Novellista volt elsősorban. Epikus képzeletét sosem érdekelte az úgynevezett cselekmény, mely nélkül még a legradikálisabb regény is nehezen él meg; Hrabal első nagy elbeszélése, az ötvenes évek elején keletkezett Jarmilka (melyet a cenzúra miatt csak a szocializmus bukása után lehetett csonkítatlanul publikálni, és most végre magyarul is eredeti formájában olvasható) nemigen nevezhető eseménydúsnak. A korai novella már tartalmazza az összes hrabali erényt. Az író bármiféle körülményeskedés nélkül, mint a régi eposzírók, in medias res kezdi művét; az alaphelyzet bemutatását az első pár mondatban határozottan elintézi, hogy aztán hagyja, hogy szereplői szájából megállíthatatlanul peregjenek a szövegek, miközben ő maga - noha az egyes számban szóló elbeszélő álarcában folyton jelen van - semmivel sem gátolja hőseit abban, hogy kiéljék a maguk narratív elképzeléseit. Azazhogy megfogalmazzák saját sorsukat. Hrabalnál nem is szövegelnek, hanem egyenesen dumálnak a szereplők, mindenkinek megvan a saját, senkiével össze nem keverhető, önmaga által kivételesnek érzett története, melyet haladéktalanul közölni akar embertársaival. Akik persze a maguk szintén egyszeri történeteivel felelnek. Nem is párbeszédek, hanem párhuzamos magánbeszédek folynak itt, és így tárul fel az élet legreménytelenebb helyzeteiben is a szivárványos költészet, a vaskos realizmussal szembeállított lebegő mese. Ám mindez egyetlen percre sem válik giccsessé, vagy túlzottan szentimentálissá, noha a felcsinált ételhordó kislány, Jarmilka története csak éppen egy karnyújtásnyira van ettől. De Hrabal művészetének egyik legfontosabb tulajdonsága a kétértelműség, és ezzel az eljárással képes arra, hogy minden helyzetnek egyszerre láttassa a színét és visszáját is. Mi sem jellemzőbb, hogy egyik novellájában (Unalmas délután) a kocsmából ez a felirat látható: "Vasárnap temetnek". De egy másik szögből már ezt olvashatni: "Vasárnap nem temetnek". A csodálatos, hogy ebben a prózai világban mindkét állítás egyidejűleg igaz.
Maga Hrabal a Jarmilka megírására emlékezve totális realizmusnak nevezi írásmodorát, és üdvözli, hogy az ötvenes évek elejére sikerült szakítania a szürrealizmussal. Nem biztos, hogy találóan értékelte önmagát. Mert noha valóban a nyers, szinte megformálatlan valóságot vizsgálja a legelszántabban elbeszélői tekintete, de soha nem a sztálini-zsdanovi esztétika szerint, mely a valóság egyszerű tükrözését jelölte ki a legfőbb feladatnak a művészetben. Hrabal kíméletlenül szaván fogta az egykori pártközpontbeli intést: ő valóban "kiment az életbe", belemerült a valóságba, és így lett a kötet címe perdöntő. Mivel a tükrök, éppen azért, mert csak mechanikusan képezik le a valóságot, hazudnak. A hrabali művészet olyan tükör, melyben minden ellentmondásosan látszik; a tükrök árulók, és hitszegésük leleplezése a művészet egyik legfontosabb feladata.
Bohumil Hrabal: Tükrök árulása
Fordította Hap Béla, Hosszú Ferenc, Körtvélyessy Klára, Várnai Erzsébet, V. Detre Zsuzsa. Európa Könyvkiadó, 2007, 521 oldal, 2400 Ft
Hrabal minden pillanatban kész volt rá, hogy szereplőivel megláttassa, felismertesse a nyers realizmus mellett szinte buján tenyésző költészetet. Jelképes alakja a fiatal fegyőr, aki a háborús romok közt megbabonázva bámul egy giccses reprodukciót, melyen egy szakadék fölött egy lányka lebeg, fölötte őrangyala, hatalmas szárnyakkal. A női elítéltek angyalnak csúfolják az őrt, de ez a gúny egyben a szeretet jele: a mese és a valóság káprázatosan egybeépül itt. Kosztolányi tündéri realizmusnak hívta Gelléri Andor Endre művészetét. Ám Hrabal az angyali realizmus legnagyobb mestere. "A költészet valahogy egész életemen végigkísért", mondja egyik hőse, egy orvos, miután áttekintette meglehetősen szerencsétlenre sikerült életét. Hrabal galambjai a Múzsák küldöttei ebben a művészetben és életben.
