Animációs magyar rétegfilm a mozikban

Egyéb

cycleA 77 perces film tavaly Londonban debütált, majd bekerült a 34. Moszkvai Filmfesztivál hivatalos, versenyen kívüli programjába. A mozit 3D-ben is szerette volna elkészíteni, így a magyar bemutatás még váratott magára - a londoni bemutató után nagyjából 8 hónapomba tellett a véglegesítés. ?Abban biztos vagyok, hogy 3D-verzió nélkül a film a forgalmazók, és a mozik számára is sokkal kevésbé lett volna érdekes? ? mondta el Sóstai Zoltán.

 

A film azoknak szól, akik jobban szeretik a kérdéseket, mint a válaszokat, egy film, melyben a néző is aktív részesévé válik a történetnek. A filmben egy űrhajós egy panelház tetején ébred, miközben egy halálos fekete köd közeledik, ami szép lassan felemészti a világot. Az idő fogy, Jack menekülni próbál, a kamera pedig minden lépését igyekszik követni.  Vándorlása során időben is ugrál, képzeletbeli helyeken jár. Egy furcsa Maszkos Ember árulja el neki, létezik egy ugráspont, ami a menekülést szolgálja, de hogy hol, arról már homályosak az információk.

 

Egymás mellett futó, elágazó idősíkok

?Az ötlet tőlem származik, az évek során fejlődött. Alapvetően két vonalon indultam el: egyrészt eredetileg egy időutazós filmen gondolkodtam, amelyben megpróbáltam volna megmenteni a hasonló mozik egyik típusát, a ciklikus/körbenforgó változatot az ilyenekben alapvetőnek számító logikai ellentmondásoktól. Az ellentmondások feloldását úgy sikerült megoldanom, hogy a cikluspontok megőrzése mellett egy "elágazó" típusú időutazásba ágyaztam a történetet. Az elágazó, egymás mellett futó cselekményvonalakat pedig egy filmes trükkel egyesítettem: lényegében szinte folyamatosan egyetlen szereplőt követünk a kamerával, miközben a szereplő körül a helyszínek, és egyben a cselekményvonalak is változnak. A trükk az, hogy ezen váltások a néző számára nehezen észrevehetőek maradnak, így az eredeti, több szálon futó cselekmény visszafejtése remélhetőleg egy rendkívül bonyolult feladvány tud maradni? . mondta el a filmről Sóstai Zoltán. A koncepció kidolgozása során rájött arra is, hogy ez a koncepció nem csak párhuzamos idősíkok, hanem rétegződő ontológiai síkok megjelenítésére is alkalmas, és nagyon jól használható a Church-Turing-Deutsch sejtés (CTD sejtés: Minden véges fizikai rendszer tökéletesen szimulálható egy véges erőforrásokkal működő univerzális számítógéppel) bemutatására. A másik alapötlet az volt, hogy szeretett volna egy lényegében végtelen filmet készíteni, aminek nincs eleje, közepe és vége. Hogy miért, annak rengeteg oka van, de elsősorban az, hogy véleménye szerint a filmek általában olyan hamis inexplicit képet mutatnak a világról, amely alapvetően determinista, sőt fatalista. ?Ezzel a világképpel én fallibilistaként (minden tudásunk csak hit ? A szerk.) nem tudok egyetérteni.?

 

A Sóstai Zoltán által rendezett film saját bevallása szerint a 2001: Űrodüsszeiát, Tarkovszkijtól a Tükört és a Stalkert, és néhány Pink Floyd videoklipet idézhet, gondolatvilága pedig többek között Alfred Tarski, Kurt Gödel és David Deutsch koncepcióira hajaz.

 

Szűk rétegnek készült a film, nem kevés saját forrásból

A film eredetileg 2008-tól készült, ez idő alatt körülbelül 30 ember működött együtt, ekkor a film még egy teljesen más, kommerciálisabb időutazós történeten alapult. ?2011 elejétől viszont már egyedül dolgoztam a filmen, egy már majdnem kész animációt bontottam vissza gyakorlatilag a képkockákig, majd építettem azokból egy teljesen új történetet? ? mondta a 30-as évei elején járó rendező.

A támogatásokról kérdezve elmondta, cége hasonlót nem kapott, a film 2010 végéig alapvetően hitelből, és operatív költségvetésből készült. 2011 óta egymaga készítette a filmet, amire gyakorlatilag minden spórolt pénze mellett az autója, a gitárjai, és minden ráment, amit akkor pénzzé tudott tenni, hogy közben élni tudjon. ?Tisztában vagyok vele, hogy a Cycle nem éppen hagyományos film, ezért valószínűleg csak egy szűk réteget érdekel. Mióta egyedül készítettem a filmet, az alap motivációm nem az volt, hogy pénzt keressek a filmmel, hiszen akkor biztosan nem egy ilyen bonyolult koncepciót találtam volna ki. Elsősorban azt szerettem volna, hogy egy olyan filmet készítsek el, amelyet őszintének tartok. Amiről én azt gondolom, hogy a valóságot, a rejtélyek megoldásának folyamatát általam igaznak tartott módon mutatja be. Olyannak, aminek nincs eleje, közepe és vége. Emellett szerettem volna pontot tenni egy hosszú filmkészítési folyamat végére, mindenképp be akartam fejezni azt.?

Mivel rétegfilmről van szó, természetesnek tartja, hogy kevés embert érdekel majd a mozija. Ugyanakkor ez a kevés ember általában kifejezetten közvetlen, érdeklődő, és képes mélyebben utánanézni a filmmel, a történettel kapcsolatos dolgoknak, és ez a tapasztalata a magyar és a nemzetközi közönséggel szemben is.

 

Plusz forrás nélkül került nemzetközi fesztiválokra a film

A filmet április elején játsszák még Gödöllőn és Szegeden, de február óta vetítették Budapesten több plázamoziban, az artkozikban és több vidéki városban is. Hogy külföldön is bemutatják-e a filmet, elmondta, a független filmek esetében 2-3 évbe is beletelik, amíg azok eljutnak külföldre. ?Egyelőre próbálom fesztiválokra elküldeni a filmet, amennyire anyagi lehetőségeim ezt megengedik. Egyrészt a londoni fesztiválszereplés eredménye volt a többi fesztiválérdeklődés, másrészt a fesztiválokhoz mindig jelentős hírverés kapcsolódik, így a zéró összegű marketingbüdzséjéhez képest sikerült azért néhány újságban, magazinban, blogon megjelennie a filmnek. A fesztiválokon való megjelenésben egyébként nincs különösebb munka azon túl, hogy elküldöm a jelentkezéshez szükséges demó DVD-t. Mivel nem rendelkezem sem nemzetközi filmes kapcsolatokkal, sem ehhez szükséges pénzzel, így nyugodtan mondhatom, hogy valószínűleg azért választották ki a filmet, mert láttak benne valami érdekeset.?

 

Jövőben terveiről kifejtette: egyelőre nem tervez újabb filmet forgatni, jelenleg épp annak örül, hogy már nem kell ezzel foglalkoznia.

Takács Erzsébet