fbpx

Az angolok angolra tanítója ? MAKKAI ÁDÁM

 Makkai Ádám

– Angolul, németül, olaszul, latinul ír, kutatásaiban foglalkozik görög, szanszkrit, ószláv, indokínai nyelvekkel, dialektusokkal is. Honnan ered ez a gazdag nyelvtudás?

 
– Kisgyerekkoromban a szüleim nagyon elfoglalt emberek voltak, képtelenek lettek volna gyerekneveléssel foglalkozni, ezért felvettek mellém egy osztrák nevelőnőt, aki három és fél éves koromtól kezdve csak németül beszélt hozzám. Amikor eljött az első elemi ideje, borzasztó csúnyán törtem a magyar nyelvet. Így kénytelenek voltak német elemibe küldeni, az első évet ott jártam. Egyik nap Kodolányi János telefonált és én vettem fel a kagylót, borzalmas német kiejtéssel azt próbáltam elmondani, én vagyok a gyerek az anyukától. Kodolányit egyből kirázta a hideg, felhívta anyámat és legorombította a családot, hogy egy magyar író gyereke így beszél magyarul. Szegény anyám szégyenében kirohant a városba és megvette Benedek Elek Magyar mese- és mondavilág című kötetét és minden este, egy órán át székely tájszólásban népmeséket olvasott fel. Fél év múlva jött a postás, én nyitottam ajtót, s mondtam, hát te meg hun jársz itt ember, hol a madár sem jár. Egyik végletből átzuhantam a másikba. Emellett rájöttek, hogy jó a hallásom is és elkezdtek zongorára tanítani. Aztán az iskolában jött a latin, amihez társult az olasz, a francia, majd az orosz. Azt hiszem, nyelvészeti pályámban a több nyelv és dialektus megismerése még gyerekkoromban, valamint a zenei készség voltak segítségemre.
 
– Az 1956-os forradalom után politikai okok miatt Amerikába disszidált. Mennyire volt nehéz beilleszkedni?
 
– Ha az ember jó egyetemre jut be, enyhíti a tényt, hogy idegen. Én az egyetemi oklevelet a Harvardon szereztem, ahová egy helyre százan pályáznak, nagy szűréssel engedik be az embereket, pláné ösztöndíjjal, ahogy nekem is sikerült. Ezt követően magiszteri, majd doktori fokozatot szereztem a Yale-en. Ha az embernek ilyen képzése van, szinte zöld lámpa van végig. Így könnyen megtaláltam a helyem.
 
– A világ különböző városaiban, többek között Párizsban, Bécsben, Budapesten, Hongkongban, Szingapúrban élt, kutatott, melyik áll a legközelebb a szívéhez?
 
– Változatlanul Budapest, de nagyon megszerettem Kolozsvárt. Most a Hawaii szigeteken lakunk, Honolulutól hatvan kilométerre, északra található egy Valamie nevű falu, ami már szinte otthonommá vált. Nagyon szerettem Bécset, Párizst, de egyiket sem annyira, mint a szerencsétlen, koszos Budapestet, ami annyira tele volt kutyákkal és azok hulladékéval, hogy mérgemben írtam egy Kutyapest című verset. Szerelem, utálat viszonyban vagyok Budapesttel. Na meg édesanyám szülővárosát, Kovásznát is kedvelem.
 
– Mesélne a Petőfi Sándor pokoljárása és megidvezülése című parodisztikus verses regényéről? Honnan jött az alapötlet, miért pont Petőfi?
 
– Gyerekkoromban rengeteg Petőfi-verset tudtam, szavalóversenyeken léptem fel velük. Egyszer útban voltunk Hongkongból Budapest felé, megálltunk Chicagóban és az ember, akitől vettük a jegyeket, közölte, hogy megtalálták Petőfi csontvázát. Szeget ütött a fejemben, miért nem maradt hátra egy írott sora sem. Tudjuk, hogy Petőfi grafomániás volt, ha tudott volna, bicskával verset vésett volna egy nyírfa kérgébe, csak valami nyoma maradjon az ő hangjának. Elképzeltem, ha túléli a segesvári csatát és elviszik Szibériába és ott él tíz évet, akkor vajon mit írt volna. Ez annyira felpiszkálta a fantáziám, hogy elkezdtem írni. Kitaláltam, hogy nemcsak Segesváron ölték meg, hanem Szibériában is, de tovább élt, mert a Petőfi-szellem addig él, amíg világszabadság nem lesz. Ezért Kőrösi Csoma Sándor és a dalai láma lelke kísérik őt országról-országra, korszakról-korszakra, s Petőfi jól beolvas annak, aki bántja a népet. Erdélyben kapta a könyv a legszebb visszhangot, Szűcs Noémi Imola írt egy nagyobb cikket róla a Helikonba.
 
– A Csodaszarvas nyomában (In Quest of the Miracle Stag) antológiája mintegy 2500 oldalon mutatja be a magyar lírát az ősköltészettől napjainkig. Milyen visszhangja volt Amerikában?
 
– Egy nagyon szép méltatást kaptam a Times Literary Supplement lapban, miszerint ez egy hiánypótló mű, amit mindenkinek el kellene olvasnia, aki angol anyanyelvű, mert a magyar költészet ismeretlen angol nyelvterületen. Bekeretezve őrzöm ma is és nagyon örülök neki. Több cikk is megjelent különböző kollégák, irodalmárok tollából. Különösen Robert Morris Davis írt ragyogó kritikát mindkét kötetről.
 
– Mit láthatunk öntől a közeljövőben?
 
– Mindenki arról beszél, próbáljam meg megírni az életem történetét. Hetvenöt éves leszek decemberben, ha az isten segít élnem még pár évet, akkor ebbe a könyvbe mindent bele fogok rakni. Lesz benne nyelvészet, antropozófia, vers, egy kis múltba pillantás, egy kis jövőbe vágyódás, múlttól, jövőtől iszonyodás. Megpróbálok apait, anyait beleadni.

A rovat további cikkei