André Ferenc költő, slammer, műfordító, szerkesztő, irodalomszervező kapta a Holnap Kulturális Egyesület és az Újvárad folyóirat Kinde Annamária-díját. Az elismerést csütörtökön, a Kortárs klasszikusaink sorozat idei utolsó kiadásán adták át Nagyváradon.

André Ferenc 1992-ben született Csíkszeredában. Két önálló kötete jelent meg, a Jelenkor Kiadónál 2018-ban a Szótagadó, valamint egy verses gyerekmese a koronavírusról Bújócskaverseny címmel a kolozsvári Koinóniánál. Európai álomparalízis. Kepler könyve című munkatervével a 2021-ben Mastercard® Alkotótárs ösztöndíj első nyerteseinek egyike. Írásait számos romániai és külföldi irodalmi folyóirat közli.

A díjazott Szőcs Géza életművéről tartott előadást a Kortárs klasszikusaink sorozat keretében, ezt követően vette át a díjat.

A Kinde Annamária nagyváradi költő, műfordító, lapszerkesztő emlékére alapított díjat negyedik alkalommal adták át, először 2016-ban ítélték oda az Élő Várad Mozgalom költőinek, 2017-ben Varga Melinda költő kapta, 2018-ban a nagyváradi születésű, Kolozsváron élő Mikola Emesének ítélték oda.

Fotó forrása: Facebook