Senki nem tudja, mi van egy kamasz fiú fejében

Film

Megpróbált valamikor is kárt tenni önmagában? Vagy véget vetni az életének? Nem. Reggelizett már? Nem. Ezek közül csak az egyik kérdést szokták feltenni reggelente a tizenhárom éves fiúknak. De a Kamaszok című minisorozatban – amelyben elhangzik ez a jelenet – semmi sem szokványos.

A nyitó jelenetben kommandósok törnek be a Miller család házába, hogy megbilincselve elvigyék a tinédzser Jamie-t (Owen Cooper). Néhány perc múlva megtudjuk, miért tartóztatták le a fiút, addig viszont abban a tempóban halad minden, ahogy azt a rendőrségi protokoll előírja. Rögzítik Jamie adatait, vért és nyálmintát is vesznek tőle, majd elkészülnek a szokásos rendőrségi fotók is. Komótos tempóban veszik le az ujjlenyomatát is, és a végén olyan érzésünk van, hogy mi is ott ülünk az őrszobán. Ez alapesetben elég unalmas lehet egy filmben, ugyanakkor a Kamaszokban egyre csak nő a feszültség, hogy vajon mit követett el az angyalarcú Jamie. Kiderül, hogy azzal vádolják, hogy előző éjjel több késszúrással megölte egy iskolatársnőjét. 

A négyrészes minisorozat minden egyes epizódját vágás nélkül vették fel, végtelenül realisztikussá és feszültté téve így az alkotást. 

Az apa (Stephen Graham) a kiskorú fia mellett maradhatott a kihallgatás során. Gondoskodó szülőnek tűnik, de lefagy, pedig a fiának ott, az őrszobán lett volna igazán szüksége a szeretetére. Eddie Miller nem rosszabb, mint az apák többsége, akik gondoskodnak a családjukról, szeretik a gyerekeiket, büszkék is rájuk, de valahogy mégis megközelíthetetlenek maradnak, illetve csak egy bizonyos szintig képesek kifejezni a szeretetüket, a gondoskodásukat.

A rendőrség az ipari kamerás felvételeken rekonstruálta Jamie előző esti mozgását, és kiderült, hogy hosszú ideig követte a lányt, majd homályosan látjuk magát a tettlegességet, a lökdösődést, néhány rúgást, de azt nem, hogy a fiú késsel szurkálná a lányt. Így aztán a nézőben él a remény, hogy bár a tragédia megtörtént, de hátha nem Jamie ölte meg a lányt. A fiú mindenesetre kitartóan tagad. A Philip Barantini rendezte alkotás az iskolai nyomozással folytatódik, amelyben megismerjük a kamaszok nyomasztó instagramos szubkultúráját, a bullyingot, az egymás közösség előtti megalázását, bántalmazását, és az emojik és a színek sajátos, a szülők által nem ismert jelrendszerét. 

Szembesülünk azzal, hogy az iskolában olyan elementáris a gyerekek egymás iránt érzett utálata, hogy felmerülhet, hogy mások is elkövethették a gyilkosságot.

Hasonló motívumot dolgoz fel Herman Koch A vacsora című regénye, csak ott a szülők jómódú értelmiségiek, és egy kiszolgáltatott hajléktalant ölnek meg. A sorozat meghívja a nézőt a generációs konfliktusok kitárgyalására is. Mit tegyünk, amikor számítógépet kap a gyerek? Nem ellenőrizhetjük a keresési előzményeit, és nem nyithatunk rá a szobájában csak úgy. De ha minden körülmények között tiszteletben tartjuk a privát szféráját, akkor kontrollálatlanul saját képére formálhatja az olyan nőgyűlölő influenszerek gondolatait, mint amilyenek például Andrew Tate erőszakra buzdító kirohanásai voltak a közösségi oldalakon.

Nem nehéz elképzelni, hogy milyen hatást gyakoroltak az osztálytársnői szemében lúzernek tartott fiúra az olyan posztok, melyek szerint „a helyére kell tenni a nőt”. 

Ha a szülők kihagynak egy ütemet, ha ritmust tévesztenek a gyerekük neveltetése kapcsán, akkor lesz igazán kiszolgáltatva a gyerek a kortárs véleményformáló közösségeknek. Ezt mutatja be a Jack Thorne és Stephen Graham forgatókönyvéből készült filmsorozat.

A Kamaszok sorozat az apát alakító Stephen Graham ötlete alapján készült, akit felzaklattak a Nagy-Britanniában elszaporodó tinédzserkéselések, de a színészt különösen megrázta Ava White 2021-es meggyilkolása. A tizenkét éves liverpooli kislányt egy tizennégy éves fiú szúrta nyakon. Avának és barátnőinek nem tetszett, hogy a karácsonyi partin filmezik őket a fiúk, amitől dühös lett az egyik srác (a nevét azóta sem hozták nyilvánosságra személyiségi jogok miatt), ezért nyakon szúrta Avát, majd nevetve elfutott.  

A Kamaszok érzékletesen mutatja be, hogyan értelmezik az általános iskolák az incel szubkultúrát (involuntary celibate), ami kényszerű cölibátust jelent. Ez a kifejezés azokra a férfiakra utal, akik nagyon szeretnének, de mégsem tudnak nőkkel szexuális viszonyt létesíteni. Az incel egy olyan nőgyűlölő, frusztrált szubkultúra, amelynek tagjai nemi erőszakról fantáziálnak, és arról, hogy bárki nézzen ki egy nőt magának, és kövesse az utcán, hadd ijedjen meg az áldozata.

A Kamaszokban Jamie is követi a kislányt. A miniszéria első részeiben nem világos, hogy ki a gyilkos, mert az apának mutatott kamerafelvételek alapján nem lehetünk száz százalékig biztosak abban, hogy Jamie volt a tényleges elkövető, az alkotás csak az utolsó rész közepén tisztáz mindent. Az utolsó epizód az apa ötvenedik születésnapján játszódik, ez a rész mutatja meg, hogyan esik szét a család, hogyan próbál összezárni, hogyan próbál a normalitás keretei között maradni, miközben az apa furgonjára a kéjenc feliratot festik.

A Kamaszok a finom didaxisa ellenére is az egyik legjobb dolog, amit a Netflixen az utóbbi években láthattunk, és nemcsak a hétköznapiság költői szintre emelése és a parádés színészi játék miatt, hanem azért, mert azt érezzük: ez a legjobb barátaink gyerekeivel is előfordulhat, vagy a szomszédoknál is. 

De velünk nem, mert mi azokon a bizonyos drámai pontokon – amikor például az apa elfordul a gyerekétől, amikor annak éppen az ölelésére lenne mindennél nagyobb szüksége – másképp reagálnánk. Mi jól reagálnánk. És még az is lehet, hogy tényleg jól reagálnánk, többek között a Kamaszoknak köszönhetően.

Kamaszok
angol minisorozat
2025 | Korhatár-besorolás:16+ | 1 évad | Dráma
Szereplők: Stephen Graham, Owen Cooper, Ashley Walters
Rendezte: Philip Barantini

Fotó: Netflix