 |
| Szüts Miklós munkája |
Esterházy Péter Esti Kornél-parafrázisa (Most jut eszembe, mégis van művészet) és Darvasi László "Erzsébetnek és Miklósnak okulásul" szánt tanmeséje (A festő és a szomszédja) lövi be a rangot és a korosztályt: a kötet két szereplője a mai magyar művészet előkelő mezőnyében (a tágan értett középnemzedékben), megbecsült pozícióban van jelen. Szütsöt - változó műfajú, hangvételű írásokban - többek között Csepeli György, Závada Pál, Bodor Ádám, Parti Nagy Lajos, Tóth Krisztina, Spiró György, Szilágyi Ákos, Balla Zsófia, Dés László, Varga Mátyás ünnepli, köszönti, portretizálja (akár egy-egy kiállításmegnyitó alkalmából). Vojnichot - a nevek át is fedik egymást: mindkét műterembe nagyjából ugyanazok a szakemberek, tisztelők, barátok gyűlnek a Parti Nagy Lajos által szerkesztett összeállításban - György Péter, P. Szűcs Julianna, Radnóti Sándor, Bán Zsófia, Csáki Judit, Forgács Éva, Rakovszky Zsuzsa, Szabó T. Anna. A közelítések, értékelések a lényeget illetően mindkét esetben egybecsengenek: az 1945-ben született Szütsöt és az 1953-as Vojnichot legtöbbször Váli Dezső szellemi szomszédságába helyezik, az emberi figurának a festményekről való feltűnő távollétét értelmezik, az épített környezet kortanúsító tárgyiasságából, látványvilágából kiinduló kép- és világképteremtés filozófiáját ecsetelik.
 |
| Vojnich Erzsébet munkája |
A festékboltos, aki piros, zöld, kék festéket árul - a leginkább természetinek gondolt színeket -, számoljon azzal: felkopik az álla, ha Szüts és Vojnich vásárlásaiból szeretne megélni. A fehér, fekete, szürke, sárga mellett jöhet csak szóba a rőt, a lilás, az olajzöld. Nem szerencsés majdnem teljes pályák dokumentumairól egységes benyomást közvetíteni (Szüts 1979 és 2008, Vojnich 1980 és 2008 közötti alkotásokkal szerepel), ám Szüts áldozatfestményei, vendégre hiába váró vacsora- (és egyéb) csendéletei, épületbelső-, ház-, városrész-, lakótelep- és országútképei mellé kivágatként kerülhetne egy szövegrész Pilinszky János Beszélgetések Sheryl Suttonnal (1977) című könyvéből: "Egy költő számomra olyan kazamata lakója, aki számára a puszta tapintás fontosabb annál, amit kitapintott (gondoljunk Hölderlinre és Don Juanra), s a világ egészével úgy kíván találkozni, hogy mindinkább beéri azzal, ami a tányér alján megmaradt".
.jpg) |
| Vojnich Erzsébet Szüts Miklós fényképén |
Vojnich a tanulmányok és a kollázsok utáni időszakában a mélynek, a lentnek - a szimbolikus "tányéraljnak" - a fogalma, megléte, dominanciája térbelileg is szembetűnő. Vagy csupán szubjektív benyomás kérdése lenne, hogy például a lépcsőmotívum manifesztálódásait általában föntről lefelé, s nem lentről fölfelé vezetőknek látjuk (hiszen az alsó, leérkezési plató uralkodik, a felső esetleg nem is pillantható meg)? Mélyek nyílnak (Tibeti belső udvar; Medencék; Nagy fehér kő; Szögletes kőkád; Papírgyár stb.), a fény hamis ígéretek nélkül vesz részt - ha részt vesz - a térfoglalásban. Az Elhagyatott szót - írása címeként - a Szüts Miklós által megfestett, elhagyatott város széli ipari épületek okán használja Spiró György (Dankó utca; Külváros II.; Kőbánya; s a legfélelmetesebb pusztaság: Park Kőbányán stb.), de alkalmazhatná az album legtöbb képére is. "Elhagyatnak akkor mindenek", hogy ismét Pilinszkyvel, az Apokriffel kérdezzünk? Sem Szüts, sem Vojnich munkáin nem kardinális kérdés az akkor bármelyik jelentése (a véletlen idő, a valamikor ideje, a végítéleté - vagy más). Vizuális (bölcseleti, etikai) közléseik időbe rögzültek és konkrétak, egyben a temporalitástól függetlenedve kikezdhetetlenül hitelesek. A művek szép embertelenségük közepette - hogy József Attila szavait is meginvitáljuk - súlyosan emberiek. Antropológiai, ontológiai festészetnek vagyunk szemlélői, tanúi, miközben a lehető legismerősebb természeti, urbanizált, ipari, hétköznapi terekbe vetődünk.
