Március 6-án Debrecenben, a Vojtina Bábszínházban, március 8-án a Nemzeti Színházban, március 9-én pedig a Magvető Caféban várja a közönséget a különleges előadás és a hozzá kapcsolódó, az íróval közös beszélgetés.

Az előadás Bartis Attila következő novelláinak alapján készült: A magyar nyelv rövid története, Károly, avagy az irodalom története, Engelhart, Bohumil, Vámos és az Úristen, A világ legmélyebb depressziója. Összeállította, előadja, rendezte és a díszletet tervezte: Bogdán Zsolt.

Mind ez idáig egy alkalommal, 2021 nyarán volt látható a Spectrum Színház különleges darabja Gyulán, s most három este is lehetősége lesz a közönségnek találkozni a monodármával. 

Az előadás után Bogdán Zsolttal és Bartis Attilával beszélget Juhász Anna irodalmár.

Kovács Dezső a Revizor oldalán így írt a darabról: „Bogdán Zsolt nemcsak elmondja Bartis Attila elbeszéléseit (egészen pontosan ötöt), hanem megérzékíti a tüneményes meséket, testet ad a mondatoknak, s miközben látszólag belefeledkezik a történetmondásba, finom iróniával el is tartja magától a matériát, időről időre kommentárt fűz hozzá, apró cselekvésekkel, visszafogott gesztusokkal, még visszafogottabb mimikával. (…)

Belehelyezkedik Bartis Attila világába, s ott jól érzi magát. Mert ez a világ láthatólag az ő világa is, az emblematikus kolozsvári színészé, aki mélyen átéli és átérzi a viharos erdélyi történelmet. A história ostoba vargabetűit. Az elnyomó rezsimeket, amiket túl kellett élni, megőrizve bennük az egyéniség autonómiáját, integritását. A harcmodort arról, hogyan lehet megalkuvás nélkül embernek maradni, minden körülmények között.”