnoky Réka, a színház művészeti vezetője, mindkét produkció dramaturgja kiemelte: mindkét előadást az az igény szülte, „hogy a történetmondás, a kommunikáció a színházi nyelven keresztül, a kapcsolattartás a nézőkkel, a közösséggel fennmaradjon.”

A társulat filmes színházi kísérletét, a kimondottan online térre készült Beckett rövidek című produkciót decemberben mutatta be Zakariás Zalán rendezésében. Ezt követően egy egyedi, hiteles, személyesebb, a nézőt közvetlenül megszólító produkcióval készült a társulat Vladimir Anton rendező vezetésével. A Meghatározatlan időre címet viselő kísérleti színházi pillanatok változó időpontokban a város különböző pontjaiban található kirakatokban láthatóak.

Az öreg király hagyatéka az első olyan előadás a 2020/2021-es évadban, amelyet a tervek szerint sikerül bemutatni. Rendezője, Szabó Attila hisz abban, hogy „bármi is a helyzet, mesélni kell, hinni kell a mesék értékeiben és azokat tovább kell adni.” Reményei szerint a bukovinai székely népmesékből általa írt bábjáték ennek az időszaknak olyan hagyatéka lesz, ami képes megszólítani a gyerekeket és segítséget nyújtani nekik eligazodni ebben a zűrzavaros digitalizált világban, felfedezve a népmesékben rejlő értékeket, kincseket. Az értékteremtés kapcsán a rendező kiemelte az Udvarhely Bábműhely létének fontosságát, küldetését.

Forrás és fotók: Tomcsa Sándor Színház