A név kötelez – szokták mondani. Téged mire?
A kereszt- és a vezetéknevemet egyaránt nagyon szeretem, mert pontosan tükrözi, aki vagyok: amerikai és magyar. Bár magyar emigránsok gyerekeként Amerikában született, magyar nagymamám a ’40-es években még félt magyarul beszélni és a magyarságát továbbadni. Sokat mesélt nekem Magyarországról, ezért mindig is úgy éreztem, hogy nemcsak amerikai, hanem magyar is vagyok. Viszont a magyar származás Amerikában önmagában nem sokat jelent. A nagymamám anyanyelvi szinten beszélt magyarul, és rájöttem, hogy ha magyarnak is tartom magam, akkor meg kell tanulnom a nyelvet. Anélkül nem lenne teljes a magyar identitásom. Ugyanakkor amerikai is vagyok, és büszke az egyedi vezetéknevemre. Mindenki számára ismerős, bár ritka név: csak kétszer találkoztam olyan Lincolnnal, aki nem a rokonom.
Sokan rákérdeznek Abraham Lincolnra, de még többen kérdezik azt, hogy van-e Lincolnom, mármint Lincoln autóm. Arról is sokszor érdeklődnek, hogy én is olyan őszinte vagyok-e, mint Honest Abe (Őszinte Abe, Abraham Lincoln beceneve – A szerk.). Igen, én is őszinte vagyok, de azt nem állítom, hogy soha nem hazudtam, mint ő.
Abraham Lincoln egyébként dédapám ükapjának unokatestvére volt. Bár a Lincoln eredetileg angol név, mivel Amerika egyik legismertebb történelmi alakjának neve volt, engem is amerikaivá tesz. Különlegesnek, amolyan VIP-amerikainak érzem magam tőle. Nem tudok róla, hogy bármilyen családi elvárás lett volna velem szemben ezzel kapcsolatban: sosem éreztem, hogy „fel kellene érnem” a nevemhez. Általános iskolában az osztály elnöke akartam lenni a nevemre hivatkozva, de nem sikerült. Más politikai ambícióim eddig nem voltak.
Fiatal felnőttként, 23 évesen kezdtél el magyarul tanulni...
Gyerekként mindig szerettem olyasmit csinálni, amit mások nem. Édesapám is zenész, és amikor elvégeztem az egyetemet, ahol zenéből diplomáztam, úgy éreztem, hogy az életem már csak erről szól, és változásra van szükségem. Édesanyám egyszer elmesélte, hogy a dédszüleim milyen kalandosan kerültek ki Amerikába, és mennyi mindenről kellett lemondaniuk. Engem ez nagyon meghatott. Úgy éreztem, tartozom annyival nekik és a nagymamámnak, hogy megtanulom a nyelvüket.
Dédapám Kárpátalján született, 1912-ben jött ki Pennsylvaniába, ahol szénbányában dolgozott. A családja Kárpátalján maradt. Dédanyám Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében született. Az ő szülei is kijöttek Amerikába, a gyerekeik viszont otthon maradtak. A világháború kitörése miatt a szülők már nem tudtak hazamenni, így a nagymamám a nővérével 1921-ben utánuk jött, azzal a tervvel, hogy férjhez megy a dédapámhoz. A nagymamám történeteiből ismertem meg az ő bevándorlói sorsukat, ami nagy szegénységgel járt. A nagymamám 2019-ben meghalt, de néha még most is jelen időben beszélek róla...
A nyelvtanulásban nemcsak a dédszüleidnek és nagymamádnak volt szerepe.
Nekem ugyan nem voltak nyelvi alapjaim – pár kifejezésen és dalon kívül nem tudtam magyarul –, de otthon sokat beszéltünk a magyarságunkról, a rokonainkról, magyar ételeket ettünk. Ez mind pozitív élményt jelentett számomra. Később, amikor Magyarországon éltem, édesanyámmal meglátogattuk a Kárpátalján élő rokonainkat, akik korábban csak a nagymamám leveleiben olvastak rólunk. Magyarul beszélgettem velük, amitől mindenki nagyon meghatódott: együtt sírtunk. Sok magyar nyelvű családi dokumentum, levelezés van a birtokunkban, amiket nagyon jó érzés eredeti nyelven olvasni.
Hogyan kezdtél neki a nyelvtanulásnak, és mi motivált arra, hogy kitartó legyél?
Először elmentem a Magyar Piknikre, ahol találkoztam egy magyar lánnyal, akivel randizni kezdtem. Rajta keresztül sok magyarral megismerkedtem Washingtonban. Csodáltam a bátorságukat, hogy fiatalon egyedül ki mernek jönni Amerikába, és arra gondoltam, én is képes vagyok ilyesmire. Hogy pénzt gyűjtsek az utazásra, londinerként dolgoztam, és közben tanultam a nyelvet. Kikerestem a vendéglistában a magyarokat, kitaláltam magamnak mindenféle nyelvi feladatokat, például a szállodai tárgyakat csak akkor vittem fel a szobákba, ha már megtanultam az adott szót magyarul. Lett is ebből sok vicces helyzet, mert a vendégek nem mindig vágtak jó képet ahhoz, hogy megvárakoztattam őket. De előfordult olyan is, hogy felvettem egy Magyarország feliratú pólót, abban sétálgattam a turisták között, hátha valaki megszólít... Nem sokan tették; egyszer Baltimore-ban a kikötőben megszólítottak, de csak azért, mert nem tudták, hol van az akvárium, máskor pedig egy ruhaboltban a pénztáros szólított meg, őt jobban érdekeltem.
