Az Anilogue fesztiválra meghívást kapott minden olyan animációs film, amelyet a világ bármely pontján az elmúlt évben felállva tapsolt meg a közönség. Az idén tizenhatodik évadába lépő budapesti animációs seregszemlét egy legendás francia rendező, Michel Ocelot személyesen nyitja meg az Uránia Nemzeti Filmszínházban, és egyúttal bemutatja a budapesti nézőknek legújabb munkáját. A Dilili Párizsban című film a századfordulós francia művészvilág karikatúrája, szereplői között megjelenik többek között Toulouse-Lautrec, Louis Pasteur és Marie Curie alakja is. A film akár az új, magyar elemekben is bővelkedő animáció, az Oscar-díjra is esélyes Ruben Brandt, a gyűjtő tükörképe is lehet.


_d0a2477__copy__600x399.png
Liszka Tamás fesztiváligazgató, Iványi-Bitter Brigitta producer


Milorad Krstić felnőtteknek készült, thriller-, film noir és kalandfilm elemeket ötvöző munkájának középpontjában egy különös rablássorozat áll, ahol egy rejtélyes bűnbanda egymás után szerzi meg a legértékesebb képeket a világ leghíresebb múzeumaiból. A két alkotást elsőként a budapesti nézők láthatják egymás mellett.


Az idei fesztiválra több mint kétezer rövidfilmet neveztek. Ebből harminc rövidfilm került a versenyprogramba, köztük Bucsi Réka Solar Walk és Hegyi Olivér Take Me Please című alkotása. A rövidfilmek versenyében Ambrus Ferenc producer, Pedro Rivero spanyol és Drasko Ivezic horvát alkotó dönti majd el, hogy melyik film kapja a kétezer eurós (623 ezer forintos) fődíjat, amelyet az idén első alkalommal a Cartoon Network csatorna ajánlott fel.

A programon láthatja először a közönség a Cartoon Network legújabb sorozatát, a Bűbájtábort, valamint az Urániában lesz a díszbemutatója a Candide című új magyar tizenhárom részes vetítésének, amely Kovásznai György festő, animációs rendező, író örökségére épül. Az avantgárd alkotó Voltaire Candide-jából tervezett animációs sorozatot az 1980-as években, de a munka a korai halála miatt nem született meg.


_d0a2464__copy__600x400.png
Iványi-Bitter Brigitta, Frantisek Ambrus producer, a Puppetworks Animation Studio ügyvezető igazgatója és Liszka Tamás fesztiváligazgató

Az Adria hullámai című vetítéssorozatban Olaszország, Horvátország és Szlovénia kortárs animációs művészete mutatkozik be. A fesztivál Hoszoda Mamoru japán filmrendező-forgatókönyvíró legújabb alkotása, a Mirai ? Lány a jövőből című animáció vetítésével zárul.
A fesztivál öt napja alatt 55 esemény várja az érdeklődőket. Az Uránia mellett a Három Hollóban, a Francia Intézetben, a Lengyel Intézetben, a Cervantes Intézetben és a Ludwig Múzeumban is tartanak programokat.

Részletes program ITT olvasható.

Forrás: MTI, Wikipédia

Fotó: Csákvári Zsigmond