Amerika még mindig a faji háborút hirdető szektavezér hatása alatt áll

Popkult

Kilencven éve, 1934. november 12-én született a popkultúra máig legismertebb gonosza, a szektavezér és amatőr zenész, Charles Manson, akit többek közt az 1960-as évek végén elkövetett Tate–LaBianca-gyilkosságok kiterveléséért ítéltek el. Az Egyesült Államok folklórjában Manson a gonosz egyik megtestesülése, személye máig nem hagyta nyugodni a popkulturális nyilvánosságot, számos filmet ihletett, többek között a Tarantino rendezte Volt egyszer egy… Hollywood című 2019-ben bemutatott amerikai mozit, olyan A ligás sztárokkal, mint Leonardo DiCaprio, Brad Pitt és Margot Robbie.

Charles Manson 1970-ben. Fotó: John Malmin / Polaris / Profimedia
Charles Manson 1970-ben. Fotó: John Malmin / Polaris / Profimedia

De Manson alakja, mint az Antikrisztus farmerdzsekiben, újra és újra feltűnik, de nemcsak a filmművészetben és a szépirodalomban, hanem természetesen a rock and rollban is. Manson már életében is megtévesztette, sőt az ujjai köré csavarta a pop számos alakját, többek között Dennis Wilsont, a Beach Boys dobosát, aki 1968 elején találkozott vele. Még egy sessiont is összehozott Mansonnal, hogy felvegyék annak demóanyagát, ami aztán 1970-ben jelent meg Lie: The Love and Terror Cult címmel.

Mansonnal a zeneiparban senki sem akart szerződést kötni, Wilson azonban elérte, hogy egyik dala felkerüljön a zenekar 1969-es 20/20 című albumára. Bár a szám, a Cease to Exist szövege alapvetően érintetlen maradt, a címét megváltoztatták, a lemezre már Never Learn Not To Love címmel került. A popipar szereplőinek naivitását tükrözi, hogy közel engedték magukhoz, igaz, a nevéhez akkor még nem tapadt a nyolc és fél hónapos terhes Sharon Tate meggyilkolása, és az úgynevezett Tate–La Bianca-ügy néven elhíresült gyilkosságsorozat, de Manson már azelőtt is országosan ismert bűnöző volt.

Lecsukták kocsilopásért, hamisításért, hitelkártyacsalásért, lányok futtatásáért. Ezekben az években megpróbált költőként és gitárosként is érvényesülni, de senki nem vette komolyan műkedvelő munkásságát. Ugyan ki venne komolyan egy pszichopatát, aki azt állítja magáról, hogy ő Krisztus és a Sátán megtestesülése, aki zavaros tanaival egy pünkösdista hippi szekta élére állhatott. Szóval, akinek egészséges volt a túlélőösztöne, érezte, hogy jobb, ha elkerüli őt. Persze, az akkor még inkább kisstílű bűnözőnek tűnő Manson a hatvanas évek végén egyesek számára afféle alternatíva lehetett a szivárványszínű hippiálmokkal szemben, ugyanakkor a legrosszabb médiumot választották ehhez, egy olyan embert, aki apokaliptikus faji háború víziójával gyilkosságok elkövetésére buzdított. 

Manson karaktere nemcsak azért fontos, mert a bűn szélsőértékének egyik kifejezője, hanem mert bizonyos szempontból korunk hőse is volt.

Népszerűséget akar mindenáron, a népszerűséget, és nem csak 15 percre, hanem ha kell, életfogytiglan is. Előképe volt Mark David Chapmannek, aki 1980. december 8-án lelőtte John Lennont. Charles Manson nagyobb akart lenni, mint kedvenc zenekara, a Beatles, nem véletlen, hogy rasszista látomását is a Helter Skelter című Beatles-dal után nevezte el, mert szinte minden tébolyához a Beatles szimbolikáját használta. Amikor Manson 1967 őszén Los Angelesbe érkezett, afféle főállású bűnöző volt, aki fél életét már addig is börtönben töltötte, így a börtönben tanult meg gitározni is. Az ezt követő másfél évben találkozott néhány befolyásos zenésszel, producerrel, de hátborzongató viselkedése és nyilvánvaló tehetségtelensége miatt nem tudta elindítani a karrierjét.

A zenei életből való kiábrándulása után 1969. augusztus 9-én és 10-én arra utasította követőit, hogy gyilkolják meg Sharon Tate-et, Jay Seabringet és még négy másik embert. Pár hét múlva elfogták őket, azóta épül Manson mítosza, de azt kell mondjuk, hogy Manson társadalmi hatása sem elhanyagolható. Sokan a Rolling Stones altamonti koncertjén elkövetett gyilkosságtól számítják a hippi álmok végét, a Woodstock-generáció sokkját, majd a nemzedék szétesését, de már hónapokkal korábban, 1969. augusztus 9-én véget ért minden, amikor a hippinek kinéző Manson és a szubkultúra rekvizitumait viselő bandája meggyilkolta a terhes Sharon Tate színésznőt.

Manson nem a flower powert hirdette, hanem a faji háborút és a rasszista indíttatású gyilkosságok szükségességét. Ennek ellenére popkulturális szupersztár lett, ami több mint elgondolkodtató.

A Manson-jelenségről évekig lehetne szüretelni, ezért legjobb, ha Manson álmainál, a zenénél maradunk. Charles Manson a Marylin Manson zenekar egyik névadója, de ott van a Manson-ügy mellékszereplője, a sofőr Linda Kasabian, ő a Kasabian nevű indie-pop szupersztár csapat névadója lett. Charles Manson 2017. november 19-én hunyt el. Számos dalban dolgozták fel karakterét, tucatnyian használták fel nem túl innovatív zenéjét, szemplingelték be a hangját. Ezek közül választottunk ki öt motívumot.

