Az évfordulóra emlékezve Gyagilev és az Orosz Balett aranykora címmel nyílt nagyszabású kiállítás a londoni Victoria és Albert Múzeumban. Jane Pritchard és Geoffrey Marsh kurátorok célja az volt, hogy újjáélesszék ennek az egyedülálló társulatnak a ragyogását és varázsát, támaszkodva a múzeum unikálisan gazdag Orosz Balett design-, ruha- és dokumentumgyűjteményére, melynek története önmagában is lenyűgöző.
Gyagilev világhírűvé vált orosz táncosok - Václav Nyizsinszkij, Anna Pavlova, Tamara Karszavina - nemzedékét mutatta be a kontinensnek radikálisan új koreográfiákban, amelyeket olyanok alkottak, mint Mihail Fokin, Léonid Massine, Branyiszlava Nyizsinszkaja és George Balanchine, együtt dolgozva mások mellett Léon Baksttal, Pablo Picasso és Henry Matisse festőművészekkel és olyan zeneszerzőkkel, mint Igor Stravinskij, Szergej Prokofjev, vagy Claude Debussy. Korábban soha nem kíséreltek meg ilyen együttműködést a különféle művészi formák újítói színi előadások létrehozásában.
Amikor Gyagilev halála után a társulat feloszlott, többen küzdöttek az Orosz Balett megszerzéséért, közben kirabolva a társulat raktárát Monte Carlóban. Sok tétel már korábban is eltűnt: Gyagilev mindig pénzszűkében szenvedett és az évek során több kiárusítást is szervezett a jelmezekből, hogy a társulatot fenntarthassa.
Az évtizedek során a relikviák nagy része a Victoria és Albert Múzeumhoz került, amely fontos küldetésének érezte, hogy a különféle aukciókon felvásárolja a műkincspiacra került jelmezeket, díszleteket. A kilencvenes évek közepén egyre több kincs került elő az idős táncosok és a rajongók szekrényeiből és padlásszobáiból, akik nagyon is készek voltak eladni és pénzzé tenni azokat. A jelenlegi ár egy jó állapotban lévő balettruháért körülbelül 5 ezer font (1,5 millió forint), Vanessa Redgrave színésznő az egyik jól ismert vásárló.
A kiállításon olyan legendás produkciókból, mint A tavaszi áldozat, A tűzmadár, Seherezádé, a Csipkerózsika, a La Boutique Fantasque készült jelmezek, díszletek láthatók.
A balettruhák története különösen komplex. Az első produkciókat Oroszországban készítették, azonban Gyagilev sohasem tért haza 1914 után és később ruhakészítőket alkalmazott Párizsban és Londonban, gyakran arra kényszerítve őket, hogy az utolsó perc pánikjában dolgozzanak. Bár az időrendje őrülten szoros volt és a költségvetése túlfeszített, Gyagilev sohasem engedte meg, hogy bármi rögtönzött vagy elspórolt legyen.
Az első világháború előtt a balettruhák rendkívül nehezek és bonyolultak voltak, gyakran készültek gyapjúból vagy flanelből kemény derékkal. Bonyolult fejdíszükkel pokolian nehézkesek és melegek lehettek a táncosok számára, viszont a vastagságuk azt jelenti, hogy jobban megmaradtak, mint a háború utáni ruhák, amelyek könnyebb selyemből vagy egyszerűbb pamutból készültek.
A balettruhák konzerválása nagyon trükkös és időigényes volt. Például több mint 400 munkaórára volt szükség egy kis selyemdarab helyreállításához. A legtöbb ruha nagyon átizzadt és évekig tárolták nedves vagy dohos környezetben. A nedvesség rothadáshoz vezetett és az anyag túl törékeny tisztításhoz, pláne mosáshoz, gyengéden porszívózni kell, enyhén kefélni vagy száraz szivaccsal kezelni.
Pritchard a The Daily Telegraph brit napilapnak elmondta, hogy szeretné megtalálni az egyik mályvaszínű balettruhát, amelyet Coco Chanel tervezett az Orosz Balett egyik utolsó produkciójához, Balanchine Apollon Musagete című művéhez, az esélyek azonban nagyon kicsik, minthogy ezek a ruhák azóta régen elporladhattak.
A Gyagilev és az Orosz Balett aranykora kiállítás a londoni Victoria és Albert múzeumban január 9-ig tart nyitva.
