Amikor találkoztam Barisnyikovval – Csákányi Eszter önálló estje

Egyéb

Különleges előadás bemutatására készül a 6Szín: Csákányi Eszter szereplésével mutatják be az Amikor találkoztam Barisnyikovval című monodrámát. A produkciót nem a teátrum Jókai utcai épületében, hanem egy táncstúdióban tekinthetik meg a nézők márciustól.

Csákányi Eszterben a pandémia alatt fogalmazódott egy új önálló est gondolata. Alkotótársaival közösen, Bodor Johanna Nem baj, majd megértem című önéletrajzi regényéből kiindulva, attól elrugaszkodva és saját élményeiből is merített.

A monodrámát, melyben Csákányi Eszter Marosán Henriett koreográfus, balettmester fiktív figuráját kelti életre, 2022. március 11-én a Hölgyválasz Táncstúdióban mutatják be. A művésznő alkotótársai Bíró Bence, Bodor Johanna, Kálmán Eszter és Rozs Tamás. Rozs Tamás, a Szélkiáltó együttes csellósa nemcsak alkotótársként, hanem zeneszerzőként is részt vesz a produkcióban, valamint hangszerével közreműködik is az előadásban.

Az előadás ajánlója:
Tud szépen ülni? Keresztbe tudja tenni a lábát? Egyáltalán fel tud állni?
Mivel kezdi a napját? Milyen gondolatokkal kel ki az ágyból reggelente? És milyen gondolatokkal fekszik le esténként?
Szeret táncolni? 
Döbbenetes, hogy mennyi mindent el lehet mondani némán.
Tudja, mit jelent valóban szabadnak lenni?
Jöjjön el hozzám egy alkalomra, és felejthetetlen pillanatokban lesz része! Mesélek magának a táncról, a művészetről, az életről. Na jó, hagyjuk az életet. Inkább elmesélem, hogy mi történt, amikor találkoztam Barisnyikovval.
Marosán Henriett, koreográfus, balettmester

Marosán Henriett Kolozsváron született, tanulmányait a bukaresti Állami Balettintézetben végezte. A Ceausescu-rendszer elől menekülve települt át Magyarországra, ahol hamar a tánc- és színházművészet megkerülhetetlen alakjává vált. Az utóbbi években koreográfusként dolgozik és fiatalokat tanít.

A bemutató időpontja: 2022. március 11.
Helyszín: Hölgyválasz Táncstúdió (1061 Budapest, Paulay Ede utca 41.)

Fotók forrása: 6Szín