Beach Boys: Never Learn Not To Love (1968)

A dalt még az 1969-es gyilkosságok előtt rögzítették. Charles Manson és a Beach Boys dobosa, Dennis Wilson 1968 elején találkoztak, ő mutatta be később Mansont a barátainak, és hozott össze egy sessiont, hogy felvegyenek Mansonnak egy demót, ami aztán a nyomozati ügymenetek árnyékában, 1970-ben megjelent Lie: The Love and Terror Cult címmel. Wilson annyira izgalmasnak találta Manson figuráját, hogy elérte, hogy egyik dala felkerüljön a Beach Boys 1969-es 20/20 című albumára, igaz, ez is még a gyilkosságok előtt volt. Wilson a csajozós dal szövegét és a zenéjét is átdolgozta, sőt a címét is megváltoztatta. Az eredeti, Cease to Exist helyett Never Learn Not to Love címen futott, és Mansont nem is tüntették fel a szerzők között, és ez felzaklatta a szektavezért.

A Beach Boys Bluebirds over the Mountain című kislemeze B oldalán jelentette meg 1968. december 2-án, tehát afféle töltelékdal volt, de meglepő módon felkerült a 20/20 című sorlemezükre is, ami 1969. február 10-én került a boltokba, tehát fél évvel a világot megrázó, különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságsorozat előtt. Ugyanakkor Wilson szerint Mansont egyáltalán nem zavarták a zenei változtatások, de az nem tetszett neki, hogy megváltoztatták a szövegét. Azt állítja, hogy Manson önként mondott le a szerzői jogokról, cserébe pénzt kért, és egy motorkerékpárt.

Cabaret Voltaire: The Covenant, the Sword and the Arm of the Lord (1985)

1985-re már számos zenész merített ihletet Mansontól, de az meglepő, hogy az indusztriális dadaista kollektívának, a Cabaret Voltaire-nek is a múzsája volt. A Cabaret Voltaire volt az első zenekar, amely hangmintát applikált be Charles Mansontól egy hanglemezre. A The Covenant, the Sword and the Arm of the Lord című album számai között nemegyszer halljuk Manson zavaros gondolatait.  A lemez címe is botrányos, hiszen egy szélsőjobboldali csoportra utal, amely visszatükrözte Manson rasszista nézeteit. A címet az Egyesült Államokban kénytelenek voltak lerövidíteni, hogy elkerüljék az amerikai fehér felsőbbrendűséget hirdető szervezetre történő utalást.

A kompozíciókba számos Manson-interjú részletét keverték, ami a Virgin kiadónál kiverte a biztosítékot, és azt követelték a zenekartól, hogy írjanak legalább egy slágert, különben kirúgják őket. A csapat sajátos bosszút állt, kiadott egy klipet az I Want You című számhoz, amelyről később elismerték, hogy a maszturbációról szólt.

The Lemonheads: Your Home Is Where You're Happy (1988)

A Lemonheads az 1988-as Creator című albumán zavarba ejtő hűséggel dolgozta fel Manson Your Home Is Where You're Happy című demóját, megtartva a szöveget, az akkordmenetét. Manson szerzőként szerepelt az album kredijén, így  jogdíjra is jogosult volt, bár Jeff Gunn 2013-as Manson-életrajza szerint az összes bevétel a meggyilkolt Voytek Frykowski fiához, Bartekhez került. Az album borítóján egy különös fazon, Ivan Kreilkamp látható, aki a gitárosok, Evan Dando és Ben Deily iskolai barátja volt. A fiúk hálából tették fel, mert ő találta ki a zenekar nevét.  Mansonnak vajon mit köszönhettek?  

Crispin Glover: Never Say Never to Always (1989)

Crispin Glover amerikai színész, filmrendező leginkább arról ismert, hogy ő játszotta George McFly-t, Marty apukáját a Vissza a jövőbe (Back to the Future, 1985) című Robert Zemeckis-moziban, de ő alakította Oliver Stone The Doors című 1991-es filmjében Andy Warholt is, és Johnny Depp-pel együtt játszott Jim Jarmusch Dead Man (1995) című alkotásában is. Nos, ő a Glover a Big Problem ≠ The Solution. The Solution = Let It Be című 1989-es albumán dolgozta fel a Never Say Never to Always című Manson-számot. A lemez indulhatna a minden idők leghülyébb lemezcíme versenyen is, de legalább ilyen fura az is, hogy a hallgató is kapott egy feladatot: ha rájön, hogy mi a „The Big Problem”, akkor hívja fel a (213) 464-5053-as számot, hogy elmondja Glovernek, hogy szerinte mi az. (A telefonszám 2007 óta nem él.)

Guns N' Roses: Look at Your Game, Girl (1993)

A Look at Your Game, Girl először Charles Manson Lie: The Love and Terror Cult (1970) című albumán jelent meg. A folk-rock ballada egy zavarodott fiatal nőről szól, amiből talán arra is lehet következtetni, hogy Manson hogyan manipulálta a követőit. A dalt feldolgozta a Guns N' Roses a The Spaghetti Incident? című albumán, karibi zenei elemekkel kevert, lounge hatású, csendes-ülős számot írtak belőle. A feldolgozás komoly vitákat váltott ki, hiszen Manson tekintélyes jogdíjat kapott a megjelenés után, de végül Bartek Frykowskira, a Manson-áldozat Voytek Frykowski fiára ruházta át. A meghökkentő dalválasztás végül nem ártott a The Spaghetti Incident? eladásainak, az már sokkal inkább, hogy a feldolgozásokat tartalmazó lemez egyszerűen ötlettelen volt, amivel elkezdődött a Guns N’ Roses hanyatlása is.