Amint azt a sorozat rajongói (köztük jelen sorok igénytelen szerzője is) megszokhatták már, Homer Simpson ezúttal is egy kisebbfajta kataklizmával lódítja útjára a cselekményt, hogy a könnyű kézzel előidézett környezeti katasztrófa, s egy párkapcsolati válság leküzdése, valamint Bart apaképének helyreállítása után ott állhasson előttünk a világ, de legalábbis Springfield városának megmentőjeként. S közben persze mindenki megkapja a magáét, a Disney cukorbajra kapató rajzfilmfigurái éppúgy, mint a való világ kitűnőségei. Mert Amerika nagyközönsége a jelek szerint igenis inklinál az öniróniára, s így aztán gyors ütemben sorjázhatnak a gunyoros poénok, amelyekhez hasonlók nálunk alkalmasint rögvest kiváltanák a politikai pártok, a történelmi egyházak, a gazdaszervezetek, valamint a kis- és nagycsaládosok zajos tiltakozását. Simpsonék, pontosabban Matt Groening és alkotótársai ugyanis elfogódottságtól mentesen, s mondhatni pártsemlegesen froclizzák Al Gore környezetvédelmi akciózását és Arnold Schwarzenegger "elnök" korlátoltságát, a hisztérikus belbiztonsági intézkedéseket és saját kenyéradó gazdájukat, a FOX tévécsatornát.
Korántsem csodálkoznánk, ha az amerikanisztika szakokon ajánlott, vagy éppenséggel kötelező anyag lenne a Simpson család, hiszen az Egyesült Államok populáris kultúrájának valóságos enciklopédiája e produkció. Akárcsak a televíziós epizódokban, úgy itt is töméntelen történelmi, filmes és politikai utalás kerül elénk, csak győzzük kihüvelyezni azokat. Ezúttal a holdraszállástól és Hillary Clinton elnökjelölti kampányától, Erin Brockovich, a Soprano család, valamint Bambi megidézésén át, egészen az amerikai akciófilmek obligát zárójelenetéig vadászhatunk a nyílt utalásokra, s a nem kevésbé csípős rejtett célzásokra.
Remek film, nagyszerű szinkronnal - másfél óra színtiszta szórakozás. Akár tovább is néznénk, s így nem csoda, ha a stáblista láttán a mi ajkunkat is elhagyja Homer Simpson elhíresült felkiáltása: D'oh!