Emellett felvettem videóra, amint magyarul beszélek, visszahallgattam, elemeztem és korrigáltam magam. Összességében sokféle módszerrel tanultam, hiszen manapság már sokkal könnyebb nyelvet tanulni, rengeteg weboldal, tankönyv létezik, de számomra a legmotiválóbbak mégiscsak az emberek voltak. Washingtonban sok barátom lett, akik aztán Magyarországon is segítettek. Már az érkezésnél is... Amikor a leszálló repülőgépről kinéztem az ablakon, arra gondoltam: lehet, hogy nagy hiba volt eljönnöm, nagyon másképp nézett ki, mint Amerika. Akkor jöttem rá, hogy mennyire idegen országba érkeztem. De amikor megláttam a magyar barátaimat, nagyon meghatódtam és megkönnyebbültem. Sokat segített a nyelv elsajátításában a zene is. Sok magyar dalt megtanultam, erről szólt az első YouTube-csatornám. Minél több időt töltöttem vele, annál inkább beleszerettem a magyar nyelvbe.
Ma már második hazádnak tekinted Magyarországot, ahol hónapokig éltél, és magyar állampolgár is lettél. Miért volt fontos számodra az állampolgárság?
Mint már említettem, a magyarságomat az identitásom részének érzem. Nem volt könnyű az állampolgárságot megszerezni. Szerencsére dédapám anyakönyvi kivonata még megvolt, bár nem a legjobb állapotban.
Budapesten is volt lakásom, de sok időt töltöttem Dunavarsányban, önkéntesként dolgoztam, angol nyelvet tanítottam ott. Számtalan kérdést kaptam arról, hogy milyennek találom amerikaiként a magyarokat, amire soha nem tudtam frappáns válaszokat adni. Azért hoztam létre a csatornáimat – a MagyarLincolnt a YouTube-on, az AndrasLincolnt a TikTok-on –, hogy ezekre a gyakran feltett kérdésekre reagáljak. 2017-ben mentem vissza, eredetileg látogatóba, három hétre, de végül egy évig maradtam, mert jelentkeztem az X-Faktorba és továbbjutottam. A szerződés kötelezett a maradásra, de én még utána is maradtam, annyira jól éreztem ott magam.
Milyen volt Magyarországon lakni?
Nagyon sok videót készítettem az ottani élményeimről: például arról, hogy a magyarok milyen könnyen elalszanak, míg Amerikában mindenkinek legalább négy párna kell. Azon is meglepődtem, amikor egyszer nagyon beteg voltam, és azt javasolták, igyak rá pálinkát. A legszebb élményem az volt, hogy Dunavarsányban a hittantábor zenei vezetője lehettem. Nemcsak a zene, hanem a vallás is az identitásom fontos része, mindkét szülőm lelkész. A táborban nagyon magyarnak éreztem magam.
Kik a célközönséged a neten, és hogy látod, mi érdekli őket?
Eredetileg a magyarországi fiatalokhoz akartam szólni. Most is ottani a nézőim többsége, de Angliában és Amerikában is kedvelnek. A többségük tinédzser és huszonéves. A magyar fiatalokat érdekli Amerika, és én meg tudom mutatni nekik, megerősítem vagy megcáfolom az előítéleteket. A videóimban arról is szót ejtek, hogy milyen nyelvet tanulni.
Van olyan téma, amivel nem poénkodsz humoristaként?
Soha nem mondanék olyasmit, ami megsértene másokat.
Mivel foglalkozol most?
14 éves korom óta fellépek, főleg musicalekben. Az egyetemen évekig tanultam színészetet, és színjátszó körbe, később meghallgatásokra jártam. A pandémia előtt léptem fel utoljára színházban, de szeretnék oda visszatérni, mert nagyon hiányzik. A járvány idején és azóta is középiskolában tanítok angol nyelvet és zenét, közben pótoltam az elmaradásaimat a csatornáimon, szövegkönyveket és karaktereket írtam, amit nagyon élveztem. Emellett zongorakísérő is vagyok, nemrég például tíz diákot kísértem az énekvizsgájukon.
Készülsz újból Magyarországra látogatni, esetleg odaköltözni?
Látogatóba mindenképpen mennék, ideális esetben nyaranta egy hónapra. Ott lakni is jó lenne, de itt, Amerikában már felépítettem az életemet, és nem tudnám itthagyni. A Madách Színházban voltam meghallgatáson, később a Játékszínbe is kaptam meghívót hasonlóra, de mire megérkezett, én már éppen visszajöttem Amerikába. Nagy álmom, hogy legalább egyszer magyar színházban lépjek fel vagy tévésorozatban szerepeljek, énekeljek vagy zenéljek, akár statisztaként is.
Mi a kedvenc magyar ételed?
A töltött káposzta.
Melyik a kedvenc magyar versed?
Kosztolányi Dezsőtől a Hajnali részegség. József Attila Mamáját is megtanultam. Szeretem, hogy otthon fontos a költészet, és hogy a diákok verseket tanulnak. Amerikában ez sajnos nem szokás.
Hová szeretnél még eljutni Magyarországon?
Sok helyen megfordultam már, de Sopronban még nem, csak képeken láttam, hogy milyen szép. Oda még elmennék. És természetesen Kárpátaljára is szeretnék még visszamenni, hiszen ott vannak a gyökereim.
Antal-Ferencz Ildikó
